Az iráni atommegállapodás: Bezárult Pandóra szelencéje?

Történelmi megállapodás vagy végzetes baklövés? Szinte minden elemző és szakértő ezt a kérdést teszi fel a július 14-én kötött bécsi megállapodással kapcsolatban. Közel 13 éven át tartó diplomáciai huzavona után a P5+1 (Egyesült Államok, Oroszország, Kína, Franciaország, Nagy-Britannia, Németország) úgy döntött, feloldja az Irán elleni szankciókat. Cserébe viszont a perzsa ország átláthatóvá teszi a nukleáris programját.

Habár az eddig is erősen megkérdőjelezhető volt, hogy Teherán atombombát állítana elő (hét ok, ami miatt ez nem volt lehetséges), de az már most biztosra vehető, hogy a megállapodás után Irán súlya jelentősen megnövekszik a régióban.

A Körkép mai külpolitikai cikkében röviden prognosztizál. Milyen következményekkel járhat Iránra és az egész régióra nézve ez az egyezmény? Kik a legnagyobb nyertesek illetve vesztesek? A siker valóban a békét, vagy éppen egy új konfliktus kezdetét jelenti?

Nehéz szülés 

Habár a felek már április 2-án megkötötték a keretmegállapodást, de a végső határidőt (június 30-át) nem sikerült betartani. A bécsi tárgyalások többször elhúzódtak, megakadtak, határidőket hosszabbítottak meg, ígéretek, fenyegetések és bírálatok hangzottak el. Végül azonban elfogadták az előzetes keretegyezményt azzal a kitétellel, hogy legalább tíz éven át monitorozzák az iráni atomlétesítményeket.

Cserébe viszont már 2016 elején feloldják a gazdasági és pénzügyi szankciókat. Amennyiben Irán nem tartja be a megállapodást, még mindig visszajöhetnek a szankciók, sőt, Washington részéről a katonai beavatkozás sincs kizárva, amit akár Izraellel és Szaúd-Arábiával karöltve hajtanának végre.

   

A megállapodás hírére hatalmas népünnepély vette kezdetét Iránban. A perzsa ország lakosságának nagy része már hónapok óta feszült figyelemmel követte a tárgyalásokat. A döntés bejelentésekor – akárcsak áprilisban – hatalmas tömegek vonultak az utcára. Főleg a fiatal városi irániak zászlókat lengettek, sípokat fújtak, ráadásul a rendőrség is együtt ünnepelt a tömeggel. Óriási tapssal és örömteli felkiáltásokkal dicsérték Hasszán Róháni iráni elnököt, aki a „zsarnoki lépések végének” és a “világgal való együttműködés kezdetének” nevezte az egyezményt. Sőt, ami igazán meglepő volt, hogy Barack Obama amerikai elnök beszédét is leadta az iráni televízió.

Ugyanakkor nagyon fontos megjegyezni, hogy nem mindenki örült az egyezménynek az országban. Elsősorban a reform politikusok, világias fiatalok, valamint a mérsékelt oldalhoz közel álló lapok és weboldalak (Ghanoun,Shargh, Arman Daily)  támogatták a szerződést. A konzervatívok, az ország Legfelsőbb Vezetője, vagyis Ali Khamenei ajatollah már sokkal óvatosabb volt a megállapodást illetően, a Forradalmi Gárda pedig egyenesen elutasító, mivel korántsem szeretnék azt, hogy a katonai létesítményeket nemzetközi csoport ellenőrizze.

A megállapodás egyértelműen kihatással lesz Irán belpolitikájára: a mérsékeltek tárgyalásos módszere sikert aratott, ami megerősítheti pozíciójukat. A reformerek mostantól könnyebben szerezhetnek támogatást az egyes – néha egészen ambiciózus – terveikhez. Ilyen például Róháni egyik elképzelése,miszerint az atommegállapodás után vissza kell vágni a Forradalmi Gárda hatalmát és népszavazást kiírni a legfontosabb gazdasági, szociális és külpolitikai kérdésekben. Ráadásul a megegyezés meghatározhatja azt is, hogy ki lesz Khamenei utóda: egy, Róháni reformpolitikáját támogató vallási vezető, vagy egy nagyon is keményvonalas ajatollah?

Vissza a rendszerbe 

A megállapodás legnagyobb jelentősége nem az, hogy Irán immáron biztosan nem állít elő atomfegyvert, hanem az, hogy a perzsa ország 1979 után végre ismét visszatér a nemzetközi rendszerbe. Az elemzők még mindig igyekeznek felbecsülni ennek következményeit. Azonban egy-két dolog már most biztosan állítható: az iráni szankciók feloldásával jelentős átrendezésen megy keresztül a világ energetikai piaca, hiszen a perzsa olaj (Irán a világ negyedik legnagyobb olajtartalékával rendelkezik) ismételt letörte az olajárakat, amelyek tavaly június óta körülbelül felére csökkentek. Emiatt jövő hétre az OPEC (Kőolaj-exportáló Országok Szervezete) sürgősségi találkozót hívott össze, hogy megvitassák az iráni nukleáris tárgyalások sikerének az olajpiacra tett hatásait.

