November 2. a történelmi igazságszolgáltatás napja

1938. november 2-án született meg az első bécsi döntés, melynek következtében párizsi békerendszer által megcsonkított Magyarország visszakapott 12 ezer négyzetkilométert Csehszlovákiából. A Belvedere-palotában nyilvánosságra hozott döntést négy nyugati nagyhatalom ratifikálta (Nagy Britannia, Franciaország, Olaszország, Németország), ám előbbi kettő a fokozódó nemzetközi helyzet miatt nem vett részt a ceremónián, melynek következtében 1945 után a győztes hatalmak elérték a jogos döntős negálását.

A határváltozást a lakosság körében is kitörő lelkesedéssel fogadták, a visszatérő területek magyarjai pedig ugyancsak leírhatatlan örömmel köszöntötték a honvédség alakulatait. Ezekről a viszonyokról kérdeztünk a Körképen három olyan embert, akik személyesen élték át az akkori eseményeket.

Szalai Ernő (1932), Zselíz

Milyen volt az élet az első Csehszlovák köztársaságban?

Az első Csehszlovák köztársaság egy demokratikus állam volt. Masaryk betartotta, a törvényben előírt kötelességeket a kisebbségekkel szemben. Kétnyelvűek voltak a kiadványok, a hivatalos intézkedések. Zselíz ekkor még járási székhely volt, ezért itt muszáj volt betartani a kétnyelvűséget. Falun már nem volt ez mindenhol így, ott csak a magyar nyelv érvényesült. Az a kevés hivatalos ügyintézés pedig ahogy éppen sikerült. De minden hivatalnoknak kellett tudnia. magyarul. Munkanélküliség nem volt, mindenkinek biztosítva voltak a létfeltételek, bár azt figyelembe kell venni, hogy itt sem ez az időszak előtt, utána meg pláne nem volt jellemző a munkanélküliség. A keresetek aránylag elfogadhatóak voltak. Mindenki megtarthatta a nemzetiségét, senki nem volt korlátozva ilyen tekintetben. Mindenki annak vallhatta magát, aminek akarta. Nem éreztük semmiféle megkülönböztetést. Nem akartak erőt demonstrálni, mint manapság. Ezt meg kell hagyni, bárcsak most is így volna…

1938 után miben változott meg az élet?

   

A változás nem Jött rögtön. A háború közeledte jobban volt érezhető. Ki lehet jelenteni, hogy anyagi téren az első Csehszlovákiában az élet jobb volt. Az életszínvonal magasabb, a keresetek nagyobbak voltak. Fdjlettebb ország volt Csehszlovákia, mint Magyarország. Iparosodott, míg Magyarország agrárállam.  Az Osztrák-Magyar Monarchiának ezen az északi területen fejlesztette leginkább az ipart. Az itteni vasúthálózat, amit most is használnak, mind az Osztrák-Magyar Monarchia idején épült. Ezt örökölte meg Csehszlovákia, ami nagyban meghatározta fejlettségét. Csehországban minden harmadik faluban gyárat építettek, az itteni területen pedig a faiparnak volt nagy szerepe. De ugyanez érvényes  Tiso Szlovákiájára is. A korona akkor majdnem annyit, vagy talán még többet is ért, mint a pengő. Viszont a közellátásra nem lehetett panaszkodni, ellátás terén legalábbis, ruházatra már bizony nekünk kevesebb jutott, de élelmiszerben sosem volt hiányunk. Nem mondom, hogy sok volt, de sosem éheztünk. Sok mindent saját magunk is megtermeltünk, állatok is voltak, ez már elég volt a tisztességes megélhetéshez.

Voltak ellentétek az itt élő szlovákok és magyarok között a visszacsatolás miatt?

Nem. Zselízen nem volt kivel. Olyan kevesen voltak a szlovákok, hogy nem lehetett itt atrocitás vagy veszekedés. Volt pár család, de ezek közül is nagy részük vállalta magyarságát. Hãrom család tudom, hogy el is ment. Valószínűleg elüldözték őket, de pár hónap múlva visszajöttek. Ezek azért meg kell mondani, nem voltak törzsgyökeres zselíziek. A gyerekek már itt születtek ugyan, de a szülők azok valahonnan föntről jöttek a csehszlovák érában. Sok szezonális munkás járt ide a Tátrából nyaranta, ezek sokszor összeházasodtak magyar fiúkkal, lányokkal, és beolvadtak. Valakiből magyar, valakiből szlovák lett. Ezekre mondták, hogy kacarások. Sőt valakin a mai napig rajta maradt ez a jelző.

