A címben idézett megállapítást egy harmincas években kiadott női lapban olvashatjuk, miként azt a történetet is, melyben egy zöld hajú nő tűnik fel a strandon. De mit szólna ehhez Pázmány Péter? Szépítkezéssel kapcsolatos írásokból szemezgettünk.

„Amilyen messze esik a bálterem a fürdőkabintól, ugyanolyan a különbség megjelenésünkben is.” – állapítják meg a Nagyasszony 1938-as számában. A nyári hónapok slágertémája természetesen már ekkor is a napozás volt, így a kozmetikai rovatban elsősorban ezzel kapcsolatos tanácsokat olvashatunk. (Ezek többsége egyébként most is megállná a helyét.) Aztán figyelmeztetnek még olyan fontos tudnivalókra, miszerint viseljünk ilyenkor napszemüveget, a strandon ne fessük szájunkat és, hogy ilyenkor kerüljük a köröm festését is.

(kép: fortepan.hu)
(kép: fortepan.hu)

A köröm- és arcfestés egyébként ebben az évben egy külön cikkben is helyet kapott. A szerző szerint „soha nem hasonlítottak a nők annyira a virágokhoz, madarakhoz, mint mostanában”, hiszen a mindennapok részévé vált, hogy egyre színesebb módon festik arcukat, hajukat. Sőt, a strandon lila és zöld hajszínű nagyvilági dámák is megjelentek már, színes lábkörmökkel – jegyzi meg kissé megbotránkozva.

(kép: fortepan.hu)
(kép: fortepan.hu)

A cikk írója emellett ámulva rögzíti a harmincas évek általánossá vált divatszokásait, és megjegyzi, lassan olyan mindennapos tevékenység a sminkelés, hogy kötelezővé válik. (A pirosító használatának elterjedését például a szintén népszerű fogyókúrákkal magyarázza, mert így elfedhető az önsanyargatás, mely először az arcon hagy nyomot.) Ennek ellenére mégsem ellenzi azt, csupán értetlenkedik a túlzásokon, mert szerinte „az igazi egyéniség szabadságot biztosít magának e téren is.”

(kép: fortepan.hu)
(kép: fortepan.hu)

Ez egyébként rímel egy jóval korábbi műre, méghozzá Pázmány Péter egyik lányneveléssel kapcsolatos írására. A bíboros azt tanácsolta a különféle divatok rajongóivá váló, és ezzel saját magukat tárgyiasító nőknek, hogy átgondoltan foglalkozzanak megjelenésükkel. Ma már kicsit egyszerűnek tűnik az a jó tanács, hogy a különféle hajköltemények helyett arra ügyeljenek, hogy ne legyen kócos, korpás a haj, de ha a rokokó parókák alatti tetűfészkekre gondolunk, nem is volt olyan butaság erre külön kitérnie! De gondolhatunk a póthajak, a különféle kencék alatt szenvedő, töredezett hajak képmutatására, napjainkból.

(kép: vintage.es)
(kép: vintage.es)

Pázmánynak az a megállapítása is érvényes (legyen az a Napkirály francia udvara vagy korunk embere), miszerint az illatszerek használata helyett először arra figyeljen a lány, hogy tiszta legyen. A szerzetes egyébként a kihívó megjelenéssel önmagukat lealacsonyító nők ellen emelt szót, igen kemény szavakkal („a czifra öltözet, a festett orcza; kurvák és bordélyok zászlója”), de a tiszta szépséget és annak kiemelését fontosnak tartotta. „Nem tiltya Isten a tisztességes őltözetet, sőt akarja, hogy az aszszonyok ékes őltözetben járjanak, de úgy, hogy szemérmetesen és józanon ékesgessék magokat” – írta. A sminkelésben pedig egyébként azt is kritizálta, hogy a korabeli szerek és technikák roncsolják a bőrt.

 hirdetes_400x285  
(kép: fortepan.hu)
(kép: fortepan.hu)

A Nagyasszony 1938-as cikke tulajdonképpen ezeket a gondolatokat aktualizálta. A szerző kettéválasztotta a kérdést, szerinte ugyanis két típus van: a kenyérkereső nő és az, akinek nincs más dolga, minthogy szépségével lenyűgözze a környezetét. Mindkettő túlzásokba eshet – az, aki csak a külső megjelenésével foglalkozik, legalább olyan tévúton jár a Nagyasszony szerint, mint az, aki otthon slampos és fésületlen, de amint elmegy otthonról, kifesti magát és szép ruhát vesz fel, mert az utcának jobban akar tetszeni, mint a családjának. Ezért reméli, hogy mindenki megtalálja a középutat és a modern nő „megvetéssel fogja egy napon elhárítani magától azt a förtelmes arzenált, amellyel szép arcát most eltorzítja és matrónakorára teljesen tönkreteszi.”

Bogos Zsuzsanna

Ne maradj le semmilyen újdonságról – kövess minket FacebookonTwitteren, és Tumblren is! Ha pedig kíváncsi vagy a szerkesztőségi kulisszatitkokra, látogasd meg Instagram oldalunkat!

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!