Ugyanúgy előre borítékolható, hogy Irán regionális szerepe és befolyása tovább erősödik. Ez többek közt azt jelentheti, hogy habár a fegyverembargó még maradna, de lényegében a megállapodás nem vet gátat a fegyverkezésnek. Teherán ugyanis sokkal inkább a hagyományos fegyverkezésre összpontosítana, ami már most elkezdődött, mivel az iráni vezetésnek valamivel „ki kell engesztelnie” a Forradalmi Gárdát.

Az idei költségvetés öt százalékát a védelemre fordítják, új rakéták, repülők fejlesztését és a haderő növelését irányozták elő. Ezenfelül nem mondtak le Bassár el-Aszad megsegítéséről Szíriában, valamint az Iszlám Állam elleni harcról Irakban. Lehetséges, hogy nagyobb támogatást kapnak – még ha elsősorban nem is konkrét anyagit, hanem diplomáciait – a jemeni húszi lázadók, a libanoni Hezbollah vagy a Bahreinben élő síiták.

Keserű szájíz 

Ugyanakkor (szubjektív véleményem szerint) a megállapodásnak nagyon jelentős negatív következménye lehet: tovább fokozódik az iráni-szaúdi „hidegháborút”. A legtöbb arab ország támogatta magát a megállapodást, de Iránnal szemben már óvatosabbak. Rijád pedig különösen. Már márciusban magas rangú szaúdi személyek (Turki al-Fejszál) felvetették, hogy ha megkötik a megállapodást, akkor megindul egyfajta “fegyverkezési verseny” a régióban. Ez nemcsak a nukleáris fegyverek megjelenését jelentheti – pedig Rijád állítólag már Pakisztánnál érdeklődött az atombombák megvételével kapcsolatban – hanem egyben a regionális harcok még intenzívebbé válását.

A Közel-Keleten érdekes érdekszövetség kezd kialakulni, ami ugyan eddig is működött a háttérben, de egyre nyíltabban zajlik: Szaúd-Arábia és Izrael ugyanazon az állásponton van a kérdést illetően. Izrael, vagyis inkább Benjamin Netanjahu a megállapodás második legnagyobb vesztese.

Az izraeli miniszterelnök ugyanis évek óta amolyan „szent missziójának” tekintette az iráni atomprogram leállítását, ami az egyik legfontosabb téma volt a választási kampányában. Izraelben a kormánykoalíció és az ellenzék pártjai egyaránt elítélik a kedden született megállapodást. Elemzők és az izraeli politikusok is  úgy gondolják, hogy pont Netanjahu erőfeszítései és elkeseredett próbálkozásai vezettek az atommegállapodás megszületéséhez.

Nyugatra fordul… 

Kétségtelen azonban, hogy a nemzetközi kapcsolatok terén várhatóak a legnagyobb változások. A megállapodás egyértelműen az Obama-adminisztráció egyik legnagyobb külpolitikai sikere, amit a 2016-os választás során ki is használ majd a Demokrata Párt. Ezzel párhuzamosan annak ellenére jelentős javulás történhet az amerikai-iráni kapcsolatokban, hogy a Kongresszusban vagy a Republikánus Pártban sem feltétlenül repesnek az örömtől.

A másik fontos előrelépés viszont az ISIS elleni harcban következhet be: Teherán és Washington a háttérben eddig is gyakran együttműködött egymással a „kalifátus” elleni harcban (például közösen bombáztak), de most sokkal intenzívebbé válhat ez a fajta kooperáció. Washington felhasználhatja Irán közvetítő szerepét a szíriai válság, vagy akár a libanoni helyzet javítására is. Természetesen ezek inkább az iráni mérsékeltek és a külföldi elemzők reményeit tükrözik, ugyanis az iráni konzervatívok (köztük az ajatollah) elutasítják az esetleges együttműködést.

…de Keletre tart.

A megállapodás legnagyobb – régión kívüli – nyertesei elsősorban nem a nyugati országok. Kína és Oroszország kiemelten támogatta a megegyezést, igaz, mindkét nagyhatalom különböző okokból. Peking elsősorban a gazdasági szankciók feloldásában volt érdekelt. Igazából már a 2000-es évek közepe óta Kína nagyon szoros kapcsolatot alakított ki a perzsa országgal: 2005 óta elképesztő ütemben növekszik a kereskedelmük (2012-ben már 36 milliárd dollárt tett ki); 2012-be az iráni kőolajexport egynegyede Kínába irányult, miközben  közös hadgyakorlatokat is tartanak a Perzsa-öbölben. A szankciók feloldásával ráadásul eltűnt az elvi akadálya annak, hogy Irán csatlakozzon a Sanghaji Együttműködési Szervezethez (SCO), aminek eddig is Peking volt a legnagyobb támogatója.

