Nyelvtámadás



Jobbról előz a “herceg”! Szlovák pártharc a nyelvtörvény igazi oka.

Az alábbiakban szerzőnk, Heti Válaszban megjelent cikkét közöljük a nemrég elfogadott szlovák nyelvtörvényről.

Nagy vihart kavart a Duna mindkét oldalán, hogy a szlovák parlament a nyári szünet előtti utolsó ülésén lényegesen szigorította az 1995 óta érvényes szlovák nyelvtörvényt. Érdekes módon ugyanúgy, mint most, akkor is a Ján Slota vezette Szlovák Nemzeti Párt (SNS) volt kormányon.

Egy kisebbségi kérdésekben is érzékeny demokrata számára elfogadható magyarázatot találni arra, mi szükség volt erre a lépésre épp most, embert próbáló feladat. A tátrai tigris mára igencsak kifulladt, gazdasági visszaesése igen jelentős. Ráadásul a gyakran pofozógépnek is használt felvidéki magyarokról sem mondható el, hogy túlságosan forrna bennük a nemzeti öntudat. Ők ugyanis nagyrészt a már meglévő nyelvi jogaikat sem használják. Ehelyett inkább önmagukkal, a napi gondokkal vannak elfoglalva. Marek Maďarič kultuszminiszter ennek ellenére a legfontosabb kérdésnek mégis a szlovák nyelv védelmét tartja. Mindezt ráadásul a kisebbségi nyelvhasználat kárára. A Magyar Koalíció Pártja (MKP) parlamenti képviselőinek meggyőződése, hogy a törvény sérti a kisebbségi nyelvhasználati jogokat. Szerintük összehangolt szlovák támadásról van szó a nemzeti kisebbség etnikai identitásának legérzékenyebb pontja, vagyis anyanyelvük ellen.

Az írás a Hetiválasz.hu-n folytatódik, kommentálni itt is lehet.

írta: kalondaipappsanyi / 2009.07.13. - 14:33

szépen összefoglaltad….na most ezekhez a Magyari(pa)cshoz vezetne a Híd ha sikerül az 5,01%….és lenne a BB Ultras a farok (mint az SZDSZ), amelyik csóválja a Ficokutyát???? :))))). Bélám, ismered az orettdalt: “Álom, álom, édes álom”….vagy inább alom, alom édes állami alom??? Vigyáz Fico nem Fletó!

írta: Szeptember elseje margójára / 2009.09.01. - 02:15

[…] mai nappal életbe lépő szlovák nyelvtörvény ugyanis nem tekinthető másnak, mint jól átgondolt államhatalmi támadásnak nyelvi jogainkkal […]

[…] egyeztetett Pozsonyban. A megbeszélés, mint az várható volt, leginkább a nemrég elfogadott szlovák államnyelvtörvény körül […]

[…] akikből sajnos nagyon kevés van. Pozitív példaként szolgálhat pl. Ondrej Dostál, aki a nyelvtörvény elfogadása után szlovákként egyedül képes volt hangot adni véleményének, felszólalva a […]

[…] szlovák kormány a múlt év végén fogadta el a pozsonyi parlament által már jóváhagyott államnyelvtörvény végrehajtási utasítását. Így januártól jöhetnek a bírságok. A szeptember óta hatályos […]

[…] szlovák nyelvtörvénnyel már itt a Körképen és egyéb sajtóorgánumban is többször foglalkoztunk. Ahogy fogalmaztunk, az egész cirkusz magyarázata lényegében a következő: “Egy rideg, […]