A várakozásokkal ellentétben nem tartották meg az idei hónapban tervezett parlamenti választásokat Srí Lankán. A dél-ázsiai országban még mindig nem csillapodtak le azok a hullámok, amit az év eleji elnökválasztások vertek. Meglepő módon az ellenzék győzött, s bár félő volt, hogy ezzel ismét fellángolhat az erőszak – a vallási és nacionalista jellegű egyaránt – a szigeten, de szerencsére egyelőre még nyugalom honol. Ugyanakkor korántsem biztos, hogy az új vezetés jobb lesz az előzőnél.

A mostani Körkép elemzésünkben bemutatjuk a Srí Lankán év elején zajlott elnökválasztásokat, a máig jelenlévő  konfliktusforrásokat  és végül pedig a Colombóért vívott „befolyási harcot”, Peking és Új-Delhi között.

A túlzott önbizalom ára

Srí Lanka egy húsz milliós főt számláló szigetország az Indiai-óceán északi részén, alig 50 kilométerre India déli partjairól. A rendkívül gazdag és régi (3000 éves) történelmének, klímájának, sokrétű és színes élővilágának, valamint a természeti adottságainak köszönhetően egy „igazi turisztikai paradicsom”. Általában ezzel kapcsolatban szoktak róla cikkezni (na meg a 2009-ig tartó tamil felkelésről), de idén más került a fókuszba: elnökválasztást tartottak az országban, ami nem várt eredményt hozott, ezzel alaposan felbolygatva nemcsak a szigetországot, hanem az egész régiót is.

Srí Lanka: a könnycsepp alakú sziget
Srí Lanka: a könnycsepp alakú sziget.

A 2015. január 8-án tartott elnökválasztáson a szigetországot 2005 óta vezető Mahinda Rajapaksa-t (Szabadság Párt) tartották esélyesnek. Az elnök annyira biztos volt a győzelmében, hogy két évvel korábbra hozta a választásokat: az ő ideje alatt Colombo (Srí Lanka fővárosa) látványos gazdasági növekedésnek indult, erősen Kína fele orientálódott, továbbá 2009-ben véget vetett az 1983-ban kitört polgárháborúnak/felkelésnek. Azonban pont ez utóbbi durva és erőszakos leverése miatt támadták őt országon belül és kívül is, sőt maga az ENSZ akart egy vizsgálóbizottságot felállítani és Rajapaksát bíróság elé citálni.  A választás előtt nem sokkal több párt kilépett a kormánykoalícióból, szerte az országban tüntetések tartottak Rajapaksa ellen, valamint számos támogatóját taszította el azzal, hogy amolyan „családi vállalkozásként” (nepotizmus) működtette az államot.

a kétharmados többséget felhasználva alkotmánymódosítást hajtott végre, hogy lehetővé tegye harmadszori újra-megválasztását, mivel az az alaptörvény szerint korábban megtiltotta.
Mahinda Rajapaksa a kétharmados többséget felhasználva alkotmánymódosítást hajtott végre, hogy lehetővé tegye harmadszori újra-megválasztását, mivel az az alaptörvény ezt korábban megtiltotta.

Az ellenzék és a kormány bírálói hamarosan megtalálták a tökéletes embert, aki mögé felsorakozhatnak: Maithripala Sirisena (Új Demokratikus Front), egykori egészségügyi miniszter lett kiszemelve Rajapaksa ellenfelének. Sirisenat nemcsak az ország lakosságát kitevő szingalézek (70%) egy része, hanem a tamilok (11,2%) és a muszlim mórok (9,1%) egyaránt támogatták. Ráadásul maga mögött tudhatta a jelentős politikai szerepeket vállaló Srí Lanka-i hadsereget egy részét is, mivel a legutóbbi elnökválasztás idején (2010) Sarath Fonseka tábornokot – Rajapaksat ellenfelét – börtönbe zárták  háborús bűncselekmények miatt, de már szabadon engedték.

 hirdetes_810x300  
Maithripala Sirisena, aki felvette a kesztyűt.
Maithripala Sirisena, aki felvette a kesztyűt.

A választás eredménye szoros és végül meglepő volt. Mahinda Rajapaksa korábbi elnök vereséget szenvedett: 47%-ot kapott, miközben Sirisena 51%-t. A választás eredménye rendkívüli megosztottságot mutatott, hiszen gyakorlatilag „kettészakította” a szigetet.  Ennek ellenére nem került sor arra, amitől a legtöbben tartottak: Rajapaksa nem utasította el a választási eredményeket és a hívei nem robbantottak ki fegyvereset összecsapásokat. Sirisena bejelentette, hogy decentralizálja az állami hatalmat, korrupciós nyomozásokat indít, növeli a parlament végrehajtói hatalmát, és csökkenti a cenzúrát.

