Asszimilációs folyamatok és a szlovákiai magyarok identitása

Ezúttal Hajdók Katalin korreferátumát közöljük a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala szakmai tanácskozásáról. A Vox Juventae munkatársának előadása az alábbi témakörökhöz kapcsolódott: ”Asszimilációs folyamatok megfékezése, várható népszámlálási adatok 2011-ben, ill. a szlovákiai magyarok identitása az elmúlt húsz év generációs váltásai tükrében”.

Amikor kézhez kaptam a témákat, nagyon sokat töprengtem azon, hogy milyen módon lehetne leginkább jellemezni az adott témaköröket, s azok lecsapódását mindennapjainkban. S mindezt annak ellenére, hogy azon fogalmak, mint az asszimiláció és identitástudat mindennapi életünk szerves részévé váltak. Végül arra jutottam, hogy megpróbálom elmondani mindazt, amit megéltem, s mindennap megélek magyarként Szlovákiában, a Kárpát medencében és Európában.

Engedjék meg, hogy megosszak önökkel egy személyes élményt, vagy inkább benyomást, ami gyerekkoromtól végigkísér. Ezek az élmények, ahhoz kötődnek, amikor először kezdtem el tudatosítani, hogy kicsit másképp vagyok magyar. S valahogy nem sikerült megértenem, hogy miért élek én Csehszlovákiában, de beszélek magyarul. És miért van, az, ha sok órás várakozás után végre átléptük a sátoraljaújhelyi határt, mondták azt szüleim, hogy Magyarországon vagyunk. Hiszen nekem, nem kell Magyarországra mennem, hogy otthon legyek. A további fejtörést az okozta, hogy akkor miért is nem értik meg mindenütt azt, hogy fagylaltot szeretnék enni, ha én azt magyarul mondom. Hiszen számomra az volt a természetes. Más nyelvet nem ismertem. Ez az a nyelv, amit édesanyámtól tanultam, amit nap, mint nap használtam, amin énekeltem, játszottam. Gyerek voltam.

Az idő múlásával, már nem foglalkoztam azzal, hogy megválaszoljam a miérteket. Megszoktam a helyzetet, és természetessé vált. Visszatekintve, azt mondhatom, hogy ekkor alakult ki az identitástudatom. És tudatosítottam azt, hogy én másként és máshol vagyok magyar, de ez által semmivel sem kevesebb. Úgy, gondolom, hogy hozzám hasonlóan, mindenkinek megvan a maga kis története. Ez a párhuzam jutott eszembe, amikor megpróbáltam arra a kérdésre választ kapni, hogy, miért csökken évről évre a magyarok száma Szlovákiában. Hová lesznek ezek a történetek, emberi sorsok? Hová tűnnek magyar őseink fiai, lányai, unokái, dédunokái? Vagy mégis itt vannak, csak valahogy már nem éri meg magyarnak lenni és magyarnak maradni Szlovákiában?

Nem tudhatjuk, hogy mi lesz a végeredménye a két év múlva várható népszámlálásnak, de legyünk őszinték, félő, hogy ismét kevesebben leszünk. S mind, akik itt vagyunk, szeretnénk tudni ennek az okát. És még inkább szeretnénk tudni a megoldást. Érdemes lenne elgondolkodni, hogy az asszimiláció mellett mik azok az égető problémák, amelyeket orvosolni kell.

Néhány alapvető nehézség

• Ha megnézzük Szlovákia déli, többségében magyarlakta területeit, régióit, szemmel láthatóan csökken a népszaporulat. Ennek okát illetően, nehéz egyértelműen állást foglalni, annál is inkább, hogy ez a Kelet - és Közép Európát uraló populációs tendenciák eredménye is lehet.
• További negativumként tüntethetjük fel, hogy ezen régiók nagy többségében az országos átlagnál magasabb a munkanélküliség.
• Jóval az országos átlag alatt van az infrastrukúra, elsősorban fizikai értelemben, amely nagymértékben hozzájárul, ahhoz, hogy a befektetések elkerülik ezeket a régiókat. A már meglévő infrastrukúra nem elégíti ki a gazdasági igényeket.
• További hiányosságok mutatkoznak társadalmi és kuturális értelemben is. Hiányoznak a lehetőségek a kölcsönös együttműködésre.
• Annak ellenére, hogy a kivándorlás, és migráció, mindig jelen volt egy élő és életképes társadalomban, mára olyan méreteket ölt, amelyek veszélyeztetik fennmaradásunkat. Abban a társadalomban, ahol családapák és sajnos, ma már sok esetben családanyák kényszerülnek, arra, hogy a munka reményében több száz kilométerre szakadjanak el családjuktól, valami nincs rendben.
• A falvak elnéptelenednek, elöregednek. Nézzük csak meg Bodrogköz, Ung - vidék vagy Gömör falvait, városait.Ezek a körülmények, olyan döntésekbe kényszerítik az itt élő magyarokat, amiknek beláthatatlan következményei lehetnek. Úgy gondolom itt az ideje, hogy végre észrevegyük, arra van a legnagyobb szükség, hogy a problémák gyökereit megtaláljuk és orvosoljuk, s nem arra, hogy a problémák következményeit próbáljuk gyógyítani.

Nagyon sok magyar falu és város nem képes lépést tartani a fejlődéssel. A mai felgyorsult korban, ez különösen veszélyes lehet. Ha megáll számukra az idő, talán már soha nem lesznek képesek ismét felvenni a harcot a fejlődő régiókkal. Nem tudnak mit kínálni a fiatal családoknak, ami manapság leginkább hozzájárul ahhoz, hogy a fiatalok inkább éreznek magukénak egy idegen közeget, mint hazájukat.  Annak ellenére, hogy Tamási Áron szavaival élve Szívet cseréljen az, aki hazát cserél. Elengedhetetlen lenne ezért, a magyar kisebbség helyi szinten való megerősítése. Az alapoknál kell kezdenünk építkezni, ha eredményeket akarunk elérni.

