Sikertelenül végződött az egyik német ellenzéki politikai párt, a migránsellenes Alternatíva Németországnak (AfD) brandenburgi tartományi közgyűlése utáni sajtótájékoztató.

 

Mivel a párt megtagadta a kérdésfeltevést az egyik jelen lévő média számára, reakcióként az összes jelenlévő sajtó úgy döntött, hogy bojkottálják a sajtótájékoztató további lefolyását, és elhagyták a termet.

 

A párt képviselői csoportja így kénytelen volt lefújni a sajtótájékoztatót. A konfliktust az AdD szóvivője okozta, aki a sajtótájékoztató elején közölte, hogy a „korábbi tapasztalatok alapján ma nem tesszük lehetővé, hogy a Bild is kérdezzen.“

 

 hirdetes_810x300  

Ennek oka, hogy két héttel ezelőtt a Bild újságírója többek között rákérdezett Andreas Kalbits, az AfD frakcióvezetőjének kapcsolataira a betiltott szélsőséges szervezet, a Hazaszerető Német Ifjúság (HDJ) tagjaival.

 

Az AfD eljárását az ominózus sajtótájékoztatón a brandenburgi parlament elnöke, Britta Starkov is kritizálta. „Megtagadni a Bild számára a kérdésfelvetést elfogadhatatlan. Hozzá tartozik a demokráciához, hogy a sajtónak lehetővé tesszük a kérdezést,“ tette hozzá.

 

A helyi AfD eljárását a párt sajtóosztálya is elutasította, aki szerint az „ilyen tiltás a sajtószabadság elleni támadás, és mint olyan, megengedhetetlen.“

 

omediach.com

Nyitókép: twitter

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!