A médiák felelőssége



A médiákról köztudott, hogy szeretik a szenzációkat, az olyan híreket, amikre az ember felkapja a fejét (és megveszi az újságot, megnyitja a honlapot, bekapcsolja a tévét). Például, hogy Szlovákiában megvertek egy magyar lányt, kimondták a parlamentben a Beneš dekrétumok sérthetetlenségét vagy csak szlovákul tüntetik fel a helyiségneveket a magyar tankönyvekben. (Arról a bizonyos nemzeti érzelmű „úriember” aranyköpéseiről nem is beszélve.) Akár azt is mondhatnám, hogy de jó, akkor ezek szerint mégse ez a megszokott gyakorlat, hanem valamilyen szinten szenzáció, ezért foglalkoznak vele annyit. (Azt hiszem, ezt nevezik pozitív gondolkodásnak.) A dolog azonban ennél bonyolultabb.

Ha tényleg olyan lenne magyarként élni Szlovákiában, mint ahogy azt a médiákban megjelentek sugallják, akkor valószínűleg mást se tenné(n)k, csak depresszió elleni tablettákat szedné(n)k. Szerencsére azonban nincs így, a hírek nem tartanak objektív tükröt a hétköznapok realitása elé. Nem azt mondom, hogy hazudnak vagy akárcsak elferdítik az igazságot, egyszerűen csak a negatívumokról tudósítanak. Mert, ugye, azt lehet eladni (akár a címlapon is). Pedig pozitív példa a harmonikus együttélésre sokkal több van, csak az, ugyebár, nem növeli az olvasottságot/látogatottságot/nézettséget. Mert arra ugyan ki kíváncsi, hogy Józsi bácsi meg Jožko Mrkvička rendszeresen együtt rúgnak be söröznek esténként, vagy hogy Ilonka néni teta Helenkával jár karonfogva a boltba minden reggel kenyérért? De az se olvasható sehol, hogyan kergetik együtt a bőrt a pályán a szlovák és magyar gyerekek vagy tanulnak meg tüzet oltani a közös tűzoltóegyletben.

Nem is az a baj, hogy ezekről nem írnak sehol, hanem az, hogy a negatív példák túl nagy teret kapnak, így a kívülállókban (magyarországiak, nemzetiségileg homogén területen élő szlovákok) torzult kép alakul ki az együttélésről. Sőt, akár még maguk az érintettek is meginoghatnak a jószomszédi viszonyba vetett hitükben. Ha valakinek nagyon sokszor mondunk valamit, akkor az előbb utóbb el is fogja hinni, mindegy, hogy az igaz vagy sem. Ha a szlovákiai átlagember - magyar és szlovák egyaránt - napról napra csak azt fogja olvasni, hogy mennyire romlik a két nemzet közötti viszony (s hogy ezért csak a másik fél tehet!), akkor az előbb-utóbb akaratlanul is romlani fog. Nem beszélve arról, hogy ha valaki még akarja is, hogy romoljon… Márpedig a jelenlegi kormányunk - hogy is mondjam - nem szakad meg az igyekezettől, hogy hidakat építsen (nem csak átvitt értelemben) a két nemzet között. És teszi mindezt a szlovák újságírók többségének asszisztálásával.

Vagy minek nevezzem azt, hogy szinte mindenért merik kritizálni a kormányt - nagyon helyesen - csak a magyarellenességéért nem? A kormánytagok sorozatos kijelentései a magyar irredentizmus veszélyeiről, az Orbánnal és a Magyar Gárdával való riogatás legalább akkora ostobaságok, mint a második pillér vagy a magán egészségügyi biztosítók démonizálása. Erről mégse születnek tucatszámra „felvilágosító” blogbejegyzések vagy józan kommentárok.

Pedig szükség lenne rájuk, mert a médiáknak nagy ereje van. De az erővel felelősség is jár. Jó lenne, ha ezt tudatosítanák mindkét oldalon.

írta: asdasdsfs / 2008.10.01. - 00:38

bocs, de a mediak helytelen, medium - egyesszam, media - tobbesszam

írta: jürgen / 2008.10.01. - 00:44

Bocs, de ennek direkt utánanéztem. Ajánlom neked is, pl. ezt, nagyon szórakoztató: http://index.hu/kultur/klassz/mancsndy/

írta: nyomkereső / 2008.10.01. - 10:08

A szlovák nyelvű média felelőssége mellett érdemes volna megvizsgálni a honi magyar irott sajtó felelősségét is. Mert mig az előbbinél úgy ahogy pluralitás van, az utóbbi kemény monopolhelyzetben “uralkodik”, annak minden kockázatával együtt.

írta: Zetek / 2008.10.01. - 10:21

Gyerekek ez szörnyen gyenge. Miután a kisebbségi magyarok többsége drámai kisebbségi érdéssel és túlalkalmazkodási kényszerrel bír, ezért nem oylan nagy művészet velük kijönni. Nagyjából ezért lehet velük naponta feltörölni a padlót.

