Mámoros emlékek

Ha nyár, akkor sör és fröccs. A sörről már megírtuk, hogy milyen régóta része a magyar mindennapoknak, így most utóbbin, egész pontosan a boron a sor. Hogyan és mennyit ittak belőle régen? Önéletírásokból szemezgettünk.

„a magyar, mikor feltalálta ezt a csodálatos bölcs és óvatos vegyüléket, mely elég tömény ahhoz, hogy sarkalja a borozgató férfi képzelőerejét, s ugyanakkor eléggé szelídített, hogy ne ártson a nemesebb szerveknek, mély élettapasztalatról tett tanúbizonyságot.”
(Márai Sándor a fröccsről)

Jókai Mór a kertműveléshez is értett, olyannyira, hogy svábhegyi birtokán szőlőt is termesztett, melyből természetesen bor készült. Erről így mesélt az 1896-ban kiadott Kertészetgazdászati jegyzetekben: „…az én asztalomra csak olyan bor kerül, amiről bizonyos vagyok, hogy nincs benne szőlőczukor, se spiritusz, se idegen borkő, se kénsav, se tannin, se fukszin, se gliczerin; a mely nem ismer se galizirozást, se petiotirozást, még vizahólyagot sem; az én boromban nincs más, mint a szőlőfürt nedve. S ez nagy uraság!”

Bethlen Miklósnak (1642–1716) szintén volt oka a büszkeségre: „minthogy jó boraim termettek, és mind én, mind a feleségem igen a bornak a javához szoktunk, vendégeimnek mindenkor jó bort, s bővön adattam, melynek gonosz-akaróim előtt is híre s irigysége volt.”

Az Önéletírásában hallatlanul sok témát érintő erdélyi főúr egyébként a borozással kapcsolatban több izgalmas történetet hagyott ránk. Saját bevallása szerint 1660 novemberéig mértéktelenül itta a bort, „magyar módra”, ahogy azt környezetétől látta. Na meg, első mesterétől, Keresztúri Páltól. Amíg nála vendégeskedett: „sokszor csak akkor vettem én, mint gyermek, eszemben magamat, hogy részeg vagyok, hogy a kristály feneke, amint ittam, kettősnek látszik.”

   

És hogy pontosan mit és hogyan ittak ekkoriban a magyarok?
Bethlen saját tapasztalataira így emlékezik vissza: „csuda volt az is, mikor megrészegedtem is, a bort mind ízesen ittam a részegségig; ha ízi elveszett a bornak, nem ihattam azután.

Azonban sokszor elébb elhagyott a lábam, mintsem az eszem, igen részeg koromban is azon búsultam, haragudtam, hogy miért részegedtem meg, rosszul is voltam felette igen utána, néha egy hétig is, kivált mikor tokaji bortól találtam megrészegedni, egész hagymáz-forróhidegbe estem aztán miatta, egyszer, tudom, majd két hétig.
Az égettbort örökké utáltam, és igen ritkán, orvosságul ha ittam igen keveset. Pálinkát, bor, ser nemlétiben, úton, étel közben, ittam talán életemben háromszor. Aquavitát, rosolist, fahéjvizet, igen keveset és igen ritkán, nem gyönyörűség, sem részegségért, hanem orvosságért inkább.

Ser, csiger, nyír, alma, kökény, s afféle csinált vizeket megihattam mind, de nem kaptam rajtok, a jó sert kivévén, azt szerettem, meg is próbáltam egyszer szántszándékkal a tőle való részegséget, fejem, lábam nem bírt, de az elmém épen, helyén volt.

Valamikor ittam, szaporán kellett vizelleni kimennem, s hamarébb másoknál, mely is gyomrom s májam nagy melegétől volt, úgy hiszem, noha különben mai napig is nékem mind éjjel, mind nappal gyakran kell vizellenem, nagy nyughatatlanságomra, só bősége lehet a véremben, úgy hiszem s tapasztalom bizonyosan” – szól Bethlen visszaemlékezése.

Orvosa tanácsára aztán a bor mellé mindig ivott vizet is, vagy olykor ahelyett kávét, sört. A napi adagból is visszavett, ebéd vagy vacsora mellé ezek után már csak „fél ejtel  vagy három meszely [kb. 1 l és 2 dl], legfeljebb, mikor barátimmal vigasságra akartam is innya, egy ejtel [7,5 dl]” bort ivott. Legfeljebb akkor tett kivételt, ha muszáj volt: „néha azután is sokat, három, négy s több ejtelt is, és gyakrabban huzonost egy meszely, sőt fél ejtelig is, de ezeribe egyszer, nagy ok és kéntelenségből.”

Hálát is ad Istennek, mert 48 év alatt talán csak 25 „eszemet elvesztő” részegsége volt. Hosszú életének titkát is ebben a mértékletes életmódban látja, mely követendő példa lehetett volna „ebben az életet borral megrövidítő Bethlen familiában”.
1688-ban ismét változtatott szokásain, ekkor még vendégjárás esetén sem tett kivételt, és pár pohár után leállt. De nemcsak saját magára figyelt, hanem arra is, hogy vendégei azért „rendkívül el ne részegedjenek, és valami garázdára magokban ne fakadjanak.” Persze barátai továbbra is erőltették, hogy igyon többet – ezt azzal oldotta meg, hogy ilyenkor vízzel elegyítette saját poharában a bort.

Egy idő után viszont – szerinte – mértékletessége miatt néhányan meg se hívták ebédre. Ha pedig „lakodalmokban, vendégségekben voltam, társas, nagy poharakból az én részemet kitöltötték, néha lopták is a társaim, engedtem. Sokszor, ha én legfeljebb egy ejtel bort megittam, elbúcsúztam, elmentem, avagy az asszonyok háta megett sétáltam s beszélgettem.

Elég az, hogy Isten segedelméből a józan életet, eszemet, egészségemet megtartottam, becsületem is volt, még nagyobb, mint sok részeges embernek.”

Bogos Zsuzsanna
régi receptek nyomában blogon, facebookon és a Körképen

Ne maradj le semmilyen újdonságról – kövess minket Facebookon, Twitteren, és Tumblren is! Ha pedig kíváncsi vagy a szerkesztőségi kulisszatitkokra, látogasd meg Instagram oldalunkat!