A Nagy Nemzeti Stadion
A foci több mint sport, ezt mi régóta tudjuk. De hogy a gazdasági válság elleni harc hatásos fegyvere is lehet, ezt talán még a legelszántabb drukker sem gondolta volna. Robert Fico kormanyfő viszont igen. A kormány 70 millió eurót hagyott jóvá az új Nemzeti Futballstadion megépítésére, azaz a stadion építési költségeit száz százalékban az állam fogja állni. “Tekintsék ezt a nagy állami beruházások részeként, melyek elősegítik a gazdasági növekedést….csak nagy állami beruházásokkal küzdhetünk a válság ellen.” - ilyen, és ehhez hasonló gondolatokkal rukkolt elő a kormanyfő a héten.
Szlovákiában nincs egyetlen megfelelő stadion sem, amely alkalmas lenne nemzetközi mérkőzések lebonyolítására. A Téglamező, amelyen a válogatott játszik, évek óta nem felel meg az UEFA követelményeinek és csak az UEFA külön engedélyével jatszhatók itt nemzetközi mérkőzések. Amikor nemrégiben a cseh válogatott világbajnoki selejtezőmérkőzést játszott Pozsonyban, egy - a régi szép csehszlovák fociérát megélő cseh drukker, aki még emlékezhetett az új Téglamezei Stadionra - mellettem ülve megjegyezte: “Ty vole, tady se od komanču nic nezměnilo….” Hát igen, valóban nem sok változott a Téglamezőn az elmúlt harminc év alatt. Ha valamelyik nemzetközi sportcsatorna nagy ritkán bevág innen egy-egy összefoglalót és a riporter elmondja, hogy: “…und da sind wir in Pressburg, Slowakei…” - bizony ha nem tudnánk, hol járunk, azt hihetnénk, hogy talán valahol a Balkánon.
Szükség van tehát egy korszerű stadionra. A kérdés az, hogy milyen áron és kinek kéne ezt megfizetni. Focikedvelő létemre talán még örülnöm is kéne annak, hogy az állam bácsi nem szerénykedik egy ilyen fontos területen és mélyen a zsebébe nyúl, de az összeg hallatán mégis hátrahőköltem. Na jó, a müncheni Allianz Arena 286 millió euróba került, de hát az egy teljesen más kategória. A lényeg azonban, hogy ez a bajor adófizetőnek egy fillérjébe sem került (a stadion környéki infrastruktúrát leszámítva, amely közpénzből épült), az építkezést kizárólag magánpénzekből és a két müncheni klub költségvetéséből finanszírozták. Elismerem, erőltetett az összehasonlítás, mert tájainkon magánpénzekből egy ekkora beruházás nehezen elképzelhető, ezért egy bizonyos mértékű állami hozzájárulás még elfogadható lenne. De fölháborító az, hogy az állam közpénzből kívánja finanszírozni az egész építkezést! Vagy ez lenne a szociális állam?
Kérdéses továbbá, hogy valóban szükség van-e ennyi pénzre egy 22000 férőhelyes stadion felépítéséhez. A prágai 21000 férőhelyes Synot Tip Arena 40 millióból épült fel, Brémában az 50000-es Weserstadion építésénél 50 millióból gazdálkodtak. A görög Panathinaikos Arena 70 millióba került, de a tervezett pozsonyihoz képest kétszeres a befogadóképessége. Mi persze nem szorulunk holmi olcsó kis focipályára, az állam elvégre nem kispályás játékos. A 70 millió euró gyönyörű szép összeg, amelyből bőven jut a megfelelően lojális zsebekbe.
Nem hiszek a nagy állami beruházások csodatevő erejében, mégha az értelmes állami beruházások bizonyos mértékig stimuláló hatásúak is lehetnek a gazdaságra nézve. Egy olyan országban, ahol hiányos az infrastruktúra, ahol nincs megfelelő úthálózat, tömegközlekedés, egy olyan városban, ahol a legközelebbi kerékpárút a szomszédos Ausztriában van - bizony értelmesebb állami beruházást is el tudok képzelni. A focistadion sajnos nem tartozik közéjük. Mondom ezt fociőrültként.



“Ty vole, tady se od komanču nic nezměnilo….” :)
….ja…. meg “ježkove oči”
Felettébb aktuális téma. Hihetetlen, hogy Pozsony főépítészét is simán megkerülik, a kevés hazai szakértőt meg egyenesen figyelembe se veszik. Pofátlanul drága lesz, és egyeseknek ez a fontos. Se nemzetközi tender, se közbeszerzés, se semmi. Egyértelmű klientelizmus, a nép pedig megint csak hallgat.
Nemzeti stadion, új hokistadion, milliárdokért felújított pozsonyi vár… Mintha még mindig 10 % feletti gazdasági növekedésünk lenne, és nem a szakadék szélén állnánk.
Felháborító az egész!
[…] persze talán a déli szomszédunknál, Magyarországon). Na ja, a minőséget meg kell fizetni. A nemzeti futballstadion-projekt is messziről bűzlik. Fél áron, vagy inkább harmadáért nagyobb kapacitású stadionokat lehet […]