Tényleg közömbösek a fiatalok a közéleti kérdések iránt? Csak ha rosszul és rossz helyen teszik fel azokat nekik. A kérdéseket viszont jól és jó helyen is fel lehet tenni – ezt láttuk a III. Martosi Szabadegyetemen, ahol a pezsgő életet nem a fiataloknak, hanem a fiatalokkal csinálták.

Gulyásfőzéssel és egyoldalú fejtágítással valóban nem lehet becsalogatni a jövőt jelentő tizen-huszonéves korosztályt egy-egy fontos téma átbeszélésére. A körítéstől olyan érzésük lesz, hogy rájuk akarnak sózni valamit, ráadásul annyi dolgot láttak elrontani vagy rossz állapotban hagyni a korábbi generációk vezetőitől, hogy nem igyekeznek újra és újra egy légtérbe jutni ugyanazokkal a régi arcokkal, akik majd megmondják nekik.

Van persze igazság abban, hogy a fiatalok többségét nem érdeklik a fontos közösségi ügyek, a kultúra – de ha így is van, mit tesz az aktív értelmiség azért, hogy ez megváltozzon? Általában kiváltságosságot sugalló hangon szokás keseregni a jelenség felett, és tehetetlenül bezárkózni az elefántcsonttoronyba. Martos szervezői megmutatták, hogy van mód eljutni azokhoz a fiatalokhoz, akiknél értő érdeklődésre találhatnak az üzenetek – mert a korosodó nemzedékeknek is bőven vannak azért értékes üzeneteik.
martfeszturaiA mai középiskolások és egyetemisták már megszokták, hogy a fogyasztói piac verseng értük, így a kultúrát és a közösségi ügyeket is érdekesen becsomagolva, fogyaszthatóan kell eléjük tenni. A Martosi Szabadegyetemen az ő nyelvükön szóltak fontos dolgokról, és mivel a kötetlen szabadegyetemi keret az interaktivitásnak is kedvez, a nézői kérdésekre adott válaszok nyomán hamar világossá tudott válni, hogy távolinak tűnő dolgok miként érintik a fiatalok hétköznapi életét.

Kiemelendő Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő és Németh Szilárd, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának alelnöke, akik rendkívül színes és érdekes beszélgetést kerekítettek. A közönség kérdést kérdésre sorjázva nem is akarta őket elengedni, így a hivatalos program végeztével egy szabad helyszínen ráadást is tartottak. A szomszédban tomboló ukrán válságról, az Európát fenyegető Iszlám Államról és a közel-keleti helyzetről, a tömeges bevándorlási hullámról, de akár a magyar belpolitikáról is bennfentes érdekességeket osztottak meg a hallgatósággal, akik csak úgy falták az újdonságokat.

A bolíviai börtönökben éveken át ártatlanul fogva tartott, és nemrégiben kiszabadult Tóásó Előd, az őt éveken át segítő újságíró, Lukács Csaba társaságában egy számunkra ismeretlen, egyszerre izgalmas és félelmetes világot rajzolt fel. Miközben a hatévi raboskodás sok nehéz és néhány vidám pillanatát idézték fel, olyan, mindenkit érintő témákról is szó esett, mint a hazaszeretet, a hit és az ezekben rejlő óriási erő, amely nem csak a bolíviai mindennapok túlélésében segít.
TóásóAz adósságcsapda fiatalokra leselkedő végzetes veszélyeiről, a megtévesztő szerződésekről és a londoni népességet gyarapító, elszegényített, magyarlakta vidékek gazdasági kiútjáról szóló előadáson rendeltetése szerint fiatalok ültek, és tettek fel utána kérdéseket, akárcsak a pályakezdő fiatal vállalkozókat segítő Kezdj okosan! konferenciát bemutató beszélgetésen. Váratlanul érdekes dologgal szembesülhettek, akik az előbbit végighallgatták, hiszen kiderült: a szlovák iskolát végzett magyar fiataloknak minden nyelven gyengébb az általános szövegértési képességük, ezért könnyebb őket a kacifántosan megfogalmazott, rosszindulatú szerződésekkel becsapni.

A sok embert vonzó műsorok között meg kell említeni Gazdag József futballújságíró élvezetes beszélgetését a közönséggel, ahol a foci szeretetéről hamar áttolódott a hangsúly az egész világot behálózó bundabotrányok jogilag és érzelmileg is feldolgozhatatlan szövedékére.
GazdagAz autonómiáról szóló zárófórumon Őry Péter, az MKP önkormányzati alelnöke kimondta, hogy a felvidéki magyarságnak ki kell lépnie a Stockholm-szindrómás állapotból, mert nemzeti és gazdasági túlélését is csak az biztosíthatja, ha saját kezébe veszi a saját irányítását. Ezután Böjte Csaba ferences szerzetes, nagy tömeg előtt beszélt arról, hogy a pályán lenni nehéz és küzdelmes dolog, viszont a kispadról semmit sem tehet az ember, így fel kell állni onnan.

 hirdetes_400x285  

Az előadásokon kívül is volt élet a MartFeszten, érdekes kísérőprogramokból lehetett válogatni, a Greenzero animációs stúdió által készített, a magyar történelmet negyedórában bemutató, 3D-s kisfilm valódi csemege volt.

DzsedájA Felvidék Rádió által nagyszerűen megszervezett játékok, vetélkedők, majd éjszakai afterpartyk és az egész Feszty parkot belengő fesztiválhangulat pedig gondoskodtak róla, hogy a helyben sátorozó ifjúság egy pillanatra se unatkozzon.

Természetesen, mint minden hasonló rendezvény esetében, legtöbbeket a koncertek és a buli vonzotta, de közülük meglepően sokan szagoltak bele a szabadegyetemi légkörbe, ahol a bennfentes közszereplők is hajlanak a nyíltabb, kendőzetlenebb beszédre. Ezért aztán nem olyan előadások követték egymást, melyeken kötelességből megjelenik a közügyek iránt érdeklődő és magát értelmiséginek tartó keménymag, hogy a nyári hőség ellenére is becsülettel végigülje azokat.

A Via Nova és a Selye János HÖK által szervezett szabadegyetemen változatos témákban működött közre a hallgatóság, ezt a hallgatóságot pedig jelentős mértékben olyan fiatalok alkották, akiknek a megszólításáért és bizalmáért vért izzad a politikum. Ha ezek a fiatalok ilyen körülmények között vevők az együttgondolkodásra, abból csak jó dolog sülhet ki.
végére
Bogos Zsuzsanna
(képek: martfeszt.sk)

Ne maradj le semmilyen újdonságról – kövess minket FacebookonTwitteren, és Tumblren is! Ha pedig kíváncsi vagy a szerkesztőségi kulisszatitkokra, látogasd meg Instagram oldalunkat!

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!