Egy éves a „kalifátus”: Nem ígérhetünk mást, csak vért, verítéket és könnyeket!

Éveken át koncerteket rendeztek abban a szíriai Palmürában található híres amfiteátrumban, ahol pár nappal ezelőtt az Iszlám Állam (ISIS) terrorista szervezet – az „első születésnapja” alkalmából – 25 szíriai katonát végzett ki.

A felvételeken és a képeken tökéletesen látható, hogy helyieket vittek ki az eseményre, s a kivégzést álruhás, kamaszkorú fiatalok hajtottak végre. Nem ez volt az egyetlen szörnyűség a szíriai Tadmur városában, amit a terrorszervezet elkövetett: pár nappal ezelőtt bejelentették, hogy lerombolták a város szimbólumának számító „Al-Lát” oroszlánt.

Ám nemcsak így „ünnepelte a kalifátus kikiáltásának első évfordulóját” a rettegett terrorszervezet: Tunéziától kezdve Franciaországon át egészen Kuvaitig bezárólag merényletek sokaságát hajtotta végre. Sőt, ezzel párhuzamosan sikerült megerősíteni uralmát az általa ellenőrzött iraki és szíriai területeken. Az ISIS egyáltalán nem mutatja a vereség jelét.

A Körkép most számot vet a „kalifátus” helyzetéről a Közel-Keleten, részletesen bemutatva,  milyen okok – szimbolikusak és gyakorlatiak – húzódnak az elmúlt napok terrorista merényleteinek hátterében.

Egy percben az ISIS egy éve: 

   

Újult erővel

2015 elején  hiába vesztett területeiből az ISIS, szenvedett el hatalmas vereséget Kobánenál és űzték ki őket az iraki Tikritből, a terrorszervezet májusban újabb hódítási offenzívába kezdett Irakban és Szíriában egyaránt. Közel egy éves ostrom után elfoglalták a nyugat-iraki al-Anbár tartományban fekvő Ramádi városát, nem sokkal később pedig a közép-szíriai Palmüra romvárost, ami az UNESCO világörökségének része. A csatákat követően megint úgy tűnt, hogy az ISIS egy kicsit visszavesz a lendületből és inkább az „államépítésre” összpontosít.

Ám nem így történt. Helyette a terrorszervezet inkább az első „születésnapjára”készülődött, ami egybeesett a Ramadánnal (a böjt hónapjával). A közeledő viharfelhőket Abu Mohamednek, az ISIS szóvivőjének a felhívása jelezte, miszerint a terroristák és a szimpatizánsaik a Ramadán hónapját tegyék a sorozatos csapások időszakává a „hitetlenek” számára.

Szakértői és biztonságpolitikai körökben természetesen szintén tisztában voltak az elmúlt napok szimbolikus jelentőségével, de még őket is meglepte az a fajta intenzitás és összehangoltnak tűnő (habár a terrorcselekményeket az ISIS nevében követték el, de mindeddig nem nyert teljes bizonyítást, hogy kapcsolatban voltak egymással a csoportok) támadássorozat, ami június 26-án megrázta a világot.

Pár óra leforgása alatt Franciaországban, Tunéziában és Kuvaitban hajtottak végre terrorakciókat az ISIS nevében. Az első a franciaországi Lyonhoz közeli vegyi üzemnél történt: egy férfi lefejezte a munkáltatóját, kitűzte a fejét a gyár kerítésére (ez a módszer megszokott az ISIS köreiben, például Rakkában, amit a „kalifátus fővárosának” tartanak folyamatosan a kerítésre tűzik az ellenség fejét).

A lefejezést követően a 36 éves sofőr megpróbálta felrobbantani a Saint-Quentin-Fallavier ipari zónában található gyárat, mégpedig úgy, hogy tehergépkocsijával a gázpalackoknak hajtott.

Csapást a mintaországra 

A második merényletet Tunéziában követték el. A Szúsza nevű turistaparadicsomban, az Imperial Marhaba és a Soviva üdülők melletti strandon két férfi ámokfutásba kezdett. A terroristák 38 embert mészároltak le, ebből 30 Nagy-Britanniából érkező turista volt. Az egyik merénylőt lelőtték, a másikat – név szerint Seifeddine Rezguit – letartóztatták.

A terrorcselekmény érdekessége, hogy akárcsak márciusban, a Bardo múzeum elleni támadásnál, a merénylők itt is Líbiában kaptak félkatonai kiképzés és nem sokkal a terrorakció végrehajtása előtt szivárogtak be Tunéziába.

Tunézia leginkább azért van a terrorszervezet célkeresztjében, mert ez az „arab tavasz” mintaországa, mely – a sajátos történelmi és civilizációs hagyományainak köszönhetően – egy valódi demokrácia felé halad és ahol a legutóbbi választásokon szekuláris vezetés került hatalomra.