Azonban hiába a száz nap, eddig nem sok valósult meg az előzetes ígéretekből. Sőt, Sirisena is szépen hozzálátott a nepotizmushoz (például mostohafia került a Védelmi Minisztérium élére), a politikai foglyokat (emberjogi aktivistákat és tamilokat) nem engedte szabadon, valamint a parlamenti választást is elhalasztották „valamikorra nyárra”.

Sirisenat ünneplő tömeg Colombó utcáin
Sirisenat ünneplő tömeg Colombó utcáin.

Tört fogú tigrisek 

A viszonylag nyugodt légkörben és nagyobb tüntetések nélkül lezajlott választások után azonban korántsincs még teljes nyugalom Srí Lankán. Sirisenak ugyanis egy rendkívül „robbanékony” koalíciót sikerült létrehoznia, vagyis különböző etnikai, vallási, és politikai (a marxistáktól a liberálisokon át egészen a jobbközépig) csoportok közti együttműködés bármelyik pillanatban megszűnhet. Ez pedig végső soron Rajapaksa visszatérését jelenheti, s valóban lehetséges, hogy a volt elnök pont emiatt volt visszafogott, mert számol azzal, hogy bármelyik pillanatban széteshet a kormány.

Ezen felül a tamilok csak azért támogatták Sirisenat, mert bíznak abban,hogy az új elnök végre megoldja a „tamil-kérdést”. 1983-ban tört ki a tamil felkelés, de máig nincs teljes nyugalom a sziget északi részén. A tamil kisebbségből szerveződött Tamil Tigrisek (LLTE) autonómiát követeltek, sőt nagy tamil államot akartak létrehozni, amely magában foglalta volna Tamil Nadu-t, India egyik államát és Sri Lanka északi részét.

A tamil tigrisek zászlója. A, modern történelem egyik leghosszabb ideig tartó háborúja.
A tamil tigrisek zászlója. A modern történelem egyik leghosszabb ideig tartó háborúja.

A rendkívül véres, több mint 100 000 halálos áldozattal és északon több száz falu felégetésével járó konfliktust eredményezett, ami a modern történelem egyik leghosszabb háborúja volt.  2009. május 18-án vívott utolsó nagy csatájukban (de még hónapokig zajlottak kisebb összecsapások) 11,664 fegyveres, köztük 595 gyerekkatona, adta meg magát a hadseregnek. Még mindig 3000-an vannak a börtönökben és jelenleg is működnek az „átnevelő” táborok, amikről  a mai napig keveset tudni. Ez utóbbiak felszámolása és az amnesztia megadása még mindig várat magára.Az utolsó tamil katonák egyike,mielőtt letették volna a fegyvert.

Az utolsó tamil katonák egyike,mielőtt letették volna a fegyvert.

Ám ezenkívül az Colombónak egy másfajta konfliktus kirobbanásával is számolnia kell. Rajapaksa ideje alatt ugyanis egyre több összecsapás tört ki a buddhisták és a muszlimok között. Az ország majdnem tíz százaléka szunnita muszlim, általában kereskedelemmel és gazdasági tevékenységgel foglalkoznak, például a nagyvárosokban számos üzlet, bazár és vendéglő az övék. Ezenfelül a szigetország jelentős számú keresztény kisebbséggel és hindukkal is büszkélkedhet.

Muszlimok tüntetnek a fővárosban.
Muszlimok tüntetnek a fővárosban.

Ugyanakkor a szélsőséges Buddhist Power Force (BBS) buddhista szervezet szerint a szigetország igazi polgárai a szingalézek és buddhista vallásúak, ezért más vallásnak (nemcsak muszlimoknak, hanem hinduknak és a kereszténynek) „nincs helye” a politikai-gazdasági életben. Habár sokáig pár szélsőséges szónoklaton és néhány adminisztrációs – például nem engedték be az országba a Buddha-tetkós turistákat vagy bezáratták a más vallásúak istentiszteletei helyeit – lépésen kívül mást nem nagyon csináltak. Azonban az elmúlt években egyre gyakrabban hajtottak végre erőszakos cselekményeket. 2014 nyarán hárman meghaltak és 80-an megsebesültek, amikor a szélsőséges buddhista papok uszítására a helyi buddhisták rátámadtak a muszlimok családokra és boltokra.

Galagodaatte Gnanasara a BBS vezetője, aki gyakran tart gyújtó hangú prédikációkat. Ezeket többnyire progromok követik.
Galagodaatte Gnanasara a BBS vezetője, aki gyakran tart gyújtó hangú prédikációkat. Ezeket többnyire véres leszámolások követik.

