Bár sokáig húzták, kedden végleg lezárult. Eldőlt, hogy a Most-Híd és az MKP külön-külön méretteti meg magát a jövő évi előrehozott parlamenti választásokon. Bugár és Berényi így nem lesz közös listán, a felvidéki magyarok pedig választás elé kerültek. Ki a felelős a kialakult helyzetért?

Amióta a választások márciusi időpontja ismert, az együtt vagy a külön indulás az első komoly téma, melynek kommunikációs csatáját a két pártnak a szlovákiai magyar közvélemény előtt meg kellett vívni. Ez a bemelegítő körnek is nevezhető első összecsapás sok más mellett azért is volt hasznos, mert a honi magyar sajtót is letesztelte. Ismertté vált, mi az, ami professzionalizmusban, kiegyensúlyozottságban, ha úgy tetszik részrehajlásban, a későbbiekben  online és offline részről várható.

A tét ezúttal annak eldöntése volt, ki a hunyó. Magyarán, a Most-Híd-ra, vagy az MKP-ra fogható-e  rá, hogy elutasítja az együttműködést. Ennek eldöntésére tekintsük át kronológiai sorrendben, mi is történt az elmúlt napokban:

Tatyjana levele…

  1. Október 22-i Országos Választmányán a Most-Híd elutasította az MKP-val való választási koalíció lehetőségét
  2. Az MKP Országos Elnöksége másnap meglepetésének adott hangot, amiért Bugárék tárgyalások nélkül zárták ki az együttműködés lehetőségét, anélkül, hogy a szlovákiai magyar választópolgárok véleményét meghallgatták volna
  3. A Most-Híd ezt követően, október 25-én egy, a sajtóban is megjelent nyílt levélben ajánlotta föl az MKP képviselőjelöltjei számára a Most-Híd választási listáján való indulást
  4. Berényiék a javaslatot marketingfogásnak, az elutasítás elfedésére való kísérletként értékelték a közvélemény előtt. A Most-Híd listáján való indulás szerintük nem megoldás, azzal ugyanis az MKP programja nem válhatna parlamenti tényezővé. Ennek ellenére az egyenrangú partnerség elve alapján továbbra is nyitottak a párbeszédre.
  5.  A november 5-i Országos Tanács ülése után az MKP ismét levélben jelezte Bugáréknak, hogy a párt továbbra is nyitott az együttműködésre egyenrangú partnerként.
  6. Erre november 8-án reagált a Most-Híd oly módon, hogy november 11-én tárgyalásra hívta az MKP-t. Ismét csak arról, amit az MKP már korábban sem tartott megoldásnak, azaz hogy a párt politikusai a Most-Híd listáján induljanak,.
  7. Berényiék november 8-i válaszukban sajnálattal állapítják meg, hogy tárgyalási ajánlatukra érdemi választ nem kaptak. Ennek ellenére továbbra is nyitottak a tárgyalásra, mint egyenrangú partner.
  8. A Most-Híd még ugyanaznap reagált. Az MKP válaszát a tárgyalások elutasításaként értékeli, amivel lezártnak tekinti az ügyet.

Itt tartunk most. Hogy végül kinek a kezében maradt a fekete péter, olvasóink megítélésére bízzuk.

 hirdetes_810x300  

Ami érdekes, és ennek a bejegyzésnek a megírására ösztönzött, az annak kérdése, miként tálalja a szlovákiai magyar média a fenti levélváltásokat.

Objektív a BUMM?

A Bumm-mal kapcsolatban említést érdemel, hogy az MKP egyértelmű, november 8-i pozitív kicsengésű válaszát érthetetlen módon negatív előjellel magyarázza. Idézet az MKP levélből: „Sajnálattal állapítjuk meg, hogy az MKP OT ezen tárgyalási ajánlatára a Most-Híd részéről érdemi választ nem kapott. Az MKP továbbra is nyitott az egyeztetésre az egyenrangú partnerség elve alapján.

A Bumm ezzel szemben ahelyett, hogy Berényi Józsefet pontosan idézné, negatív kicsengéssel magyarázva ezt írja: "Az MKP nem látja értelmét a tárgyalásnak, amíg a Híd csak a saját listáján biztosítana helyet a párt képviselőinek." Mindez beleillik abba a kommunikációs sémába, melyet a Most-Híd holdudvarába tartozó média is sugall, azaz a „csúnya, rossz, képmutató, parasztvakító, elutasító, agresszív kismalac” még véletlenül sem a Most-Híd, hanem az MKP.

Lásd mai Új Szó címlap: „Elutasította az MKP az egy listán való indulást”. (szerk. meg. A szalagcím eleve megtévesztő kétszeresen is: egyrészt szó sincs elutasításról, csupán a november 11-i egyeztetés tárgyalási alapjának módosításáról. Másrészt az Új Szó címlapsztorijának címe az olvasó előtt "jóindulatúan" elhallgatja azt is, hogy az egy listán való indulás eleve a Most-Híd listáját jelentené.)

A valóság pedig

az, hogy az MKP nem utasított el semmiféle tárgyalást, ahogy a BUMM, Új Szó, Paraméter sugallja. Keddi levelében megállapította, hogy a tárgyalási alapként meghatározott egyenrangú partnerségre a Most-Hídtól érdemi válasz nem érkezett. Ennek ellenére továbbra is nyitott (nyitott, tehát nem elutasító) az egyenrangú partneri egyeztetésre annak érdekében, hogy a szlovákiai magyarok szavazatai a választásokon ne vesszenek el. Az egyeztetéshez azonban akarat és partner is szükséges.

Király Zsolt

Ha tetszett a cikk, csatlakozz a Körkép Facebook-rajongói oldalához!

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!