A cybertérben kialakult egy kis adok-kapok az MKP minap közzétett, autonómiatervezetként is aposztrofált dokumentumáról. Mi nem ezt kívánjuk vizsgálni, inkább arra fókuszálnánk, hogy a jelenlegi helyzetben egyáltalán milyen esélyei lehetnek a téma befogadásának a felvidéki magyarság körében.

Annak ellenére, hogy már évek óta azt halljuk: az egyre rosszabb „kondíciójú” közösség számára az egyetlen kitörési lehetőség az autonómia lehet, erről legfeljebb szólamok és általánosságok szintjén beszéltek a kisebbségi politikusok és vajmi keveset tettek azért, hogy alaposabban is megvilágítsák a dolgot a politológiában kevéssé járatos közpolgárok előtt.

Kövesd a Körképet a Facebookon, plusz tartalommal!

Sokak számára egyfajta csodaszernek tűnik az autonómia, amely mint valamilyen univerzális orvosság, egyszerre szünteti meg minden bajunkat és gyógyít ki bennünket a sok évtizedes szorongásainkból, miközben megerősíti a többségi hatalommal szembeni immunitásunkat és magyar öntudatunkat is.

AK kep_1961-2011uj2
Kép: MKP

Természetesen ez eléggé megalapozatlan elvárás lenne, hiszen – nem beszélve most a szlovákok reakciójáról – már a kisebbségi társadalom teljes spektrumában is problematikusnak látszik a gondolat elfogadtatása. Az elmúlt negyed század világossá tette számunkra, hogy a felvidéki magyarság végzetesen megosztott abban a kérdésben, hogy érdemes-e még magyarként megmaradnunk Szlovákiában.

A „harmadik vércsapolás” lehet az utolsó

Sokan, elsősorban a fiatalabb nemzedékek képviselői az ország elhagyása mellett döntöttek. Akik Magyarországon, Csehországban vagy más, elsősorban nyugat-európai országokban, esetleg az USA-ban, Kanadában tanulnak, dolgoznak – többnyire nem számolnak azzal, hogy egyszer majd visszatérnek szülőföldjükre. Nagyon úgy tűnik, hogy a felvidéki magyarság ezt a „harmadik vércsapolást” már nem tudja kiheverni. Az 1918-at, majd az 1945-öt követő évek súlyos szellemi csonkolását még úgy-ahogy túléltük, de az 1990 után egyre nagyobb méreteket öltő elvándorlás már olyan irtózatos veszteségnek látszik, amelyet egy esetleges pozitív fordulat sem képes ellensúlyozni.

 hirdetes_810x300  
reg-kijelzo-Párkány-620x465
Csehország, végállomás

Éppen azok hagynak itt bennünket, akiktől a legtöbbet várnánk: a tehetséges és szakmailag jól felkészült fiatal értelmiségiek, mert ők – ezt felmérések is igazolják – köszönik, jól elvannak ott, ahol vannak és karrierjük építését a szülőföldtől távol, rendszerint egy idegen nyelvű közösséget gazdagítva képzelik el. Persze, emiatt nem lenne szerencsés pálcát törni felettük, hiszen ők talán még az itthon maradottaknál is tisztábban látják, hogy ez a közép-kelet-európai térség nem képes igazán kitörni abból a sanyarú helyzetből, amely a kommunista diktatúra következménye. Ennek felszámolásában az 1989-es rendszerváltást követően a gazdaságilag jóval fejlettebb és magát sokszor nagyképűen demokratikusnak nevező Nyugat sem igyekezett őszintén segítő kezet nyújtani.

A külföldi tőke és a privatizáció hatása

Már korábban is többször megállapítottuk, hogy a külföldi tőke beáramlása és az állami vállalatok privatizációja felemás eredményeket hozott, amelynek két legszembeötlőbb következménye:

1) a munkanélküliség jelentős megnövekedése és a munkavállalók ezzel szorosan összefüggő kiszolgáltatottsága, valamint

2) az önellátó élelmiszertermelés megszűnése lett. Emellett mind Szlovákia, mind Magyarország iparának vezető ágazata újabban a piac ingadozásának erősen kitett gépkocsigyártás, amely nagyban függ Németország, Japán, Dél-Korea és Franciaország (az itt megtelepedett cégek anyaországai) gazdasági helyzetétől, valamint az orosz felvevőpiac alakulásától.

