A hős államférfi, aki nem az

„A kormányzóra!” – ma valószínűleg jónéhány magyar kocsma mélyén ezzel a felkiáltással fogják az asztalhoz csapni a söröskorsókat. 85 éve választották ideiglenes kormányzóvá, fegyveres különítménye nyomatékosító jelenlétében Horthy Miklóst. Az ideiglenes államfői megbízatásból végül egy egész, róla elnevezett korszak és máig tartó, széles körű rajongás lett, holott utóbbira egyáltalán nem szolgált rá.

Horthy az egyik oldal szerint véresszájú náci volt, a másik oldal viszont nagy formátumú államférfinek tartja őt mindmáig. A valóság ennél jóval szürkébb, ugyanis egyik sem igaz. Klasszikus értelemben vett konzervatív volt, aki bármelyik szélsőség – kommunisták, fasiszták – képviselőit hűvösre tette néhány évre, ha túl izgágán szervezkedtek. Az 1944-45-ös, illetve az 1945 utáni tapasztalatainkból már tudjuk, hogy sem a kommunisták, sem a fasiszták ellen nem elég, ha néhány évre lesittelik őket, de erre Horthy még nem lehetett felkészülve. A másik állítás még több zavart okoz a köztudatban, ugyanis összemos két dolgot.

A Horthy-korszak államigazgatása volt az utolsó magyar vezetés, amely hivatalosan felvállalta a revíziós törekvést, ezért máig széles körű rokonszenv övezi. Csak éppen arról nem szól a Horthy legenda, hogy a román megszállók lábnyomában araszolt fel a fővárosi hatalomátvételig, majd már az őáltala vezetett ország írta alá a trianoni békediktátumot is, ezzel mintegy megteremtve a revizionizmus piaci rését, amelybe ő maga azonnal be is nyomult.

Az ország talpra állítása

Az elvitathatatlan, hogy az ő nevével fémjelzett korszakban talpra állították a trianoni elcsatolásokkal társadalmilag és gazdaságilag is iszonyúan megnyomorított Magyarországot. Az iskolák és a kórházak száma csaknem megkétszereződött, sok új lakás, valamint új vasút- és autóútvonalak épültek. Az állam gazdaságilag egyenesbe jött és kifizette az adósságát, bevezették a nyugdíjat és a betegbiztosítást, az élelmiszertől a dízelvonatig rengetegféle terméket állított elő saját kezűleg az ország (a háború idején még tankokat is). Újságok sokasága működött, és a második világháború kitöréséig a világ egyik legértékállóbb valutája volt a svájci frankkal egyenértékű pengő. A szegénység persze jelentős volt, de ez nem is csoda, hiszen a feldarabolt, tönkretett országba azon nyomban betódult a csehszlovák, román és jugoszláv hatóságok által lakhelyéről elüldözött, nincstelenné tett 400 ezer magyar menekült.

A felszínen maradás és a talpra állás azonban nem Horthy érdeme volt. Több kivételes képességű politikus ténykedett akkoriban, akik közül kiemelkedett az 1921-31 közötti miniszterelnök, Bethlen István. A felsorolt eredmények elérését leginkább az ő szervezőmunkája tette lehetővé. Bethlen munkáját pedig Horthy tette lehetővé, ez volt az ő érdeme, egészen addig, amíg a fasizmussal kokettáló Gömbös Gyula el nem hatalmasodott rajta. Bethlen a lemondása után is a kormányzó tanácsadója maradt, és jelentős beleszólása volt az államügyekbe, de folyamatosan kiszorult, mert a politikai vezetésben sajnálatosan nagy teret nem nyertek az érzelmi alapon a németekkel rokonszenvezők (később ugyanez történt a hadsereg tisztikarában is, aminek a háborúból való kiugrási kísérlet meghiúsulásában lett fájdalmas szerepe). Itt jön képbe Horthy, aki nagyhatalmú kormányzóként sem akadályozta meg, hogy ezek az emberek, folyamatos belföldi tevékenységükkel, Németország karjaiba omlasszák Magyarországot.

   

Horhy legnagyobb hibája

Horthy legnagyobb hibája azonban nem ez. Államférfiúi besorolását az 1944-es viselkedése vitatja el végleg. A családjával a királyi palotában lakó, és később már dinasztiaalapítási terveket is dédelgető kormányzó szeretett és tudott is a magas körökben reprezentálni, egyöntetűen jó megjelenésű, kellemes modorú, igazi társasági embernek tartották. (Talán csak Hitler viselte el őt nehezen, hiszen Horthy – a többi közép-európai kis állam vezetőitől eltérően – nem átallott neki többször nemet mondani, és még a német diktátor, ilyen „tárgyalásokon” lehengerlő fegyverként használt, hisztérikus üvöltözése sem hatotta meg.) Horthy jól érezte magát az uralkodói élet napos oldalán, az uralkodói élet árnyoldalával azonban képtelen volt megbirkózni.

A tisztességesebb, régi időkben az uralkodó a csatamezőn harcolt, eleget téve ezzel annak az elvárásnak, hogy a vezetésére bízott ország sorsa az életénél is fontosabb. Ez az uralkodói pompa ára, és aki király vagy kormányzó akar lenni, az ezt is vállalja. Ma már nem harcolnak a csatamezőn az államfők és miniszterelnökök, de az ő életükben is előállhat olyan helyzet, amikor választaniuk kell az ország és önmaguk (vagy családjuk) között, és ők bizony nem önmagukra és a családjukra, hanem az országra esküdtek fel.

A zseniálisan hibbant Szálasi

Amikor szorul a hurok, még mindig ott van a lemondás lehetősége, de Horthy ezt csak akkor tette meg, amikor már lekésett róla, mert az ellenség pont ezt követelte tőle. Akkor lemondani, amikor már se a híveinek, se az ellenségeinek nem kell az ember, nem valami nagy érdem. Az utolsó életben maradt fia szabadon engedésével zsarolták meg a náci németek, és ő engedve a zsarolásnak, mentette a családját, ami emberileg teljes mértékben érthető.

Ezzel a döntésével azonban legitim váltással adta át a hatalmat az országot teljes és feltétel nélküli pusztulásba rántó nyilasoknak, a zseniálisan hibbant Szálasival az élen. Horthy azzal, hogy kiélezett pillanatban családját és önmagát választotta a vezetésére bízott ország helyett, kiírta magát az államférfiak közül.

Ezért nem hős Horthy

A volt kormányzót ezért a tettéért nem is lehet elítélni, hiszen 1000 emberből 999 ugyanígy tett volna, ha olyan gátlástalan kegyetlenséggel szembesül, amit a náci németek képviseltek, amikor igazán kimutatták a foguk fehérjét. Az említett 999 ember viszont nem hős; ha Horthy lett volna az ezredik, akkor érdemelné meg az utókor felmagasztaló áhítatát. Így viszont leginkább jelzők nélkül kéne róla beszélnünk, már ha lehetséges, hiszen csak ennyiért dolgozott meg. Abból pedig már a mindenkori magyarságnak kéne tanulnia, hogy egy olyan ember kezébe adta 24 évig a főhatalmat, akiről jelzők nélkül érdemes beszélni.

Vésey Kovács László

Nyitókép: mandiner.hu

Ne maradj le semmilyen újdonságról – kövess minket Facebookon, Twitteren, és Tumblren is! Ha pedig kíváncsi vagy a szerkesztőségi kulisszatitkokra, látogasd meg Instagram oldalunkat!