Mivel az ISIS számára a demokrácia „iszlámellenes és megvalósíthatatlan” dolog, ezért úgy akarják a legkönnyebben megroppantani az országot, hogy a turizmusra csapnak le, külföldi állampolgárokat gyilkolva. Ez utóbbi egyben  üzenet a nyugati országoknak is, hogy állampolgáraik sehol sincsenek biztonságban.

A terrortámadás egyfajta „fogódzót” kínál a Tunéziában élő szélsőségesek számára. Az észak-afrikai országból ugyanis kb. 3000 tunéziai harcol az ISIS vagy valamely másik terrorcsoport oldalán Szíriában, de ennél jóval többre tehető a szimpatizánsok száma.

Természetesen a tunéziai kormány nem hagyta ennyiben a dolgot, rendkívül szigorítottak a biztonsági intézkedéseken. A tunéziai hatóságok egymás után számolják fel a különböző sejteket. Minden olyan személyt, aki  fegyverrel, logisztikai ismeretekkel, vagy anyagilag támogatja a szélsőségeseket, azonnal lecsuknak.

A minisztériumi döntés alapján a tengerparton 1600, a városokban, turisztikai látványosságoknál, múzeumoknál pedig további 18 ezer fegyveres ügyel a biztonságra. Ezen kívül bezártak 80 mecsetet, szélsőséges prédikátorok előadásait tiltották meg, az ISIS zászló vagy felirat viseléséért pedig több éves börtönbüntetés jár.

Ellentét szítása 

A harmadik, és egyben a legnagyobb merénylet Kuvaitban történt. A péntek déli ima során öngyilkos merénylő robbantott fel magát egy síita mecsetben. A szaúdi állampolgár által elkövetett merényletében 27-en haltak meg, a sebesültek száma viszont elérte a 230-at. A mecset elleni támadást szinte azonnal magára vállalta az ISIS.

A kuvaiti robbantást kétféle képen lehet értelmezni. Egyrészt úgy, hogy Kuvait áll a Perzsa-öböl menti monarchiák közül a legközelebb a nyugati típusú demokráciához: az országban parlament működik, síiták is lehetnek képviselők, a nők több jogot élveznek, mint a környező országokban. Ugyanakkor itt inkább egy másik tényező játszott közre: az 1,3 millió főt számláló Kuvait lakosságának harmada síita.

Az ISIS elsősorban nem a Nyugatot, hanem a síitákat és hozzá köthető csoportokat (jezidi, alavita) tekinti a legnagyobb ellenségnek. A közösség elleni támadással, akárcsak Szaúd-Arábiában és Jemenben, az a céljuk, hogy növeljék az ellentétet az arab országokban élő síiták és szunniták között, ami végül azzal járhat, hogy a két vallási felekezet egymásnak esik. Egy polgárháború pedig, mint ahogy Jemen, Líbia vagy Szíria esetében már megfigyelhető, az Iszlám Állam terjeszkedésének és megerősödésének kedvez.

Nagyon fontos viszont megjegyezni, hogy június 26-án és azt követően más merényletek is zajlottak a világban, amiről a média nem nagyon tudósított. Például a támadások előtti napokban az ISIS fegyveresei beszivárogtak a szíriai Kobáne városába (a kurdok vádjai szerint Törökország felől), amit a kurdoknak már egyszer sikerült az év elején megvédeniük.

A terroristák, a FSA (Szabad Szíriai Hadsereg) egyenruháiba öltözve bejutottak a településre, majd ott borzalmas mészárlásba kezdtek: több napon át kézifegyverekkel és bombákkal gyilkolták a helyieket. Mire sikerült kiűzni őket, addigra 120 emberrel – köztük nőkkel és gyerekekkel – végeztek.

Ugyanúgy kevésbé került a figyelem középpontjában, hogy az ISIS-hez hű csoportok aktivizálták magukat Egyiptomban is. Június 29-én Hiszám Barakat egyiptomi főügyészre fegyveresek támadtak, amikor munkába tartott, a kórházban később belehalt sérüléseibe.

Pár nappal később pedig az elmúlt évek legnagyobb támadását hajtották végre a szélsőséges csoportok az egyiptomi Sínai-félszigeten: az ISIS helyi „leányvállalata”, az Anszár Beit am-Makdisz (Szent Ház Védelmezői) nevű militáns csoport több tucat helyen támadta meg az egyiptomi hadsereg állásait. A harcok azóta is zajlanak, folyamatosan bombázva az iszlamisták állásait. Kairó szerint eddig 21 katona és 241 terrorista halt meg a harcokban.

„Államépítés” ezerrel

A „kalifátus” első születésnapját nemcsak terrormerényletek tucatjaival ünnepelte szerte a világban. A szervezet ugyanis nagyon intenzív államépítésbe kezdett, igyekezve megszilárdítani a hatalmát az általa elfoglalt iraki és szíriai területeken.

