"Szlovák üldözési mánia"

Azt mondják, nincsenek véletlenek. Szerintem se. Tegnap, például, azon merengtem el, miért nem rakják helyre a szlovák újságírók a kormány tagok agyamentségeit, amiket a magyar-szlovák viszonyról, főleg a magyar félről, s a délről leselkedő veszélyről összehordanak. Nos, láss csodát, a .týždeň véleményformáló hetilap aktuális számában (ismét!) a magyarok a főtéma. S nem ellenségesen, a súrlódási pontokat keresve írnak Magyarországról (ahogy azt az utóbbi időben megszokhattuk), hanem békésen, az összekötő kapcsokra helyezve a hangsúlyt. Aki teheti, olvassa el itt (bár a teljes cikk díjmentesen csak a jövő héten, a következő szám megjelenése után lesz elérhető). A szlovákul nem értőknek meg ízelítőnek álljon itt Peter Schutz, a SME és a .týždeň kommentátorának a jegyzete magyar fordításban a témával kapcsolatban.

Szlovák üldözési mánia

Azt az elmezavart, hogy déli szomszédaink veszélyeztetnek minket ugyan Ján Slota terjeszti Szlovákiában, de a kép Magyarországról, mint egyfajta „természetes ellenségről” a szélesebb politikai tudatban is ott lapul. Pedig egy teljesen irracionális jelenségről van szó.

Kétségtelen, hogy a határon túli kisebbségek kérdése, és a „történelmi” Magyarország kétharmadának elvesztése még mindig érzékeny pontja Magyarországnak. Sőt, a kisebbségekkel való törődés az alkotmányban is rögzítve van. A reálpolitika viszont nagyon jól érzi a külső határokat, melyeket a nemzetközi szerződések és az EU- illetve a NATO-tagság jelentenek. És a belsőket is, melyekre a 2005. decemberi sikertelen népszavazás a kettős állampolgárságról hívta fel kíméletlenül a jobboldali elit figyelmét. Az extrémizmus színtere szörnyű: de a középpontjában a romák, zsidók, „buzik” és főleg Gyurcsány, a „nemzet első számú ellensége” állnak. Nem a szlovákok, vagy a „történelmi régiókért” folytatott küzdelem. Míg tehát Szlovákiában a magyartéma állandó napirenden van, addig Magyarországon a Szlovákiával való viszony nem téma. A politikai köztudatban csak akkor tűnik fel egy-két napra, ha Slota „szólal meg”. Vagy olyan kihágások után, mint a Beneš dekrétumok deklarációja a parlamentben.

A budapesti kormány kisebbségpolitikája tartja magát ahhoz az elvhez, hogy a magyar kisebbségek törvényes képviselőinek a törekvéseit támogatja. Érdekes az összehasonlítás Romániával, ahol az ottani magyar kisebbség képviselőinek egy része nyíltan támogatja az autonómiatörekvéseket. Ennek ellenére a román és a magyar kormány együtt ülésezik, és korrekt a viszonyuk. Budapestnek sokkal jobb a viszonya Belgráddal is, mint Pozsonnyal, annak ellenére, hogy elismerték Koszovó függetlenségét.

Ebből is jól látható, hogy a megromlott kapcsolatok gyökereit a Duna északi partján kell keresni. Amiért a magyarok Szlovákiában minden kétséget kizáróan küzdenek, az a természetes asszimiláció megakadályozása. Meg szeretnék tartani azoknak a területeknek a „magyar” jellegét, ahol élnek. A szlovák politikát azzal gyanúsítják, hogy hosszútávon épp ez az asszimiláció a stratégiai célja (lásd: a megyei felosztás). A jelenlegi nagyhatalmi politikai helyzet gyakorlatilag kizárja, hogy Magyarország akármilyen veszélyt jelentsen Szlovákiára.

Budapesten tudják, hogy a „határok kinövését” semmi sem segítette annyira, mint Schengen, mely az EU terméke - azé az EU-é, melyet nem haragítanának magukra a világért sem (már csak a dotációk miatt sem, amiket úgy várnak, mint a messiást). Pozsony barátságtalan politikája Magyarországgal szemben nem más, mint az előítéletek és a szomszéd lehetőségeinek és a jelenlegi valós helyzetnek a fatális félreértése. Igaz, a világ gyorsan változik, és lehetséges, hogy két évtizeden belül a helyzet a megismerhetetlenségig megváltozik. Például, hogy már EU sem lesz… De itt és most a magyar veszély kizárólag szlovák üldözési mánia, és így is kell hívni. (.týždeň, 40/2008)

(fordítás és kiemelések: jürgen)

––––––––––––––––––––––––––—

Jó érzés volt látni, hogy ilyen szlovák vélemény is van. Ebből kéne még több…

P. S.: A .týždeň az a szlovák hetilap, amely így vélekedett a Benes-dekrétumok sérthetetlenségének elfogadásáról, illetve Duray Miklós büntetéséről. Ja igen, és ők voltak azok (nem az Új Szó, nem a Szabad Újság, nem a Vasárnap), akik hónapokon keresztül bizonygatták Malina Hedvig ártatlanságát.