Iveta Radičová jött, látott és...győzni fog?
A szlovák elnökválasztás a második félidejéhez érkezett. Az első játékrész eredménye ismert. A továbbiakban Ivan Gašparovič jelenlegi államfő, és kihívója, Iveta Radičová között dőlhet majd el, ki lesz az ország következő elnöke. A végeredményre ugyan két hetet még várnunk kell, április 4-én azonban minden kiderül. De vajon mire számíthatunk addig? Kinek van nagyobb esélye, és milyen tanulságokkal szolgált az első forduló? Török Gábor helyett most Nyomkereső elemez :)
Az első kör több érdekességgel, meglepetéssel is szolgált. Kiderült ugyanis, hogy a nemzeti kváziszociális kormány felmérésekben mért támogatottsága messze nem a valós képet mutatja. Ha pedig igen, akkor Ivan Gašparovič ezeket a szavazókat nagyon rosszul mobilizálta. Bár Robert Fico és Ján Slota megtettek szinte mindent, ez is kevésnek bizonyult ahhoz, hogy szimpatizánsaikat a szavazóhelyiségbe csalogasság. Kérdés, hogy milyen módszerekhez nyúlnak a következő két hétben. Nem tudni, van-e még kijátszható tartalékuk. Ha igen, akkor minden bizonnyal csak a kormányoldal és az ellenzék közti konfrontáció további kiélezésésével, ami kontraproduktívvá is válhat.
Iveta Radičová az elért 38 százalékával viszont az ellenzéki pártok támogatottságát is sikerrel megfejelte. Többé kevésbé ez magyarázza az előzetes felmérésekben mért, és az első kör végeredménye közti különbséget. A pártszavazók elmaradása így akár azt is jelenthetné, hogy Ivan Gašparovičnak nagyobb esélye van szavazótábora növelésére. Az alacsony, majd 44 százalékos választási részvétel viszont mindkét jelöltnek egyforma esélyt nyújt az erősödésre.
Másik fontos tanulság, hogy a szavazásra jogosult 4,3 millió választópolgár közül csak alig 1,8 millió élt ezzel a jogával. Ez egyben azt is jelenti, hogy a többség, majd 2,5 millió ember otthon maradt. A második körben minden bizonnyal az ő szavazataikért várható a legádázabb harc.
A második forduló ugyanis a részvételről fog szólni. Rengeteg olyan bizonytalan választó van, akik döntésüket a második körre halasztották. Iveta Radičovának pedig, ha nyerni akar, mindent meg kell tennie azért, hogy többségüket megszerezze. Április 4-én ezért egy rendkívül kiegyenlített, szoros és dramatikus végeredmény várható, ahol minden szavazat számíthat. Ha a tartalékokat nézzük, jól látható, hogy a déli, magyarlakta járásokban és Kassán van még mit javítani a részvételen. Az MKP-ra szavazók részvétele ugyancsak tovább növelhető.
A 3. és 4. helyen végzett František Mikloško ill. Zuzana Martináková szavazótábora nagyrésze inkább az ellenzékhez sorolható, így ők inkább Radičovához állnak közelebb. Azzal, hogy mindketten elutasították az ellenzék közös jelöltjének támogatását (bár Martinákovánál erre még van esély), csak megerősítették azt a gyanút, hogy az elnökválasztás valójában nem is érdekli annyira őket, és mindketten már a jövő évi parlamenti választásokra készülnek.
Mikloško azzal, hogy Gašparovič múltját megnyitotta, már teljesítette feladatát. Mivel szavazótábora egyébként is eléggé fegyelmezetlen (tele olyanokkal, akik szerint Gašparovič a kisebbik rossz !!), kérdéses, mennyire lenne egyáltalán értelme és hatása egy második körre vonatkozó ukáznak a részéről. Körbeudvarlásuk helyett így Radičová talán jobban teszi, ha inkább a 2,5 milliós eddig otthon maradt tömegben halászik. Az elsőválasztók között, vagy a modern közösségi oldalak felhasználásával mint pl. a Facebook, tömegekhez lehet eljutni.
