Gundel Károly szerint a nehéz időkben van igazán szükségünk arra, hogy az egyszerű dolgokat pár apró ötlettel feldobjuk: trükkös változtatásokkal a hétköznapi étkezéseinknek is megadhatjuk a módját, ez pedig az egész napunkat jobbá teheti. Hasonlóan gondolkoztak egykori szakácskönyveink szerzői, akiktől mi is elleshetünk pár apró fogást.

Bár mindannyian tudjuk, milyen jó lehet egy közös családi vagy baráti étkezés, sajnos egyre kevesebbszer kerül rá sor – ezért, ha mégis összejön, érdemes a legtöbbet kihozni belőle. Ebben pedig a terítésnek legalább akkora szerepe van, mint a feltálalt ételnek. Az asztal ugyanis „mindenkor oly oltár volt, melyen a legtöbb ember igen szívesen áldoz. Az élet örömeihez hozzátartozik a társaságban való étkezés, és minél

(kép: knotsvilla.com)

díszesebb, szemkápráztatóbb az asztal, minél ízletesebben vannak felmutatva az étkek, minél pazarabb a fény, a virágillat és a szőlő nemes nedve, annál magasabb hullámokat vet a kedv. … Az asztal díszes felszerelése ennélfogva most már a mindennapi szükségesb sorába tartozik” – olvashatjuk Rézi néni 1876-os szakácskönyvében.

Mai szemmel talán kicsit túlzónak hangzik ez, de ha belegondolunk, hogy egy szépen megterített asztalnál elfogyasztott reggeli – legyen az egy egyszerű vajas pirítós vagy tojás – mennyivel jobb hangulatot ad a nap indításának, mintha csak gyorsan meginnánk egy kávét és rohannánk tovább, láthatjuk, Rézi néni nem tévedett. (A különbséget remekül szemléltette Márai az Egy polgár vallomásaiban, ahol azt írja: „Ez a reggeli polgári istentiszteletnek tetszett.”)

Egyszerű luxus

A budapesti vendéglős, Gundel Károly A vendéglátás művészete című könyvében foglalta össze mindazt, amit élete során megtanult ebben a témában. Ha ennek egyes részei felett el is járt azóta az idő, motivációja a mai kor emberének is szólhat, Gundel ugyanis, aki a világválság idején írt, pontosan tisztában volt azzal, hogy sokaknak nem az jelenti a problémát, hogy hogyan adja az asztalra az ételt, hanem az, hogy egyáltalán mit.

 hirdetes_810x300  

Szerinte azonban a vendéglátás művészete ilyenkor még fontosabb: egy-egy figyelmességgel, apró kiegészítővel a keveset is többé varázsolhatjuk, mert ezekben mutatkozik meg az, hogy a kínált ételhez, italhoz szeretetünket, a vendéglátás örömét, a törődést adjuk hozzá.

Egyik ilyen kiegészítő lehet egy jól elhelyezett virág. Az Új Idők illemkódexe 1930-ban ezt a tanácsot adta: „Asztalodon mindig legyen virág. Hogy milyen? Ezt az évszaktól és erszényedtől kérdezd meg. Ami pedig a virágok elrendezését illeti, fordulj bizalommal ízlésedhez. Itt korlátlan érvényesülési lehetőség nyílik képzeleted számára, s mind művészibb hajlandóságú ez a képzelet, annál nagyobb örömöd fog telni asztalod felöltöztetésében. Repkényfüzérek, fenyőgallyak igen hatásos díszei lehetnek a terített asztalnak.”

(kép: homedit.com)
(kép: homedit.com)

Hasonlóan vélekedett a prágai Magyar Hírlap mellékleteként megjelenő Nagyasszony újságírója is, a lap 1938-as számában azt olvashatjuk, „alacsony virágdísz, lefektetett girlandokkal, folyondár, aszparagusz, karácsony táján fenyő, húsvétkor barka” kerülhet az asztalra.

(kép: localmilkblog.com)
(kép: localmilkblog.com)

És szintén ebben az újságban ajánlják díszítésként a szezonális gyümölcsöket: „a gyümölcstál ízlésesen elrendezve, alma, narancs, ragyogó színeivel zöld levelekkel igen hatásos asztaldísz.”