A változó szélirány 

Sirisena első ígéreteinek egyike volt az új Srí Lanka-i külpolitika, ami azt jelentette, hogy igyekszik csökkenteni a szigetország függőségét Kínától és inkább Indiához – ezzel együtt a nyugati országokhoz – fordul. A korábbi elnök Rajapaksat – ugyanúgy, ahogy annak elődei is – nagyon intenzív Kína-politikát folytattak. Peking és Colombo többször együttműködött egymással, például a hidegháborúban a szigetország kormánya igyekezett kibékíteni az indiai és a kínai vezetést. Peking  fegyverekkel támogatta Colombót, hogy végleg legyőzze a Tamil Tigriseket és azóta közös hadgyakorlatokat is tartottak. Srí Lanka 2012-ben beadta a megfigyelői kérelmét a Sanghaji Együttműködési Szervezetbe, de egyelőre csak a “Dialógus Partner” státuszt kapta meg.

Xi Jinping kínai elnök látogatása Srí Lankán az előző elnöknél...
Így múlik el a világ dicsősége: Xi Jinping kínai elnök látogatása Srí Lankán az előző elnöknél…

Srí Lanka elsősorban geopolitikai okokból fontos Kínának: a sziget rendkívül jelentős helyen fekszik, hiszen innen megfigyelés alatt lehet tartani szinte az egész India-óceánt. Ezt a jelentőségét Peking is felismerte és még az előző elnök alatt bejelentették a „szuperkikötő” megépítését, ami egy mesterséges szigeten kezdtek el építeni.  A kínai vezetés hatmilliárd dollárnyi hitelt adott a szigetország kormányának az infrastrukturális fejlesztésekre, ebből 750 millió csak a „szuperkikötő”, ami elméletileg képes lesz a kínai hadihajók fogadására és készleteik feltöltésére. Peking az elmúlt években nemcsak a Dél-kínai tengeren és a Csendes-óceánon volt aktív, hanem már az Indiai-óceánon is gyakran felbukkantak a kínai hadihajók és tengeralattjárók, ami nem kevés aggodalmat szült az indiai vezetésben.

Sirisena első dolga volt, hogy környezetvédelmi okokra hivatkozva „felülvizsgálatot” rendelt el a kínai megaprojektben. Colombo lemondott a 5-8 százalékos kínai hitelekről és inkább az IMF felé fordult, akiktől kedvezőbb feltételeket remélnek. A kínai függőségen úgy próbál meg enyhíteni, hogy Colombo szorosabbra fűzi a kapcsolatait Új-Delhivel.  Sirisena elnök első látogatása Indiába vezetett,  s atomegyezményt kötöttek, amelynek értelmében India építi meg az ország első atomerőművét és nem Pakisztán (Iszlámábád kínai atomreaktort és technológiát adott volna át).

... és az indiai miniszterelnök Narendra Modi találkozója a mostani elnökkel.
… és az indiai miniszterelnök Narendra Modi találkozója a mostani elnökkel.

Nem sokkal később Narendra Modi indiai miniszterelnök egy az Indiai-óceán szigetországaival tartott körúton vett részt, s Srí Lankára is elutazott. A találkozók fő témája az volt, hogy Új-Delhi az egész Indiai-óceánra kiterjedő, 32 állomáshelyen működő radarrendszert akar kiépíteni. Hivatalosan az új CSR rendszer a régió és az Indiai-óceán biztonságát szolgálja: főleg a kalózok szemmel tartását és a terrorista elemek beszivárgásának megakadályozását, de kétségtelen, hogy a kínai haditengerészet fokozódó aktivitása miatt is sor kerül a radarrendszer kiépítésére.

Hajómozgások az Indiai-óceánon. Megnövekedett forgalom.
Hajómozgások az Indiai-óceánon. Megnövekedett forgalom.

Reményteli kilátások

Sirisena győzelme egy új korszak beköszöntének a lehetőségét jelentheti Srí Lanka számára. Végleg lezárhatja a múlt – pl. a tamil felkelés – nemkívánatos ügyeit és rendezheti az etnikai konfliktusokat. Ugyanakkor egyelőre még kérdéses, hogy vajon a mostani vezetés különb lesz-e az előzőnél? Vajon Sirisena nem ugyanazt a belpolitikát fogja folytatni, mint Rajapaksat: nepotizmus, korrupció és hintapolitika?

Mindenesetre érdemes lesz odafigyelni a szigetországra. A statisztikák szerint mióta Srí Lankán véget ért a polgárháború, az ország GDP-je (a pénzügyi válság ellenére) ütemesen nő, alacsony a munkanélküliség, egyre több befektetést hajtanak végre az országban és az IMF szerint a szigetország lesz Ázsia következő „kis tigrise”, vagy inkább „oroszlánja”?

Krajčír Lukács

A forrásokat megtalálod a cikkben

Ne maradj le semmilyen újdonságról – kövess minket FacebookonTwitteren, és Tumblren is! Ha pedig kíváncsi vagy a szerkesztőségi kulisszatitkokra, látogasd meg Instagram oldalunkat!

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!