Milyen körülmények között történt meg a visszacsatolás?

Örömmel fogadtuk, mint aki szereti a hazáját. Úgy éreztük visszaállt a rend. Eleve csehszlovák katonák itt nem is voltak, csak csendőrök. Nem dördültek el puskalövések, szinte egyik napról a másikra, csöndben eltűntek. Viszont a magyar csapatokat nagy örömmel, ünneplésessel fogadtuk. Én 7 éves gyerek voltam, emlékszem mi is mentünk be a központba a templomhoz. Szívélyes fogadtatásban részesítettük a honvédeket. Felállították a Turul szobrot, ami már előre el volt készítve. Szalay Jani bácsi szavalta a Talpra Magyart. Nagyjából 60-70 katona jöhetett. A vámháznál telepedtek le, és onnan mentek szét a környékbeli falukba. Mindenkinél magyar zászló volt, mindenki ünnepelt és boldog volt. Volt aki otthon varrt zászlót vagy papírból csinált, de talán a katonák is osztogattak. Az ablakba is kiraktuk, éjjelre mécsest gyújtottunk mellette. A hivatalnokok, tisztségviselők majdnem mind Magyarországról jöttek. A helybéliek közül nem választottak se jegyzőt, se mást. Kisebb tisztségeket betölthettek helyiek, de a főbb funkciókra mind az anyaországból hoztak. Talán még az állomásfőnök is pesti volt. Ez azért nem nagyon tetszett az ittenieknek, de el kellett fogadni.

Milyen volt a zsidók helyzete?

Arról sajnos sok jót nem tudok mondani. A polgári iskolában két kislány, meg egy fiú járt velem, akik zsidók voltak. Bizony megütötte a szívemet, amikor megláttam a karjukon a csillagjelzést, mert már akkor kezdték megkülönböztetni őket. Nekünk is igazolnunk kellett, hogy nincs zsidó felmenőnk. A plébánia hivatalból kellett anyakönyvi kivonatot kérni. Akinek volt a családjában zsidó, akár csak egy nagyszülő is, azt már megbélyegezték. Nem vitték el munkaszolgálatra, de nem tölthetett be semmiféle közjogi funkciót. A lakosság nem értett egyet ezekkel az intézkedésekkel, de nem is tett semmit ellene. Bár mit tehetett volna? Sajnáltuk őket, mert tudtuk, hogy ez embertelen dolog, főleg amikor már hallottuk a híreket a táborokról. A lakosság körében viszont nem volt semmi zsidóellenesség.

Az itteniek hogy viszonyultak Horthyhoz?

Közkedvelt ember volt, ismerve ugye nehézségeit, hogy belekényszerült a háborúba. Ennek ellenére nagy tisztelet övezte őt, vagyis inkább hála, hogy visszafoglalt minket. Bármennyire is szeretett volna, sok jót nem hozott ezen kívül. Szegénynek a németek és az oroszok közt nem volt túl sok lehetősége.

Molnár István (1930), Garammikola

Milyen volt az élet az első Csehszlovák köztársaságban?

Csehszlovákiának akkor nagyon jó volt. Az öreg Masaryk volt az elnök. Szerette a magyarokat, tökéletesen beszélt is magyarul. Apám Terezümben (Terezín) volt katona, a huszároknál szolgált a húszas években. Ő mondta, hogy a Masaryk oda járt ki lovagolni és magyar lovásza volt, akivel csak magyarul beszélt. A gazdaság olyan jó volt, a csehszlovák acél vetekedett a svéddel. De ezen nincs mit csodálkozni, hiszen tolták külföldről a tőkét az országba. Az egyszerű embereknek nagyon jó élete volt, nem lehetett panaszkodni. Szegény Magyarország meg a hadisarcot nyögte. Nem tarthatott katonaságot, meg volt szabva mennyi katonája lehet. Itt meg képezték ki még a civileket is.