Ami várható, hogy megnő a TV viták, k
özös szereplések jelentősége. Azzal, hogy a jelöltek száma kettőre zsugorodott, az eddigi monológok dialógusokká válnak. Ebben pedig a kommunikációs képességekben jobb, egyértelműen hitelesebb, őszintébb képet nyújtani tudó Radičovánál van az előny. A jelenlegi államfőnek már most is komoly problémát jelent, hogy leplezze izgatottságát, csökkenő magabiztosságát, fel-fellelhető zavarodottságát. Bár a köztük levő alig 9 százalékot (162 ezer szavazat) igyekszik sok-ként eladni, valójában nagyon kevés különbségről van szó. Végezetül íme talán a legérdekesebb, igazán tanulságos grafikon, mely a választások eredményét az egyes körzetek szerint mutatja.
A kocka tehát újra el van vetve, minden kezdődik elölről. Aki még nem szavazott, most szavazhat. Aki a kiesettekre adta voksát, most újra elgondolkodhat. Aki pedig már az első körben is Iveta Radičová mellé tette a jelet, az tartsa meg jó szokását!
U.I. ahogy az első körben, úgy most is, szavazni a végső győztesre portálunk jobb oldali sávjában lehet.

Nem kell belepődni azon, hogy a közvélemény-kutatások megint butaságokat mutattak, állandóan ezt szajkózom. Csak tömegmanipulációként szolgálnak. Mikloskoban nagyot csalódtam. Martináková nem lepett meg. Gasparovic érzi, hogy egyre nagyobb a nyomás, legalább nagyobb az esély, hogy megint valami oltári baromságot mond majd vmelyik tvs vitában. A 9% meg szerintem azért elég sok. 9%-nyi szavazásra jogosult embert az urnákhoz csábítani nem lesz kis kunszt. Főleg, hogy a HZDSesek, KSSesek, meg sok KDS-es Gaspót fogja választani, szóval több fog kelleni, mint 9%. A magyarok lehetnének sorsdöntől ezesetben, csak hát sok a birka. Vagy nem mennek el szavazni vagy nem tudatosítják, hogy más is van körülöttük, mint a négy fal :)
Az emberek 53 %-a továbbra is otthon maradt, ill. van még legalább 10 %-nyi felhasználható árván maradt szavazat, amire lehet építeni. Nehéz lesz, de nem lehetetlen. Az első kör előtti állapothoz képest mindenképp biztatóbb a helyzet.
Szerintetek milyen eredmeny szuletne, ha lehetne peldaul interneten keresztul szavazni?
Kevésbé kéne izgulni, az biztos.
Nekem az az erzesem, hogy Gaspinak eselye se lenne. Az internetes generacio (amely egyertelmuen inkabb Radicovat tamogatna)egyszeruen nincs hozzaszokva ahhoz, hogy szemelyesen jarjon ugyintezni…postara hivatalba, bankba…Logikus, hogy szavazni sem megy el. Nem tudom, mobilizalhatoak- e…de en a Miklosko szavazok helyett mindenkeppen inkabb a Facebookra helyeznem a hangsulyt.
A kérdés a Sme-n is felmerült. Tomáš Bella ott ezt mondja:
“Voľby cez internet zatiaľ boli celonárodne odskúšané v jedinom štáte, Estónsku. Existujú mnohé pochybnosti o tom, či možno zabezpečiť ich korektnosť (je to väčší problém ako napríklad internet bankingu, pretože tam si overíte, či peniaze prišli alebo nie, ale je zložité zabezpečiť nezávislé prepočítanie hlasov pri voľbe cez internet, na rozdiel od papierového lístka). Preto sa obávam, že na Slovensku hlasovanie cez internet tak skoro nebude, ak si naň ešte netrúfli ani elektronicky zdatnejšie krajiny.”
A Facebook generációnak így nem marad más hátra, mint lekapcsolni a gépet arra a negyed órácskára, és elballagni a szavazóhelyiségbe.
Én meg azt mondom, hogy aki nem veszi magának a fáradságot, hogy felemelje a seggét a monitor elől félórácskára, az ne döntsön az ország ügyeiről…
azért kissé e van túlozva a facebook. jó cucc, de csak néhány tízezren használják szlovákiában, esetleg 1-2 százezres nagyságrendben. De a többség itt is passzív felhasználó, regisztrál, visszaigazolgat, bejelölget oszt annyi.
Nem mindenki ennyire tudatos. A kampany pedig pont a kevesbe tudatos embereket celozza.
A facebookot kepletesen ertettem - az interneten keresztul megszolithato emberekre gondoltam.
