Szabályok asztali szertartáshoz

Az illemtan szó hallatán kalapos, kesztyűs, elegáns ruhát viselő nők és szintén kalapot, kesztyűt, valamint a maihoz képest jóval ünnepélyesebb öltözetet viselő, sétapálcás urak elevenednek meg előttünk. A számukra készült viselkedési kódexből magunk elé képzelhetjük, hogyan étkeztek, és emellett mi is hasznosíthatunk pár trükköt.

Az asztali baklövések elkerülését rendkívül fontosnak tartották, mert a helyes viselkedés a vendég műveltségét is mutatta: „sehol sem árulja el magát hamarább az ember járatlansága a műveltebb osztály szokásaiban, mint az ebédnél, sehol sem érezzük érzékenyebben a saját ügyetlenségünket, s nem hat ki semmi oly általánosságban és kellemetlenül minden résztvevőre, ti. a háziakra úgy, mint a vendégekre” – írta Kalocsa Róza 1884-ben. Egy négy évvel korábbi könyvben a szerző (K. Beniczky Irma) pedig külön kiemelte könyvében, hogy a fiatal hölgyeknek nagyon figyelmesnek kell lenniük ezen a téren, hiszen még a legszerelmesebb férfi is könnyen kiábrándulhat az olyan hölgyből, aki nem megfelelő módon viselkedik az asztalnál.

De egy házigazdának is sok mindent illett tudnia, vendégség esetén oda kellett figyelni arra, hogy kiket, hogyan hív meg, illetve, hogy milyen terítékkel és ételsorral várja a vendégeit. Mit is mondanak erről a régi könyvek?

Kis ebéd – kevesebb szertartás

Az 1894-ben megjelent Egy nagyvilági hölgy pontos útmutatást ad a meghíváshoz: „Kisebb ebédek kevesebb szertartással járnak. Azt mondják: »az asztaltársak száma ne legyen több a múzsáéknál és ne legyen kevesebb, mint a gráciák voltak.« Kerek asztal mellett legszebb tizenkét vendégre teríteni. A »barátságos ebéd« társaságát nagyobb gonddal kell összeválogatni, mint a menüt. Mindenkinek ismerni kell egymást, a feszült viszonyban levők mellőzendők, éppúgy, mint a politikai ellenfelek vagy titkos vetélytársak, akiknek titka köztudomású. A ház asszonya ismerje a meghívottak ízlését és mindenkinek kedvezzen valamivel menüjében.”
Az időpontot K. Beniczky Irma 1880-ban kiadott Illemtana így jelöli meg:
„Nagy ebédek rendesen 6-7 órakor adatnak, nálunk olykor 3- vagy 4-kor is, mi tulajdonképpen nem helyes.”

Nagy ebéd szellemi táplálékkal

   

Nagyobb ebédek esetén nem mindegy az ülésrend sem. Voltak szabályok a bevonulás és az asztal melletti helyek elfoglalásának mikéntjéről: kor, nem, társadalmi rang szerinti párosításról. Ebben a témakörben a mai korra is érvényes az 1930-as Az Új Idők illemkódexében olvasható praktikus tanács: „»Intézményesen« gondoskodj arról, hogy vendéged asztalodnál neki megfelelő szellemi táplálékban is részesülhessen. Épp ezért gondosan ügyelj arra, hogy kit ki mellé ültetsz. Ne ültess a hallgatag filozófus mellé könnyed fecsegőt. A komoly fiatal leány mellé, akit szomorú családi körülményei lehangolnak, ne ültess hódító világfit, akinek egyetlen gondja, hogy elegancia tekintetében lepipálja a walesi herceget. Ne kerüljön össze két szófukar flegmatikus, de két szenvedélyes vitatkozó sem, nehogy tíz perc múltán karhatalommal kelljen őket szétválasztani egymástól. Mielőtt eldöntenéd, hogy kit ki mellé ültetsz, mérlegeld mindegyikük vérmérsékletét, életfelfogását, életmódját és személyi vonatkozásait.”
Az ételeknek is megvolt – és megvan persze ma is – a meghatározott sorrendje, az 1923-as Úriember. A jó társaság szabályai.  így ír erről:

„[…] a nehezebb fogások jönnek előbb, a könnyebbek később; a boroknál fordítva. Az első fogáshoz asztali bort isznak. Halhoz valami erősebbet. Pezsgőre csak az étkezés vége felé szoktak rátérni… A csemege sorrendje: sajt, gyümölcs, aprósütemény és utoljára fagylalt.”

Persze akkor sincs gond, ha nincs lehetőség ilyen hosszú és bőséges lakomára: „A modern polgári etikett szerint majdnem mindegy, hogy mivel tápláljuk vendégünket, csak az a fontos, hogy az étel ízletes és tálalása ne legyen fárasztó, hanem gyors és egyszerű. Annyira megváltoztak a viszonyok, hogy még zsíros kenyérrel is nyugodtan megkínálhatunk bárkit, ha jókedvűn, sóhajok nélkül és étvágygerjesztően tesszük” – írta Pálmai Jenő 1935-ben.

Gundel Károly szerint viszont, éppen a nehéz időkben van igazán szükségünk arra, hogy az egyszerű dolgokat pár apró ötlettel feldobjuk: trükkös változtatásokkal a hétköznapi étkezéseinknek is megadhatjuk a módját, ez pedig az egész napunkat jobbá teheti. (Ehhez itt találsz ötleteket.)

A fantasztikus toronyalak kerülendő

Ami a terítést illeti, nem árt tudni, hogy az abroszt alkalma válogatja:

„Ebédhez, vacsorához hófehér damasztterítőt borítunk az asztalra. Kávéhoz, teához hímzett terítőt, esetleg színeset. Zsúrasztalra most igen divatosak a színes lenvászon terítők, fehér szegéllyel vagy anélkül.” [Az Új Idők illemkódexe, 1930]

Jó tudni, hogy: „evőeszköz-csörömpölés előkelő étkezésnél ma nem fordul elő. Az asztalterítő alá valami nemezlapot tesznek, hogy az asztalra helyezett tányér, pohár stb. ne kopogjon. A szalvétát ma már nem szokás mindenféle fantasztikus toronyalakba rakni, hanem csak egyszerűen összehajtva teszik a teríték mellé.” [Úriember…, 1923]

Bogos Zsuzsanna
régi receptek nyomában blogon, facebookon és a Körképen

(képek: pinterest.com és fortepan.hu)

Ne maradj le semmilyen újdonságról – kövess minket Facebookon, Twitteren, és Tumblren is! Ha pedig kíváncsi vagy a szerkesztőségi kulisszatitkokra, látogasd meg Instagram oldalunkat!