(i)gazság



Majd’ egy hét telt el a hírhedt DAC-Slovan meccs óta, de a kedélyek csak nem akarnak csillapodni. S mintha nem is akarnák csillapítani őket. A magyar fél a szlovákot vádolja: “tessék megmutatni a bizonyítékokat a rendőri beavatkozás jogosságára”, a szlovák meg a magyarra mutogat: “szándékos provokáció volt az egész.” A józan gondolkodású ember meg belefárad, megunja, s azt kívánja, bárcsak lenne már vége az egész cirkusznak, nem érdekli az igazság, csak foglalkozzanak már “valami értelmesebb dologgal”. Mi józan gondolkodású emberek vagyunk, és nem ennek ellenére, hanem pont ezért érdekel minket az igazság.

Már a Malina Hedvig ügyben is nagyon csavarta (és csavarja) az orrunkat, hogy az általános közvélemény szerint “már az Isten se tudja, mi történt igazán.” Pedig tudja. Nemhogy az Isten tudja, de még mi is. Hedvig, Eugen Korda, Štefan Hríb, s mi is meg vagyunk győződve róla, hogy megverték őt. Sőt. Biztosak vagyunk benne, hogy a szlovák rendőrség és maga Kaliňák úr is nagyon jól ismeri az igazságot. Csak nem mondja. Mert nem akarja. Mert nem az a célja vele.

Mint ahogy november 1-én Dunaszerdahelyen se az volt a célja a rendőrségnek, hogy a futbalhuligánokat szűrje ki a stadionból. A cél az volt, hogy megmutassák a magyaroknak, ki az úr a háznál. Hogy éreztessék: “Magyar vagy? Kaphatsz a fejedre, bazmeg!” Pechünkre már sokkal ügyesebben adják a leckéket nekünk, most szinte alig hagynak fogást magukon. Egy szerencsétlen diáklányt még felkarol pár szlovák újságíró is (mégha az egyiknek az állásába is kerül…), de ki fog kiállni egy maroknyi huligán mellett?

Akik kétségtelen ott voltak. De az is kétségtelen, hogy amíg nem folyamodnak tettlegességhez, addig nincs joga a rendőrségnek viperával rontani rájuk. Az meg még ennél is nyilvánvalóbb, hogy aki rendet (s nem pánikot) akar teremteni , az kiragadja a tömegből a hangadókat, a legagresszívabbakat, azokon példál statuát, nem veri végig az egész szektort.

Feltűnt valakinek, hogy példál statuált írtam? Példál statuál, statuál példát, statula példa, pléda slatula - lehet csűrni csavarni, majdnem ugyanarról beszélünk. Csak mégsem. Tetszik látni, kedves Kaliňák úr, ezt a szerdahelyi rendőrakciót is lehet sokféleképpen körbeírni, ragozni, magyarázgatni, de minden videofelvétel (kivéve az Önök nem létezőjét) azt bizonyítja, hogy a rendőrök Szerdahelyen példát statuáltak. Mégpedig magyarokon.

És nem elég, hogy erőt demonstráltak, még el is várják tőlünk, hogy megköszönjük a segítséget a rendbontók elleni harcban. Mint ahogy elvárták volna tőlünk, hogy Hedviget tartsuk hazug rágalmazónak. Pedig mindketten tudjuk, mi az (i)gazság.

S ahogy Önök nem fáradnak bele tagadni azt, úgy mi se vagyunk hajlandók megunni hangoztatni azt.

írta: nyomkereső / 2008.11.07. - 12:12

Egyetértek. Többfelé suttogják, hogy Malina Hedvig után egy újabb, titkosszolgálati segítséggel előkészített tudatos rendőri akcióról van szó. Komoly rákészüléssel, afféle erődemonstrációs, “nevelő” célzattal. Persze a célszemélyeket most sokkal szofisztikáltabban kiválasztották mint anno, hogy a magyar álláspont még a szlovák demokraták által se legyen védhető. Hisz ugyan ki vállalna fel “csürhe futballhuligánok” védelmét, nemigaz?

A felvállaláshoz persze a magyarországi extrémisták részéről is érettebb, józanabb reakciókra volna szükség, mint a zászlóégetés, szlovák nagykövetség előtti tüntetés, táblalefestések, stb. Hisz utólag úgyis mindig rajtunk, felvidéki magyarokon csattan az ostor.
Véletlen volna, hogy a budapesti TV ostromot követő megmozdulásokon a magyar rendőrség szintén viperával indult “nevelni”? Annyi különbséggel csak, hogy ott magyar “nevelt” magyart. Volt is belőle balhé. Mármint a viperából.

Itt többen csak azt sajnálják, hogy a többi szektorban nem tettek rendet…

írta: nyomkereső / 2008.11.07. - 12:34

Most olvasom, hogy a DAC 80.000 koronás (2 655 euró)büntetést kapott a rendezői hiányosságok miatt, és következő két hazai meccsét zárt kapuk mögött kénytelen játszani.
Úgy gondolom - még ha előfordulhat, hogy nincsenek rászorulva - de spontán gyűjtést kéne inditanunk a számukra, márcsak szolidaritásból is.

Had lássa a szlovák, hogy bajban ismerni meg igazán a magyart!!

írta: 21 / 2008.11.07. - 14:33

A zászlóégetés véleményem szerint sem megoldás, sem értelmes emberi válasz. Egyébként annak a több száz rendőrnek valójában komoly erőszak nélkül is meg kellett volna tudnia akadályozni az “úgynevezett” rendbontást, elvégre magasan képzett “szakemberekről” beszélünk. A budapesti vonatkoztatásról annyit, hogy míg Pesten törvénysértően viselkedett a nép, mert hogy a várost szétbontani nem lehet reakció semmire. Ezzel ellentétben a “huligánok” csak szurkoltak, nem bontottak…

írta: Ranieri / 2008.11.09. - 18:42

Jurgen, le a kalappal egyetertek veled mindenben. En ott voltam, lattam mi volt a helyzet kozelrol, es nem fognak meggyozni ennek a szerencsetlen orszagnak a maffia-hivatalnokai- csakugy mint azt a tobb ezer embert sem,aki ott volt- arrol, hogy itt egy “profi” rendorakciorol lett volna szo. De sajnos a hazugsag tobbszori ismetleset, foleg ha magyarokrol van szo, a szlovak nep 80% beveszi, mint majom a turos tesztat!:(