(kép: yummymummykitchen.com )
(kép: yummymummykitchen.com )

Sikkes részletek

(kép: vintagejunky.blogspot.com)
(kép: vintagejunky.blogspot.com)

A szezonális virág- és gyümölcsdísz könnyen hozzáférhető, egyszerű apróság csupán, mégis látványos változást érhetünk el velük. Ha viszont valami fényűzőbbre is lehetőségünk van, a napjainkban hódító shabby chic stílus jegyében megfontolhatjuk a Nagyasszony ezen tanácsait:

Karos gyertyatartókban a most olyan divatos és ízlésesen gyártott csavart gyertya lobogó lángja hangulatos. Egy szép márkás porcelánváza vagy figura az asztal közepén, igen dekoratív.” Szintén itt ajánlják a csipkét, melynek „annyi fajtája van a szép magyar csipkének: csetneki, óvári, halasi, stb., mellyel szorgalmas kezek asztalunk díszítésén fáradozhatnak.” Ugyanakkor fontos, hogy „ne halmozzuk túl az asztalt” – írja a prágai Magyar Hírlap háztartási melléklete –, és feleslegesen ne csicsázzuk túl a kiegészítőket.

(kép: hometalk.com)
(kép: hometalk.com)

A Nagyasszony, az Új idők illemkódex és a Dunántúli szakácskönyv egyaránt kiemelte például, hogy az egyébként ma szintén divatos hajtogatott szalvéták kerülendők: „a szalvétákból ne akarjunk szobrászati remekeket alkotni – nem ízléses s nem higiénikus, sok fogdosásra vall.

A teríték

Ha már szóba került a szalvéta, természetesen egy szép abrosz is sokat dobhat asztalunk megjelenésén: „ebédhez, vacsorához hófehér damasztterítőt borítunk az asztalra. Kávéhoz, teához hímzett terítőt, esetleg színeset. Zsúrasztalra most igen divatosak a színes lenvászon terítők, fehér szegéllyel vagy anélkül. Az asztalra kerülő üveg- és porcelánholmi összeillő legyen. Ha, például, kékszélű csészéid és tányéraid kevésnek bizonyulnának, akkor egyszerű fehér vagy aranyszegélyű csészéket és tányérokat végy melléjük kiegészítésül, nem pedig tarka és rikító népművészeti motívumokkal ékesítetteket, amelyek önmagukban talán szintén gyönyörűek, a kékszegélyűek mellett azonban rosszul festenek” – foglalta össze a főbb tudnivalókat az Új Idők illemkódexe (1930).

(kép: weddingchicks.com)
(kép: weddingchicks.com)

A jól kiválasztott kiegészítők mellett magának a terítéknek már nem is kell feltűnőnek lennie, csak minden legyen a helyén. A Nagyasszony útmutatását követve ez igazán egyszerű: „az evőeszközöket ügyesen úgy helyezzük el, hogy a vendég mindig tudja, milyent kell használnia, kívülről befelé az fogások sorrendje szerint. Balra a villákat, jobbra a késeket, a tányér előtt a kanalakat élükkel felfelé. Ugyancsak a tányér előtt balra álljanak a befőtthöz vagy salátához való kis tányérok. Ahányféle italt adunk, annyi pohár szükséges: vizes, talpas a nehezebb boroknak, kis boros pohár a könnyű bornak. Ha étkezés kezdetén sörrel kínálkozunk, úgy azt poharakba töltve hordjuk szét.”

Alsószopori Nagy Ferencné 1906-os Dunántúli szakácskönyve még megemlíti a magyar asztalról elmaradhatatlan triumvirátust, a kenyeret, a só- és paprikatartót is.

Bogos Zsuzsanna
régi receptek nyomában blogon, facebookon és a Körképen

(nyitókép: lovemydress.net)

Ne maradj le semmilyen újdonságról – kövess minket FacebookonTwitteren, és Tumblren is! Ha pedig kíváncsi vagy a szerkesztőségi kulisszatitkokra, látogasd meg Instagram oldalunkat.

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!