Pedofíliával vádolták meg, majd 3 év börtönre ítélték Štefan Zmajkovič szlovák vállalkozó fiát Vietnamban. Az elsőfokú ítélet ellen a vádlott fellebbezhet.

 

Štefan Zmajkovič néhány évvel ezelőtt stratégiai partnerségben kezdett beruházásokba a vietnami Hanoitól nem messze, ahol egy ipari parkot épített, azonban körülbelül fél éve kivonult az országból, mivel cége, a BTG Holding becsődölt. Ezt a vállalkozást egyébként öt évvel korábban a Fico-kormány is reklámozta, mint gazdasági sikert Szlovákia és Vietnam között.

 

A vállalkozó fiát, a 33 éves Roman Zmajkovičot most azt követően ítélték három évnyi börtönre, hogy még májusban egy hotelben letartóztatták kiskorú fiúval való szexuális kapcsolat létesítéséért.

 

 hirdetes_400x285  

A jelek szerint az ifjabb Zmajkovič turistavízummal tartózkodott Hanoiban azután, hogy apja cége becsődölt és kivonult az országból.

 

forrás: dennikn.sk

 

Ő az első ember Vietnamban, akit az új törvények szerint ítéltek el kiskorúval való szexuális visszaélés miatt. A régi törvény szerint ugyanis csak a férfi és nő közti kapcsolatot ismerték el szexuális kapcsolatnak.

 

Zmajkovič májusban pénzt fizetett kiskorú fiúknak a szexért, mikor elkapták, épp egy 13 éves fiúval volt. Ennek a fiúnak 3900 eurónak megfelelő vietnami dongot kellett kártérítésként kifizetnie.

 

A szlovák férfit most három évre ítélték el. Ha letöltötte büntetését, deportálják Szlovákiába. Mivel az ítélet csak elsőfokú, fellebbezés után a bíróság változtathat rajta, vagy akár el is törölheti.

 

dennikn.sk

Nyitókép: vietnaminsider.vn

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!