Mikloskoban azt hiszem nagyon sokan csalodtak:
“Bloger SME Boris Burger volil Mikloška, dnes je však sklamaný: „Škoda, že pán Mikloško ohodnotil na stupnici hodnôt rovnako Radičovú ako Gašparoviča, to je pre mňa neprijateľné”
100 szazalekoban egyetertek ezzel!Remelem 2014-ig valaki elmagyarazza neki,hogy nagy reszben neki koszonheto, hogy olyan elnokunk van, amilyen.
Azt hiszem már nincs sportértéke sem Mikloškoba rugdosni, leírta önmagát. A legfájóbb az lehet számára, ha a hozzá közelállóak, mint pl. Ján Štrasser is így nyilatkoznak róla:
“Mám koho voliť
Pozorne som sledoval, ako sa v prvom kole prezidentských volieb umiestni František Mikloško. Jeho tretie miesto ma potešilo. Pred piatimi rokmi som mu v prvom kole dal svoj hlas. A v druhom kole som nešiel voliť - na to, ktorý z vtedajších kandidátov predstavuje menšie zlo, moje rozlišovacie schopnosti nestačili.
Tentoraz som v prvom kole po istom vnútornom boji svoj hlas Mikloškovi nedal. Považoval som ho za najlepšieho z celej sedmičky - jediný sa otvorene prihlásil k ideálom novembra 89. No zazlieval som mu, že vôbec kandidoval. Naťahovať sa o pár hlasov s hyperambicióznou dámou, Mečiarovým homunkulom a dvoma boľševikmi oboch pohlaví bolo preňho nedôstojné. Ani tri milióny katolíkov mu nepomohlo, lebo drvivá väčšina z nich si november 89 buď nevšimla (ako náš premiér), alebo naň dávno zabudla. A ak kandidoval len preto, aby zviditeľnil stranu, o ktorej o rok a pol už nebudeme (žiaľ) počuť, je mi ho dupľom ľúto. Ani Palkov zákon, že rodičia môžu voliť za svoje deti, by jej nepomohol, skôr naopak - hlasy voličov z rómskych osád by „nakúpili” tie menej škrupulózne strany…
No jeden zásadný rozdiel oproti voľbám 2004 tu je - v druhom kole mám koho voliť. A po prvom kole je jasné, že pôjde o každý hlas.”
(Autor je spisovateľ a publicista)
Ján Štrasser
Amúgy nem tudom, honnan van a térkép levéve, de más helyen is láttam már: örvendetesnek találom, hogy másnak sem természetes a Nagyrőcei járás léte, és még mindig az egykori nagy Rimaszombati járás szerepel a térképen. A Rimaszombati járásban egyébként Radičová győzött, a Nagyrőceiben Gašparovič.
A térkép Szlovákia egyes választási körzeteit ábrázolja, melyek nem mindenhol esnek egybe az ország járási felosztásával. Lásd pl. Párkány is.
A Statisztikai Hivatal oldalán található.
na álljon meg a menet. a Strasser milyen szeren kattog hogy ilyen hülyeségeket beszél? Meg az összes többi, aki Mikloskóba rugdos? Ha Radicová veszít, arról kizárólag egyetlen ember tehet majd: Radicová. Mikloskót kikiáltani előre bűnbaknak nagyon egyszerű. Úgy látszik Radicová érzi már a vesztét, tudja pontosan, hogy amit kihozott,az nagyjából a maximum, és még egy ilyen harmatgyönge idiótával szemben is alul fog maradni. Megindul hát a bűnbakkeresés. Magyarok és Miklosko. Mé azért próba szerencse mindkettejük esetében bedobják a szokásos érzelmi zsarolást, “tilesztekahibásakhanemgyőzök”, de nekem ez nem jön be. ennyi.
Kicsit éles megfogalmazás, de részben igaz.
1, a demokrácia azért szép, mert egyéni döntésektől függ. aki nem képes megérteni, hogy valakinek Miklosko elfogadható választás, Radicová pedig elfogadhatatlan, az húzza le magát a vécén és keressen egy diktatúrát. Kuba szép, napos hely, például.
viszont
2, ugyanúgy meg lehet érteni, hogy valakinek Radicová és Miklosko -is- elfogadható választás, most meg csalódott az öregben.
szóval nem kéne árkokat ásni. különbözőek az emberek, és ennyi
A befőtt meg a nagymama tipikus esete.
[…] első forduló váratlanul szoros eredményére a kormányoldal a lehető leghatásosabban reagált. A magyar […]