Nyitókép: Shutterstock

 

A 2018-as évhez hasonlóan 2019-ben négy állami ünnep ismét hétvégére fog esni.

 

Háromkirályok ünnepéről (január 6.), az alkotmány napjáról (szeptember 1.), a Hétfájdalmú Szűzanya napjáról (szeptember 15.), valamint a demokráciáért vívott harc napjáról (november 17.) van szó. A jövő évi esztendőben mind a négy állami ünnep vasárnapra fog esni.

 

 hirdetes_810x300  

Az idei évhez hasonlóan 2019-ben is a hét kellős közepére esnek majd a karácsonyi ünnepek, így ismét egy szabad hetet varázsolhatunk magunknak két napnyi szabadsággal.

 

Szenteste, nagykarácsony napja és karácsony második napja 2019-ben keddre, szerdára és csütörtökre fog esni. Tavaly, azaz 2017-ben a karácsonyi ünnepek hétvégére estek, amikor is szenteste vasárnap volt, a következő hétből pedig három nap munkanap volt.

 

2019-ben a legkorábban a húsvéti ünnepek során csinálhatnak maguknak hosszú hétvégét az emberek, ugyanis nagypéntek április 19-re, míg a húsvéthétfő április 22-re esik majd.

 

A következő hosszú hétvége júliusban lesz, mégpedig Szent Cirill és Metód napján (július 5.), ami éppen péntekre fog esni. 2019-ben az utolsó hosszú hétvége novemberben lesz, mégpedig mindenszentek napján (november 1.), ami szintén pénteki napra esik.

 

Tekintse át a 2019-es állami ünnepek listáját:

 

Január 1. (A Szlovák Köztársaság megalakulása), kedd

Január 6. (Háromkirályok), vasárnap

Április 19. (Nagypéntek), péntek

Április 22. (Húsvéthétfő), hétfő

Május 1. (A munka ünnepe), szerda

Május 8. (A fasizmus feletti győzelem napja), szerda

Július 5.  (Szent Cirill és Metód ünnepe), péntek

Augusztus 29. (Szlovák nemzeti felkelés), csütörtök

Szeptember 1. (A szlovák alkotmány napja), vasárnap

Szeptember 15. (Hétfájdalmú Szűzanya ünnepe), vasárnap

November 1.  (Mindenszentek napja), péntek

November 17. (A demokráciáért vívott harc napja), vasárnap

December 24.  (Szenteste), kedd

December 25. (Nagykarácsony napja), szerda

December 26. (Karácsony második napja), csütörtök

 

Nézze meg a 2019-es iskolai szüneteket is:

 

Karácsonyi szünet: január 7-ig folytatódik (2019-ben január 8-a lesz az első nap az iskolában).

Félévi szünet: február 1. (péntek)

Tavaszi szünet: február 18-tól (hétfő) február 22-ig (péntek) – Kassai és Eperjesi kerület; február 25-től (hétfő) március 1-ig (péntek) – Pozsonyi, Nyitrai, Nagyszombati kerület; március 4-től (hétfő) március 8-ig (péntek) – Besztercebányai, Zsolnai és Trencséni kerület.

Húsvéti szünet: április 18-tól (csütörtök) április 23-ig (kedd).

Nyári szünet: július 1-től (hétfő) augusztus 31-ig (szombat). A gyerekek szeptember 2-tól, azaz hétfőtől ülhetnek be újra az iskolapadba.

Őszi szünet: október 30-tól (szerda) október 31-ig (csütörtök) – mindenszentek napja ugyanis péntekre esik.

Karácsonyi/téli szünet: december 23-tól (hétfő) 2020. január 7-ig (kedd).

 

Sme.sk/Körkép.sk

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!