Esteleges megoldásként szolgálhatnak különböző szociális programok, melynek célcsoportjai a fiatal családok és fő célja csökkenteni a passzivitást, és aktív résztvállalásra serkenteni. Többek közt különböző helyi rendezvények szervezése - farsangi bál, játszóházak, kreativ műhelyek, táncházak, nyári táborok, borkóstolók -, a községek környezetének szebbé tétele közös erővel - tavaszi munkák szervezése, hulladékgyűjtés, padok festése -. Ezek mind érzékeltetik a közéletbe való bekapcsolódás fontosságát. Gazdasági szempontból érdemes lenne elgondolkodni a vidéki turizmus fejlesztéséről és fellendítéséről, összekötve falumúzeumok létrehozásával és kölönböző helyi jellegzetességek és tradícók megőrzésével és ápolásával.

Miután megnyíltak a határok, és 2004-ben, immár hivatalosan is az Európai Unió részévé váltunk. Sokak álma vált valóra. Ebben az új, frissen nyert hazában talán egyszerűbb lesz. Ismét van kire számítani, hogy majd megoldja helyettünk a problémáinkat. De valahogy nem nagyon jelentkezik senki. Fel kell ismernünk, hogy senki sem végzi el a munkát helyettünk. Sem Magyarország, sem pedig az Európai Unió.

Ez utóbbi tagjának lenni, nemcsak egy állapot, de egy óriási kihívás is. Próbáljuk meg felismerni az előnyeit, s felhasználni a javunkra. Természetesen nemcsak anyagi, de kulturális, szociális és oktatási előnyeit. Egy kisebbség, csak úgy, mint a társadalom egy élő mechanizmus, melynek jövőjét nagymértékben befolyásolják olyan tényezők, mint a munkaerő szabad áramlása, oktatás - és regionális politika, kulturális - és nemzeti sokrétűség, gondolok ezen belül a vegyes házasságokra. Ezek olyan mértékben hatnak, hogy szinte lehetetlen kivédeni a kiváltott hatást. Még mindig megoldásra vár a beolvadás problematikája. Égető téma a megtépázott anyanyelvi oktatás felkarolása is.

A nyitott határok, ma már eleget tesznek a fiatalok mozgásigényének. A határokkal együtt megnyíltak a lehetőségek. De egy kisebbség számára leginkább az lenne a fontos, hogy képzett fiataljai, akár külföldön megszerzett tudásukat és tapasztalatukat itthon kamatoztassák. Neveljünk végre egy olyan nemzedéket, aki szélsőségek nélkül büszke a gyökereire, s aki ne fél igényesnek lenni saját magával és másokkal szemben. Mert csak így lehet tovább lépni.

Első lépésként az a feladatunk, hogy megerősítsük a családokat, és meggyőzzük a magyar szülőket, hogy nincs hátrányban az a gyerek, akit magyar iskolába adnak szülei. Sem az érvényesülés, sem az élet más területein. Szükséges megérteniük, hogy az egészséges identitástudat kifejlődéséhez elengedhetetlen az anyanyelvi oktatás. Ne fosszák meg gyermekeiket a gondtalan játék örömétől a saját anyanyelvén s attól, tudja, hová tartozik.

Második lépés a minőségi pedagógusképzés. Olyan tanárokra van szükség, akik képesek mozogni egy nemzetközi térben, példaként szolgálva tanítványaik előtt. Tudnak munkára ösztönözni, szorgalmazni a részvételt nemzetközi, és határokon átívelő kezdményezésekben. Persze könnyű ilyeneket javasolni a nem túl hízelgő fizetésekkel rendelkező pedagógusoknak. Ezért a helyi közösségek (önkormányzatok, szülői szövetségek) nagyobb angazsáltsága szükséges a helyi iskola nívójának javításában: például a pedagógusok társadalmi elismertségének növelése pl. „Év pedagógusa” díj odaítélésével, lakástámogatással, teljesítménynövelő ösztöndíj-programokkal, stb.     További érdekes lehetőség rejlik az alapiskolák ill. középiskolák, valamint a középiskolák és egyetemek együttműködésében. Különböző toborzással és nyitott napokkal, amelyek keretén belül az érdeklődők a betekinthetnek az oktatásba, és részeseivé válhatnak. A toborzások segítenék a tájékozódást, és támogatnák  a helyes választást.

Támogatni kell a közösségeket, amelyek segítik és erősítik a hovatartozás érzését. Olyan művelődési, kulturális és nyelvi szigetek, amelyek nélkül nem létezhet egy kisebbség sem. Hiszen olyan jó tartozni valahova.

Talán ez lehet a kulcsszó. Érezni és éreztetni, hogy tartozunk valahova, hogy számolnak velünk. Mindenkivel, egyenként, külön. Királyhelmectől Párkányig.

Méltó befejezésül szolgáljanak Göncz Árpád szavai

Bárhol is éljen az ember, bárhová is vezesse sorsa, Mindig tartoznia kell valahova, ahol szeretik, ahonnan erejét kapja, ahol teret kap a felelős cselekvésre. Hinnünk kell, hogy sorsunk a saját kezünkben van, hogy tudjuk egymást segíteni, hogy formálhatjuk a világot. Ez a hit tart össze bennünket.