Voltak valamilyen ellentétek az itt élő szlovákok és magyarok között a visszacsatolás miatt?

Akkor semmi ilyen nem volt. Hiszen nem voltak itt szlovákok. 3-4 család volt, azok meg sem mertek mukkanni. Bár volt egy Nagy Gyula nevezetű ember, aki el akarta zavarni őket, de nemsokára visszajöttek mind. Azt hiszem, be is csukták őt a háború után.

Milyen körülmények között történt a visszacsatolás?

Az emberek már előző este kirakták a zászlókat az ablakokba. Rendes nagy zászlókat, mint egy asztal. Jövendőbeli apósomék is kirakták, aztán amikor mentek arra a cseh csendőrök, leszálltak a bicikliről és lerángatták. Szét is szakították, majd mentek tovább. Több helyen is leszedték az országút mentén. Mi nem tettük ki, de volt záxzlónk. Lehet, hogy még most is meg van valahol. A templomban biztos, hogy megvan fent a toronyban, még a nyele is be van festve piros, fehér, zöldre. Aztán már másnap jöttek a magyarok. Nem voltak sokan, egy-két teherautóval meg személykocsival. Szép felvonulásban jöttek, igazi ünnepség.

1938 után miben változott meg az élet?

Addig sem volt rossz az élet. Utána annyiban javult, hogy ez a régió mindig is a mezőgazdaságból élt, a magyarok pedig sokat fordítottak a mezőgazdaságra. Mezőgazdasági iskolát is alapítottak, ahol ma a városháza van Zselízen. De tanítottak ott lányoknak kosárfonást meg egyéb hasznos dolgokat. Az iskolai műhelyek ott voltak, ahol most a tűzoltóság van.

Hogyan viszonyultak az itteniek Horthyhoz?

Mi szerettük a Horthyt, fajin, becsületes ember volt. Nem volt fasiszta, mint a Hlinka meg a Tiso, mégis szobrot állítanak nekik. A keresztapámék szomszédja matrózként szolgált alatta a hajóján. Nagyon sokat mesélt a róla.

Milyen volt a zsidók helyzete?

A szomszédunkban is lakott egy zsidó család, fatelepjük volt. Jóban voltunk velük, rendes emberek voltak. Amikor elvitték őket, a község kapta meg a telküket, aztán a szövetkezeté lett.

Hogyan élték meg a háborút?

Itt 3 hónapig állt a front, ami valami katasztrófa volt. Egyszer kaptam légnyomást is. A szoroskában voltak a német „haklik” (elöl gumi kerekű, hátul lánctalpas harckocsi – Sd.Kfz. 251) . Kettő volt ott, de alig hogy elmentek, idelőttek páncéltörővel. Mi, gyerekek, egyből beszaladtunk a kis konyhába, láttuk hogy két galamb leesik a tetőről. 2 napig alig bírtam a lábamra állni, olyan nyomás érte. Másodszor meg anyám szólt, hogy húzzak vizet a kútból, kimentem, erre pont akkor lőttek bea fészerünkbe, éppen csak az orrom előtt. Nem volt mindegy. Az oroszok a Garam egyik félén, a németek meg a másikon. Lőtték egyfolytában a Garamot, hogy be ne fagyjon. Borzasztó volt azt egyfolytában hallgatni.

id. Bakonyi Pál (1930), Zselíz

Milyen volt az élet az első Csehszlovák köztársaságban?

Nem tudok róla, hogy annak idején lett volna nagyobb munkanélküliség. Én úgy vettem észre, hogy ez a rész, ami később visszakerült Magyarországhoz, volt az akkori Csehszlovákia éléskamrája. Arra is gondoltam már, hogy akkor Trianonban tudatosan adták ezt a részt is Csehszlovákiának, annak ellenére, hogy szinte csak magyarlakta vidék volt. Azért, hogy az új ország egyáltalán életképes legyen. Mert ha csak a felső rész lett volna, ami a legszegényebb része volt a monarchiának, akkor nem boldogult volna sehogy sem.

Azt mindenképpen kijelenthetem, hogy demokratikus állam volt. Megélt mindenki, a gazdáknak is jól ment, voltak nagybirtokosok. Zselízen tovább működött a grófi birtok, ami mindenkinek munkát biztosított. De nem messze innen, az oroszkai cukorgyárban is rengetegen dolgoztak.

