1 850 euró minden hónapban, 4 éven keresztül. Ennyit kapott a Paraméter internetes portál működésre a közösből.

 

Fico és Bugár együttműködése úgy látszik, működik. A kormányhivatal honlapján immár 1332 sikeres pályázat teljes anyaga olvasható, 5,36 millió EUR értékben. Az idei pénzek egy hónappal szilveszter előtt megérkeztek. Kihez több, kihez kevesebb sikerrel. A kisebbségi kultúrák finanszírozásának idei kórképe felettébb érdekes olvasmány.

 

 

 hirdetes_810x300  

A Barak család megélhetését biztosító Most-Hídhoz közeli Paraméter idén 30 ezer eurót kaszált (a miheztartás végett tavaly 22 500 eurót, 2010-ben 13 200 eurót, 2009-ben pedig 23 ezer eurót).

 

Parademokrata, parafüggetlen

 

Az idei tízezrekből 18 ezer eurót bérköltségre, 3 ezer eurót szlovák fordításra, 3 600 eurót a honlap üzemeltetésére,  5400 eurót pedig technikai és grafikai szolgáltatásokra, valamint  honlapfejlesztésére fordítanak. „A pályázat célja a parameter.sk kétnyelvűsítése, mivel kezdeményezésünk egyedülálló a maga nemében Szlovákiában“– fogalmaz Barak Mónika és a pályázat szakmai gesztora, Barak László.    “A projekt befejeztével a parameter.sk továbbra is közérdekű információkat szolgáltat majd, szlovákiai magyar szerzők irásai mellett. Mindezt folyamatosan a legmagasabb újságírói színvonalon. A Parameter.sk demokratikus és független hírportál marad“ ígérik Barakék.

 

Ha tetszik a cikk, csatlakozz a Körkép Facebook-rajongói oldalához, de követhetsz minket a Tumblr-en és a Twitteren is!

 

Borult a bili

 

Szeptember végén a Körkép elsőként szellőztette meg, hogy – bár tavaly sem volt éppen minden piskóta, – idén a szokásosnál is durvább dolgok várhatók a nemzetiségi pénzcsomag elosztása körül. A bizottsági döntések és a szerződésekben szereplő végösszegek közti különbségek esetenként arra engedtek következtetni, hogy gyomorforgató dolgok vannak a háttérben.

 

Mint ismert,  már eleve a pénzosztó bizottságok összetétele is az aktuális hatalom szája íze szerint történt, így az elbírálások során voltak pályázók, akiket hátszél segített, míg mások komoly szembeszéllel viaskodtak.

 

A kormánybiztos mégsem elégedett meg ennyivel. Bosszúállásból (?), gátlástalanságból (?), kicsinyességből (?), emberi gyengeségből(?) – döntse el mindenki saját magának – tovább nyírbálta a bizottsági szűrő után valamilyen csoda folytán állva maradt „ellenérdekelt“ pályázatok költségvetését. Másokat pedig, fittyet hányva a bizottsági elutasításnak, mégis támogatásban részesített.

 

A Szabad Újság hetilapnak pár hete azt is kerek-perec kimondta, hogy politikai okok vezérelték döntését.

 

Nem nyertek, aztán mégis

 

A kormánybiztos az egyes alprogramokban összesen 60 esetben bírálta felül a bizottságok döntését, 147 380 euró összegben. Ennyi pénzt osztott ki önhatalmúan olyan pályázatokra, melyeket még saját bizottságai sem tartottak támogatásra érdemesnek. Ezekből mutatunk be most néhányat.

 

1. Novitas – MEMOSAIC.SK

 

  •  Szervezet: Novitas
  • Kért támogatás: 28 ezer euró
  • Bizottság által javasolt: 0 euró
  • A.Nagy László által megítélt összeg: 20 ezer euró
  • Kik ők?

A Novitas Rigó Konrád legújabb projektje, a MEMOSAIC.SK nevű elektronikus médiumra vonatkozóan. Pályázati anyaga szerint integrált adatbázissal rendelkezik a nemzetiségi és etnikai csoportokról, „emészthető“ formában.

 

Rigó Konrád egyébként a Paraméteres Barak család jóbarátja, a Paraméter főmunkatársa is egyben (lásd mellékelt kép). Brainsum nevű cége weboldalak készítésével és fenntartásával foglalkozik. Az Új Szó, a Paraméter és a Most-Hidas politikus Hégli Dusán vezette Ifjú Szívek táncegyüttes honlapját is az ő cége készítette, azok rendszergazdája és üzemeltetője is egyben. Rigó Konrád egyébként dörzsölt pénzlehívó, nevéhez olyan kamuhonlapok tartoznak, mint a kisebbségi támogatásból tavaly 34 ezer eurót kapott Kultiplex.sk oldal, mely így néz ki.

 

Ezúttal 20 ezer eurót sikerült második körben zsebre tennie. A pályázati anyag itt található, a költségvetés és annak tételes magyarázata pedig itt és itt.

 

2. COOL Club CC

 

  • Kért támogatás: 29 920 euró
  • Bizottság által javasolt: 0 euró
  • A.Nagy László által megítélt összeg: 10 ezer euró
  • Kik ők?

