Magyar püspök Szlovákiában?

A nagy aggódás közepette, hogy a fényesen csillogó euróink ellenére gáz nélkül maradunk csaknem elsiklott a figyelmünk afelett, hogy Csáky Pál az új év elején ismét hangot adott azon véleményének, hogy a szlovákiai magyar hívek megérdemelnének egy magyar püspököt. A szlovák püspöki kar se váratott sokáig magára a válasszal: az MKP elnöke csak ne gyűjtögessen euróérmék helyett politikai pontokat ilyen kijelentésekkel, a politikusoknak semmi beleszólásuk az egyházi döntésekbe.

Oké, legyünk nagyvonalúak, s ne hányjuk a Szlovák Püspöki Konferencia szemére, hogy képtelenek Csáky Pálban egy egyszerű katolikus hívőt látni. De vajon ők is ugyanolyan nagyvonalúak lesznek-e, ha tényleg nem egy politikus áll elő ezzel a kéréssel, hanem mondjuk egy egyszerű bloger, aki a hitét gyerekkora óta rendszeresen gyakorló római katolikus magyar anyanyelvű szlovák állampolgárként kéri, hogy kapjanak a felvidéki magyarok saját püspököt? Őt meg tetszenek-e hallgatni? Meg a többi csaknem 400 000 magyar nemzetiségű katolikust Szlovákiában? Vagy legalább azt az 50 000-t, akik alá is írták a petíciót a magyar püspökért? Miért van az az érzésem, hogy nem. Mondjuk azért, mert a petíciót se méltatták válaszra?

De tessék már nekem megmondani, mi olyan rossz van azon, ha a hívek azt szeretnék, hogy a lehető legmegfelelőbb módon gyakorolhassák a hitüket? Hogy nem csak a szentmisét magyarul könyvből felolvasó, a prédikációját lefordíttató papot szeretnének a templomaikba, hanem magyarul anyanyelvi szinten beszélő lelkipásztorokat, akikkel el tudnak beszélgetni, akiket meg tudnak keresni a problémáikkal, akik segítenek megszervezni a közösségi életet az egyházközségben, elmélyedni a hitükben, és így tovább.  Igen, tudom, ez nem a püspök dolga. Az viszont már igen, hogy magyar településekbe kerülnek-e a magyar papok, vagy hogy szándékosan az Isten háta mögé helyezik őket, ráadásul még szlovák környezetbe is. Mert ez is előfordul(t). De a papok száma fogy, s mivel egész Szlovákiában nagyobb a kereslet irántuk, mint a kínálat, ugyan kinek tűnik fel, hogy pont a magyar parókiák maradnak üresen…

Egy magyar püspök természetesen nem oldana meg minden problémát egycsapásra. Már csak azért sem, mert bármelyik egyházmegye élére is neveznék ki, hatalma csak a megyehatárig érne. Márpedig azok itt is úgy vannak meghúzva, hogy elosszák maguk között a magyar híveket. Annak az esélye meg, hogy egy megyék felett álló, a magyar ügyekért felelős püspököt nevezzenek ki, körülbelül annyi, mint annak, hogy egy katolikus önszántából megváljon a fitymájától. Egy magyar püspök kinevezése viszont hordozna három nagyon fontos üzenetet is magában. Az elsőt a magyar hívek felé: gyertek, mi mind ugyanahhoz a nyájhoz tartozunk, még ha más nyelvet is beszélünk. Ha nektek segít a magyar ajkú pásztor a hitetek gyakorlásában, akkor megkapjátok. A másodikat a szlovák hívek felé: nézzétek, semmivel nem lettünk kisebbek sem hitünkben, sem nemzeti öntudatunkban attól, hogy teljesítettünk egy jogos kérést, épp ellenkezőleg. És a harmadikat a profán lakosság felé: íme, mi nem bort iszunk, és vizet prédikálunk, hanem tényleg Isten igéje szerint élünk.

Tényleg olyan nagy kérés ez?

És vajon a Szlovák Püspöki Konferencia hol szerez jó pontokat azzal, hogy befogja a fülét a kérések előtt: az országunk jelenlegi hatalmaskodóinál, vagy annál, akinek „az országa nem e világból való”?

Ajánlom még a témában Méla Béla bejegyzését.