Milyen körülmények között történt meg a visszacsatolás?

Mi akkoriban Karolinán laktunk, mivel szüleim oda költöztek, mivel ott dolgoztak a majorban. Amikor megtörtént a visszacsatolás, akkor mi is ahogy mindenki a környékről, bementünk Zselízre, várni a bevonuló díszkatonaságot. A főutca szinte tömve volt végig. Mindenki örült, ünnepelt, énekelt, mosolygott. Anyám rögtön varrt egy zászlót otthon, azt lobogtattam boldogan.

Voltak ellentétek az itt élő szlovákok és magyarok között a visszacsatolás miatt?

Voltnéhány szlovák család, de ők már nagyon beleilleszkedtek a közösségbe és meg voltak becsülve. Én semmilyen nemzeti gyűlölködésre nem emlékszek. Még a visszacsatolás előtt a szomszédunkban lakott egy cseh csendőr a családjával, akivel nagyon jóban voltak a szüleim. Pedig törve tudtak magyarul, anyámék meg alig valamit szlovákul, mégis, még a háború után is tartották a kapcsolatot. A cseh csendőrök igyekeztek alkalmazkodni a helyi viszonyokhoz. Volt egy részeges ember, aki egyszer kiült a kocsma elé és berúgva elkezdte dalolni a Kossuth-indulót. A Kabulek nevű cseh csendőr meg erős akcentussal rászólt, hogy: „Vékony bácsi, arra nem szabad dalolni” Az öreg meg visszaválaszolt, hogy ne félj fiam, nem nektek üzente.

Hogyan távozott a csehszlovák hadsereg?

Arról nem is tudtunk, hogy a cseh csendőrök mikor mentek el. Éjjel, szépen csendben. Nem volt itt semmi ellentét, puskalövés sem dördült el.

1938 után miben változott meg az élet?

Örültünk, hogy visszakerültünk Magyarországhoz. Bár óva intettek minket attól, hogy azok a szociális viszonyok, amik eddig megvoltak, azok Magyarországon nincsenek. Volt is egy olyan mondás később, hogy: „Minden drága, gyere vissza Prága!” De hát az emberek örültek annak, hogy újra Magyarországhoz tartozunk. Horthyról, csak azutána mondtak sok rosszat, főleg a kommunisták. De az életkörülmények nem voltak olyan rosszak, mint amilyenekkel riogattak. Főleg ezen a környéken, mivel itt mindent meg tudnak termelni az emberek. Lehet, hogy nem volt olyan, mint az első Csehszlovákiában, de nélkülözni senkinek sem kellett, az biztos. Meg volt lényegében mindenünk. Később meg különösen, mert még a pestiek is ide jártak élelmiszert vásárolni.

Meggyőződésem, hogy a Horthy alatt nagy hangsúlyt kapott a művelődés, az iskolarendszer, a fiatalok nevelése. Például akkor hozták létre a polgári iskolát is nálunk. Ez olyan magas szintű oktatást nyújtott, ahol a fiatalok széles köre tanulhatott. Mezőgazdasági iskola is nyílt.

Milyen volt a zsidók helyzete?

A zsidók itt szintén megbecsült emberek voltak. Mind kereskedtek. Nagyon jó barátaim voltak közöttük például Nemsitz Laci. Állílíthatom, hogy semmiféle gyűlölködés vagy ellenérzés velük szemben nem volt. Még Szálasi alatt sem volt semmi ilyesmi. Sőt, inkább mindenki sajnálta őket és együtt érzett velük, amikor a csillgot kellet hordaniuk, meg amikor már vitték el őket. Rettenetes dolgok ezek.

Az interjúalanyokkal Csonka Ákos beszélgetett

Fotók: A szerző és Polka Pál magángyűjteménye illetve a Zselízi Múzeum és a Želiezovská história (Zselíz történelme) Facebook album.

Ne maradj le semmilyen újdonságról – kövess minket Facebookon, Twitteren, és Tumblren is! Ha pedig kíváncsi vagy a szerkesztőségi kulisszatitkokra, látogasd meg Instagram oldalunk!