Egyszerűbb határ menti közlekedés, jobb lehetőségek a diákok számára a gyakorlatszerzés és az iskola utáni elhelyezkedés terén, az agroturizmus és a helyi idegenforgalom fellendülése, több támogatás az európai uniós alapokból – ezek a kézzelfogható előnyei annak a megállapodásnak, melyet október elején írtak alá Pozsony megye és Burgenland képviselői.

Szlovák részről Németh Gabriella megyei alelnök (MKP), az osztrák féltől Hans Niessl tartományfőnök szignálta a dokumentumot, melynek prioritásai a határon átívelő közlekedés megkönnyítése, a közlekedési rendszerek integrációja, és az oktatás  munkaerő piaci igényekhez való igazítása.

b2
Pozsony megye és Burgenland a közös lehetőségekről tárgyalt.

Hiányoznak a piacról a képzett szakemberek, így fontos számunkra a szoros együttműködés Burgenlanddal a duális oktatás fejlesztése, annak gyakorlatba való átültetése terén. Ezenkívül a borászatra és a szőlőtermesztésre is szeretnénk ráirányítani a figyelmet, hiszen mindkét régió jelentős borászati tájegység.” – mondta el Németh.

2015-19-között a közlekedési rendszerek összehangolásán kívül a krízismenedzsmentet, az árvizek elleni védekezés összehangolását, a kulturális és természeti értékek védelmét is tartalmazza a dokumentum. A megegyezés jó kiinduló alapot ad a két közigazgatási egységnek az európai uniós fejlesztési pályázatokon való közös induláshoz.

A két szomszédos megye képviselő évente legalább egyszer találkoznak, igény esetén projekt csoportokat hoznak létre. Pozsony megye és Burgenland 2003 óta ápol szorosabb kapcsolatokat. Akkor jött létre a RegioInfoPoint projekt, melynek keretén belül Parndorfban információs központ alakult a közös turizmus fellendítésére, vagy említhetjük a CENTROPE CAPACITY projektet is, melynek keretén belül a régiók és települések együttműködésére jött létre politikai platform.

b4
Németh Gabriella Pozsony megye alelnöke (MKP)

A mostani együttműködési szerződés tervezetét még februárban fogadták el a Pozsony megyei képviselők. Tekintettel arra, hogy Burgenlandban magyar közösség is él, ilyen irányú közös aktivitások szervezésére is lehetőség nyílik.

 hirdetes_810x300  

Lengyel Diana

Képek: Pozsony megye

Ne maradj le semmilyen újdonságról – kövess minket FacebookonTwitteren, és Tumblren is! Ha pedig kíváncsi vagy a szerkesztőségi kulisszatitkokra, látogasd meg Instagram oldalunkat!

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!