Ehhez például elképesztő méretű terrort alkalmaz – legutóbb már nőket is lefejezett „boszorkányság” vádjával – és szinte mindennapossá válnak a kivégzések vagy megcsonkítások. Például: lopásért kézlevágás, alkoholfogyasztásért korbácsolás, paráznaságért halálra kövezés, homoszexualitásért magas helyről történő ledobás, istenkáromlásért lefejezés jár. A film, zene, „nem iszlám könyvek” olvasása, nők érintkezése idegen férfiakkal, dohányzás az utcákon: ez mind tilos az ISIS által ellenőrzött területeken.

Ezzel párhuzamosan fokozatosan átvették az állami feladatokat is: adót szednek, saját bíróságokat működtetnek (vahabita-szalafita elvek alapján), szociális támogatásokban részesítik a fegyvereseket és családtagjait, működő élelmiszer-hálózatot építettek ki. A kórházak – megcsappant készlettel és állománnyal ugyan – de még mindig működnek, mint ahogy a tanítás is zajlik az iskolákban.

Igaz, ez utóbbi esetében eléggé torz formában: nem lehet angolt, politikát, művészetet, de még természettudományokat sem tanítani, hanem csak „iszlám tantárgyakat”.

Jelenleg egyáltalán nem látni annak esélyét, hogy a „kalifátus” összeomlana, vagy meggyengülne. Igaz, vannak „hullámvölgyek”, mint Kobáne után, de a terrorszervezet hála bevételeinek, növekvő fegyveresei számának (jelenleg kb. 50 000 fő) köszönhetően mindig képes erőre kapni. A szervezet korábban leginkább a Perzsa-öböl menti monarchiák – Szaúd-Arábia, Katar – pénzügyi támogatásaira hagyatkozott, de most már képes saját „lábán is megállni”: kőolaj eladásból, bankrablásokból, műkincsek csempészetéből, kábítószer útvonalainak megadóztatásából, szervkereskedelemből és egyéb illegális módszerből szerzi a bevételeit.

A győzelem küszöbén?

Nemrég Stephen Walt nemzetközi kapcsolatok elemző professzor a Forreign Policy oldalon egy érdekes kérdést vetett fel: Mi van akkor, ha az ISIS győz? Ebben az esetben nem azt kell érteni, hogy létrejön a Marokkótól egészen a kínai Hszincsiang–Ujgur tartományig húzódó „szuperkalifátus”, hanem, hogy az Iszlám Állam képes annyira stabilizálódni, hogy egyszerre tudja ellátni az állami feladatokat és megvédeni magát a külső és belső támadástól.

Az „államalapítás” (amit mindig is véres eszközökkel hajtották végre a történelemben)  után pedig „először páriája, majd tagja lesz” a nemzetközi közösségnek (megj. pária jelentése: kitaszított, tisztátalan, jogfosztott. A nemzetközi kapcsolatokban pária országnak nevezik azokat, amiket a nemzetközi közösség nem fogad el, vagy csak 1-2 ország ismer el (például Észak-Ciprusi Török Köztársaság).

Walt számos történelmi példával támasztja alá gondolatmenetét: a XX. században nem egyszer fordult már elő, hogy forradalmakkal, vagy más erőszakos módon hatalomra került csoportok (a bolsevikoktól kezdve, a különböző latin-amerikai fegyveres társaságokon át egészen a kínai kommunistákig bezárólag), évekkel vagy akár évtizedekkel később, de végül „integrálódtak” a nemzetközi rendszerbe. Felvették velük a diplomáciai kapcsolatokat, beindult a nyilvános külkereskedelem és a magán jellegű utazás is lehetővé vált.

Ha rövid időn belül nem sikerül végleg legyőzni az ISIS-t, mégpedig azelőtt, hogy túlságosan megerősödne Szíria és Irak területén, akkor bizony már csak az lesz a kérdés: melyik ország lesz az első, amelyik de jure is elismeri az Iszlám Államot és nagykövetséget nyit Rakkában?

Krajčír Lukács

A források megtalálhatóak a cikkben.

1. Halál Franciaországban, Tunéziában, Kuvaitban – az első reakciók

2. Unokáink sem fogják látni – A “kalifátus” kultúrarombolása Közel-Keleten

3. ,A dzsihád hitvesei”: európai nők és az Iszlám Állam 

4. A “kalifátus” Sztálingrádja: Kobáne ostroma I. rész.

5. Nem akarásnak koalíció a vége: Kobáne ostroma II. rész 

6. A Sötétség Serege – Irak az összeomlás határán

7. A tomboló káosz – Az iraki konfliktus és a Közel-Kelet 

 Ne maradj le semmilyen újdonságról – kövess minket Facebookon, Twitteren, és Tumblren is! Ha pedig kíváncsi vagy a szerkesztőségi kulisszatitkokra, látogasd meg Instagram oldalunkat!