Oroszország szintúgy profitálhat az iráni atommegállapodásból, de ennek lennének bizonyos hátulütői is vannak Moszkva számára: az iráni olaj újbóli felbukkanása a világpiacon nehéz helyzetbe hozhatja Oroszországot, hiszen ezzel a saját kőolaja értékelődik le, ami most ebben a gazdasági helyzetben nagyon nem jönne jól. Ugyanakkor más területen viszont komoly együttműködéseket érhetnek el.

Vlagyimir Putyin zöld jelzést adott hat Sz-300 védelmi rendszer leszállításának (ami korábban többször meghiúsult), az orosz atomenergetikai cégek (pl. Rosatom) építették/építik meg az iráni atomlétesítményeket; az orosz mezőgazdasági export egyik legfontosabb felvevőpiaca lehet a perzsa állam (Oroszország például egy tavalyi szerződés értelmében nyersolajat vásárol Irántól; cserébe különböző termékeket kap az oroszoktól); valamint szorosabb regionális együttműködés veheti kezdetét az egyes közel-keleti ügyekben, mint például Szíria, ami mindkét országnak fontos szövetségese. Sőt, az sem elképzelhetetlen, hogy Teheránnal, ha csatlakozási szerződést nem is, de szabadkereskedelmi egyezményt köt az Eurázsiai Gazdasági Unió, mint ahogyan Egyiptom és Vietnam esetében is történt.

Meglepő módon India is sokat profitálhat az iráni atommegállapodásból. Egyrészt Új-Delhi felújítja Chabahar kikötőjét Iránban, ami előreláthatólag 2016 decemberétől fog teljes kapacitással üzemelni és így nemcsak a perzsa országgal, hanem Afganisztánnal és a többi közép-ázsiai országgal is szorosabbá válhat viszonya. Másodszor pedig sokkal jelentősebbé válhat az energetikai együttműködés: India eddig is a második legnagyobb vásárolója volt a perzsa kőolajnak, de most már növelheti a földgázimportot is. Ezzel kapcsolatban például Új-Delhi és Teherán megpedzegette, hogy esetleg megépítenék a közel kétezer kilométer hosszú, tenger alatti  iráni-ománi-indiai gázvezetéket, ami naponta akár 30 millió köbméternyi gázt is szállíthat.

Az idő ad csak rá választ 

Természetesen a kérdés attól még marad: mi lesz, ha valamelyik fél nem tartja be a pontokat? Mi van, ha valamely külső erő – Izrael vagy Szaúd-Arábia – nem törődik bele a helyzetbe, hanem cselekvésre (támadásra) szánja el magát? És, amennyiben Irán atomhatalommá válik, valóban bevetné a nukleáris fegyvereit, miközben a perzsa országnál sokkal kiszámíthatatlanabb országok (Észak-Korea, Pakisztán) sem mertek a „végső fegyverhez” nyúlni, mert tisztában vannak az „elrettentés politikájával”?

Nos, ez kicsit elcsépeltnek tűnhet, de a megállapodás helyességére a jövő ad majd választ. Viszont függetlenül attól, hogy mit hoz a jövő, egy pillanatra bele kellene gondolni: mi lett volna, ha mégsem sikerül megegyezni?

A zűrzavaros közel-keleti helyzetben – elég csak az Iszlám Állam terrorszervezetre ámokfutására gondolni – a kudarcba fulladt tárgyalások után Teherán még elkötelezettebb lett volna a nukleáris fegyver kifejlesztését illetően (amit akár Észak-Koreától vett volna meg) és könnyen „meleggé” változtatta volna az iráni-szaúdi hidegháborút, ami még nagyobb káoszba borította volna a régiót. Ennek tükrében a megállapodás még mindig inkább győzelem, nem is beszélve arról, hogy rég volt utoljára ekkora egyetértés a nagyhatalmak között egy kérdést illetően, és remélhetőleg ez az első lépést jelenti egy új és stabilabb Közel-Kelet felé.

Krajčír Lukács

A forrásokat megtalálod a cikkben.

Előzmények:

A “Határozottság Vihara” Jemenben: katonai intervenció a húszik ellen 

Jemen a szakadék szélén: polgárháború, puccs és káosz

Búcsú a fegyverektől? – Az iráni atommegállapodás és következményei

A béke követe? Átalakuló iráni külpolitika

 Ne maradj le semmilyen újdonságról – kövess minket Facebookon, Twitteren, és Tumblren is! Ha pedig kíváncsi vagy a szerkesztőségi kulisszatitkokra, látogasd meg Instagram oldalunkat!