 

A gútai Kiss Juraj projektje regionális tehetségkutató versenyeket szervez 6 járás 30 községében, melyeken gyakran fordulnak meg hidas politikusok. A társulás 2010 augusztusában alakult, TAT nevű programja 2011-ben valósult meg először. Az idei a második évad. A költségvetés alapján a megítélt támogatás leginkább a bemutatókról készült videók készítésére (300 EUR x 30 fellépés) és fényképészre (100 EUR x 30 fellépés) lett fordítva.

 

„Csillog a napfény, hull a hó, mi mindig tudjuk, hogy élni jó“. Narancssárga pólóban. Kép: Facebook

 

További bizottságokon elbukott, A. Nagy Lászlónak köszönhetően mégis sikeres projektek és azok összegei (a teljesség igénye nélkül):

 

3. Remény hetilap

 

  • Kért támogatás: 36 150 euró
  • Bizottság által javasolt: 0 euró
  • A.Nagy László által megítélt összeg: 10 ezer euró
  • Kik ők?

 

A pályázat szakmai védnöke a Fehér Csaba fémjelezte új politikai kezdeményezést, a Magyar Kerekszténydemokrata Szövetséget támogató Herdics György apát.

 

4. Microgramma

 

  • Kért támogatás: 28 000 euró
  • Bizottság által javasolt: 0 euró
  • A.Nagy László által megítélt összeg: 5 500 euró
  • Kik ők?

 

Haraszti Július, aki a legsikeresebb pályázók közé tartozik (a televízió.sk-val pl. 22 900 eurót nyert idén), 6 rövid dokumentumfilmre is pályázott. A bizottság ugyan elutasította, A. Nagy László azonban fizetett. Harasztiék újabb sikeres projektumának leírása és költségvetése itt olvasható.

 

5. Kempelen Intézet

 

  • Kért támogatás: 10 500 euró
  • Bizottság által javasolt: 0 euró
  • A.Nagy László által megítélt összeg: 2000 euró
  • Kik ők?

A Most-Híd külügyi titkári teendőit is ellátó Bara Zoltánnak a Pátria rádiótól frissen elbocsátott Keszegh Béla komáromi városi képviselő nevével is fémjelzett Kempelen intézettel harmadszorra is sikerült befutnia. Így idén összesen e három pályázatnak köszönhetően 36 ezer euróval gyarapodott a bankszámla. A 2012-es választások a szlovákiai magyarok tükrében pályázatra kapott 6 ezer euró és a MIDAS 2012-re kapott 28 ezer euró mellé A. Nagy László harmadszorra  is megítélt 2 ezer eurót.

 

A sort még sokáig lehetne folytatni. Ha megnéznénk, hogy milyen politikai vezetésű falvak, községek voltak sikeresek és melyek nem, szintén érdekes eredményeket kapnánk.

 

A dolgok abszurditása azonban itt messze nem ér véget. Azon kívül, hogy A. Nagy László és a Most-Híd felügyelte rendszer kulturális szervezetek százait lehetetlenítette el teljesen anyagilag (sokan már a végrehajtókat várták), ahogy a fentiekben is látszik, egyes kiválasztottak vastagon jól jártak, eurótízezreket téve zsebre.

A szervezetek nagyrésze ráadásul alig egy hónappal az év vége előtt kapta kézhez a támogatást, amivel december 31-ig (ill. január 31-ig)  már el is kell számolnia.

Banánköztársaságokat idéző viszonyok

Korábbi írásainkban már rámutattunk a pályázati rendszert körüllengő, afrikai országokra jellemző viszonyokra.

 

Amint azt már leírtuk, maga az összefonódás nem a legnagyobb gond, hiszen egy fél milliós nemzeti közösségnél az ilyesmi megkerülhetetlen. A gond ott van, ha ezek az összefonódások a kiértékeléseknél  komoly aránytalanságokat okoznak. A kisebbségi kultúrák finanszírozásának rendszere láthatóan nem transzparens, visszaélésekre ad lehetőséget.

 

Ergó, megérett a komoly átépítésre. „Hogy a mindannyiunk adójából összeállt pénzcsomag ne egy szűk kör megélhetését biztosítsa, miközben a többség ellehetetlenül.“ – írtuk korábban, és állítjuk most is.

 

Hallgat a magyar

 

A téma kimeríthetetlen muníciót tartalmaz, a szlovákiai magyar társadalom véleményformáló része – egy-két kósza írástól eltekintve – mégis mélyen hallgat. Tavaly még, civil vonalon, futotta legalább egy ilyenre, idén már ez sem.

 

Vajon miért?

 

Király Zsolt

 

További ajánlott írások:

 

1. Nemzetiségi pénzosztás – Szlovákiai magyar valóság I.

2. Nemzetiségi pénzosztás – Szlovákiai magyar valóság II.

3. Hol a pénz, Laci? – Szlovákiai magyar valóság III.

Ha tetszett a cikk, csatlakozz a Körkép Facebook-rajongói oldalához, de követhetsz minket a Tumblr-en és a Twitteren is!

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!