Cikkünk II. részében további kérdésekkel-válaszokkal folytatjuk aupair útmutatónkat. Többek között szó lesz arról, milyen biztosítást érdemes kötni kiutazás előtt, mit tegyünk krízishelyzetben, hogyan kezeljük az eleven gyerekeket, és találjuk meg a közös hangot a szülőkkel, valamint arról is, hogy mennyi zsebpénzzel, fizetéssel számolhat az aupair.

Természetes igény egy fiatalnál, hogy kipróbálja magát külföldön, elutazzon a határokon túlra, megtapasztalja az életet az otthontól távolabb is. Ennek divatos formájává vált az ún. aupairkedés – cikkünk I. részéből megtudhattad többek között azt is, milyen feladatokat foglal magába ez a munka, hogyan javasolt családot választani, illetve hogy mire ügyelj a szerződés megkötésénél.

Nem nehéz a gyerekekkel?

De. Ez is a munka része. A gyerekek néha fegyelmezetlenek, nem feltétlen fogadnak szót, az aupairnek nincs meg az a tisztelete, amit a szülők megkapnak, így néha nehéz lehet. Azonban nyugodj meg, minden gyerek kezelhető, pár hét, és belejön bárki. Rakoncátlanabb gyerekek esetében pedig az anyuka úgyis tudja, hogy csemetéjével nem a legegyszerűbb bánni, így biztosan a te pártodat fogja fogni!

pinterest
Forrás: Pinterest

Milyen a jó aupair?

Angol megfogalmazásban olvastam egy nagyon jó tanácsot: „Always be ready to walk the extra mile.” Tehát mindig legyél kész a feladatodon túl is teljesíteni, gyalogold le azt az extra kilométert is. Természetesen nagyon jó, hogyha mindig mindent elvégzel, amire kérnek. Viszont ha igazán jól akarod ellátni a feladatodat, nem csak munkaként tekintesz a feladataidra, hanem a családdal való életet sajátodénak érzed, észre tudod majd venni, hogy hova kél el némi segítség. Biztosan nagyon meg fogod tudni azzal örvendeztetni a „szüleidet”, hogyha látják rajtad, hogy keresed a munkát és tenni akarsz. Ha hajlandóságot mutatsz a követelményeken túli segítésre is, értékelni fogják a szülők, és lehet, hogy még kivehetsz egy hosszúhétvégés szabit is!

 hirdetes_810x300  

Érdemes megvenni előre a repülőjegyet oda-vissza?

Nem igazán. Egy aupairkedés során nagyon sok a változó, amiket előre nem láthatsz. Kezdetnek egy aupair általában 3, de leginkább 6, vagy 12 hónapra megy ki a családhoz, ennyire előre tervezni pedig lehetetlen. Továbbá, ha a dolgok mégis balul sülnének el, és tovább kéne állnod, az is kiderül az első hetekben. Ilyenkor kereshetsz egy másik aupair családot a közelben, ugyan abban vagy másik országban, de lehet, hogy inkább a hazamenetel mellett döntesz. Ebben az esetben valószínűleg kárba veszne a másik repülőjegyed. De ugyanez megeshet akkor, ha a szolgálatod végén inkább egy-két héttel kevesebbet vagy többet maradnál, és akkor kötve vagy a fél évvel korábban megvásárolt repülőjegyhez.

Mennyi a zsebpénz és hogy szokták fizetni?

Általában 300-600 euró körül számolj egy hónapban, ami decens összeg, de nem a szlovákiai viszonyok mellett kell rá gondolni – kint az élet is drágább, hatványozottan igaz tud ez lenni a közlekedésre, főleg, ha nem vagy jogosult diákkedvezményre. A családok általában havonta, vagy kéthetente adnak zsebpénzt, de az már teljesen egyéni, hogy az átutalás vagy a készpénz felel meg nekik jobban.

culturalcarecom1
Kép: culturalcare.com

Biztosítást kell kötni vagy elég az EU-s egészségügyi kártya?

Ha EU-s országba mész, akkor kapsz orvosi ellátást az EU-s kártyáddal is, amit majd otthon meg is térítenek. Azonban vannak viszonylag olcsón köthető egészség- és/vagy utazásbiztosítások, mérlegelj, lehet, hogy megéri egy ilyet kötni, kisegíthet, ha megszorulnál.

Este és hétvégén mennyit kell dolgozni?

Ez teljesen családfüggő. Általában a gyerekek altatását azért nem bízzák az aupairre, és estére már a szülők megjönnek munkából, és ’’átveszik” a gyerekeket, így valószínűleg a vacsora utáni mosogatással vége a munkanapodnak, de lehet, hogy már korábban is. A hétvége-kérdés családfüggő: sokaknál alapszabály, hogy a hétvége pihenőnap. Viszont olyan családoknál, ahol otthon(ról) dolgoznak, ugyan olyan nap, mint a többi, és szükség lehet akkor is az aupair segítségére. Mint mindenről, meg kell egyezni.

smhcomau
Kép: smh.com.au

Mikor lépj le?

Sajnos vannak oyan szülők, akik nem igazán ismerik a határt az aupair és a cseléd között. Ők természetesen a kisebbségbe tartoznak, de lehet találkozni ilyenekkel is. Ne hagyd magad kihasználni, ne dolgozz napi 6-7 óránál többet, ne hagyd, hogy mindent veled csináltassanak meg. Figyelj arra, hogy mindkét fél tartsa magát a szerződésben megállapítottakhoz! Természetesen, ha a hosztanyukád megkér, hogy takarítsd ki a fürdőt, mert egyszerűen annyi a dolguk, hogy nem tudja mikor megcsinálni, azért illik bevállalni akkor is, ha ez a pont konkrétan nincs említve a szerződésben. Ettől függetlenül persze a sorozatos ugráltatások, dolgoztatások, a teljes ház kitakaríttatása nem fér már bele – az aupair elsősorban a gyerekekért felelős! Ha bármiféle rosszindulatot tapasztalsz a szülők irányából, inkább ülj le velük beszélgetni és vitassátok meg a dolgokat, beszélj az érzéseidről, és figyeld meg, hogy reagálnak. Nem érdemes viszont feladni a neveletlen gyerekek miatt, amennyiben a szülők rendben vannak. A gyerekekkel való foglalkozás bizony fáradalmas munka lehet, és olyankor az ember idegei sem bírják, de hidd el, sokkal inkább egy nehéz természetű gyerek, mint mostoha fogadószülők!

Katona Vica (A szerző három hónapot aupairkedett Finnországban.)

Nyitókép: culturalcare.com

Ne maradj le semmilyen újdonságról – kövess minket FacebookonTwitteren, és Tumblren is! Ha pedig kíváncsi vagy a szerkesztőségi kulisszatitkokra, látogasd meg Instagram oldalunkat!

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!