írta: TuRuL_2k2 / 2008.10.01. - 10:23

Azért Fico & Slota adnak muníciót rendesen.
NATO-beavatkozás? WTF?
http://www.fn.hu/kulfold/20081001/fico_nato_val_fenyegeti/

írta: jürgen / 2008.10.01. - 10:43

Na, ez a külső szemlélő tipikus hozzáállása: ha nem hülye tótozom le a szlovákokat, s küldöm el az anyjukba mindenért őket, hanem keresem az együttműködés lehetőségét azokkal, akikkel lehet (mert vannak olyanok), akkor Magyarországról megkapom, hogy túlalkalmazkodási kényszerben élek.
És fordítva: ha vállalom, hogy kultúrám, nemzeti identitásom bölcsője Magyarország, s ragaszkodom hozzá, akkor Szlovákiában a fejemhez vágják, hogy irredenta vagyok. Szerencsére nem mindenki, csak azok, akik meg se próbálják beleélni magukat egy kisebbségi magyar helyzetébe. Zetek, próbáld meg, hátha sikerül neked is…

írta: nyomkereső / 2008.10.01. - 10:49

Turul, Ficonak kellenek a szlovák nemzeti érzelmű szavazatok. Valamivel csak meg kellett fejelnie Slota múlt heti PR akcióját a gépének lelövésétől tartva a magyar légtérben.
http://bumm.sk/bulvar/8/22755/slota-fel-hogy-lelovik-a-magyarok.html

írta: jürgen / 2008.10.01. - 10:56

Pontosan. Fico, Slota és a többiek túllicitálják egymást a hülyeségekben. Ezért lenne fontos, hogy a médiák a helyükre tegyék a dolgokat. Amit tesznek is becsülettel - nem véletlenül tekinti Fico a sajtót a legerősebb ellenzékének - csak valahogy a magyar kérdéssel kapcsolatos ostobaságokról feledkeznek meg…

írta: tibi / 2008.10.01. - 13:06

honnan szerezted ezt a kepet? tisztara ugy nez ki, mint a szecso:)

írta: Philosophus / 2008.10.01. - 15:59

A médiák kifejezés tényleg helytelen, de valóban használatos körökben! Ki hogyan használja, mondjuk engem idegesít, de most itt nem ez a lényeg!
A média egyszerűen nem fog mást tenni, amíg mi magyarok nem vagyunk képesek aktuális témákat hozni, ami ugyancsak eladhatók. Gyötörni kell a szlovák sajtót, tv-ket, rádiókat olyan témákkal, amelyek érdekesek számukra, de mi szerkesszük őket.
Kellenek szlovákiai magyar együttesek, amelyek a szlovákok is hallgatnak, s jó volna végre egy nagy kampány a magyarság ellen. Ezt viszont nekünk kell kitalálnunk, s mi akik a médiához kicsit közelebb vagyunk, tehetnénk a dologért valamit! Nem gondoljátok?

írta: nyomkereső / 2008.10.01. - 16:08

s jó volna végre egy nagy kampány a magyarság ellen”. Talán mellett, nem?

írta: Philosophus / 2008.10.01. - 16:21

Sorry, csak keveset aludtam! Hát látod, már engemet is behülyítenek! Persze, hogy mellette!

írta: jürgen / 2008.10.01. - 17:08

De, gondoljuk. :) Ez viszont igazából akkor lenne autentikus, ha a szlovákok értelmes része csinálna egy magyarokról szóló pozitív kampányt. Vagy mondjuk közösen. Ha csak a magyarok hirdetnék magukat, attól tartok, sokaknak nem lenne hiteles.

[Akkor a fólia többes száma (gy. k.: fóliák) is helytelen, s azt is csak valakik (ööö mindenki) használják rosszul?] :)

írta: nyomkereső / 2008.10.01. - 23:12

Kezdhetnénk mondjuk egy “Mi is az az autonómia? Gyakorlati példák Európából” című tanulmánnyal, mégpedig a Fórum Intézet, Konzervatív Intézet, Matica Slovenská és a Vox Juventae Társulás közös gondozásában :)

írta: jclayton / 2008.10.01. - 23:14

Szlovákiai magyarnak lenni sajnos nem cool :(

írta: Philosophus / 2008.10.02. - 05:45

Nem annyira szisztematikus dologra gondoltam, hanem egyfajta tendenciáról, ami majd jó irányba vezethet!
Megpróbálok én is majd tenni ezért, s próbáljunk meg közösen, egyre több tehetséget bemutatni, megismertetni, akár sztárolni! szükség van rá! De legyen ez egyéni, hogy hiteles lehessen, s biztosan csatlakoznak majd mások is! Idealista vagyok, sajnos tudom!

(A médium alapszó, s mivel ezt használjuk a köznyelvben, így dupla többes szám lenne a médiák, s helyette a média használandó. Ennek ellenére sok könyvben, sőt szakmaiban is médiákat alkalmaznak. Én mondjuk a médiatanáromtól hallottam először a dologról, s elsőként ezt mondta el nekünk az órán! Szóval innen a nagy okosság!)

írta: nyomkereső / 2008.10.05. - 13:44

Látom nem hiába vetettem fel a dolgot, a komáromi blogger kollégák már össze is dobtak egy autonómia tanulmányt. Szép munka. Csak kár, hogy kizárólag magyarul van, és a sok paranojás magyargyűlölő nem olvashatja.
http://komaromiblog.com/expand_cikk.php?mitkeres=119