Mivel a térség ásványi nyersanyagokban és fosszilis energiahordozókban is szegény, erősen függ a kőolaj- és földgázimporttól, valamint az atomenergia-felhasználástól. Mindezt az elhúzódó ukrán válság is súlyosbítja, és nem kell összeesküvés-elméleteket gyártani ahhoz, hogy felismerjük: az USA maximális „erőbedobással” igyekszik elszigetelni az orosz forrásokat és elejét venni azoknak a megoldási kísérleteknek, amelyek nem csak az amerikai cégek részvételével számolnak. Erről a budapesti amerikai ügyvivő, Goodfriend minapi kijelentései is elég egyértelműen árulkodtak (hogy John McCain szenátor „ominózus” szavait már ne is ismételjük).

Felvidéki magyar autonómia

Ebben a „tágabb térben” elhelyezve a felvidéki magyar autonómiát bizony nem sok okunk van az optimizmusra. Látni kell ugyanis, hogy mind a katalán, mind a dél-tiroli autonómia alapjait egy prosperálónak tűnő gazdaság is segített megteremteni, tehát a többségi társadalom is előbb-utóbb arra kényszerült, hogy elfogadja a helyzetet és bár a katalánok már nem akarják ennyivel beérni, mégis sokkal jobban állnak, mint amit mi akár csak elképzelni is tudnánk magunknak.

del-tirol

De a felvidéki magyarság esetében erről szó sincs, hiszen még a Szlovákiába érkező külföldi tőke is inkább azokat a térségeket célozza meg, ahol magyarok még mutatóban is csak alig találhatók. A Magyarországgal határos felvidéki területen élők éveken át abban reménykedtek, hogy majd a magyarországi vállalkozások alakítanak ki egy olyan gazdasági erőteret, amelyben lehetőség nyílik nemcsak a létbiztonság megőrzésére, hanem a kulturális és szellemi gyarapodásra is.

Ennek éppen a fordítottja következett be, sőt Magyarország is fokozatosan lemaradt a közép-európai országok versenyében. Ezt a szocialista-liberális kormányok még azzal is tetézték, hogy nyíltan elfordultak a határon túli magyaroktól (lásd a 2004. december 5-i népszavazást megelőző hisztériakeltő kampányt), ami sok felvidéki magyarban lelki traumát idézett elő és a magyar identitástudatukat elbizonytalanította.

Hiányzik hozzá az egységes akarat

Az autonómia-gondolat egy erős egységes akaratot és határozott célkitűzést feltételez, és ez, valljuk be őszintén, a felvidéki magyar társadalomból jelenleg hiányzik. Vannak különböző elképzelések, szellemi gondolatkísérletek, de mindez csak lebeg valahol a levegőben, nem eresztett gyökereket a közösség mélyebb rétegeibe, sokan pedig eleve a többségi nemzettel való konfliktusok gerjesztőjeként és nem az önvédelem egyik lehetséges eszközeként értelmezik.

A különböző autonómiaformák kialakításában emellett nemcsak a közösség egyes tagjainak, hanem kisebb-nagyobb csoportjainak (pl. a településeknek) az összehangolt fellépésére is szükség volna, hiszen még a felvidéki magyarok soraiban is különböző érdekek jelennek meg, amelyek ellentétes irányúak lehetnek.

autonomia
Kép: erdon.ro

A két világháború közötti években a felvidéki magyarságnak voltak olyan tehetős képviselői, akik anyagilag is segítették az ellenzéki magyar pártokat, különböző kulturális intézményeket, folyóiratokat, kiadókat támogattak, emellett kialakítottak egy olyan pénzügyi-gazdasági környezetet, amely elsősorban a kisebbségi magyarokat igyekezett helyzetbe hozni.

Az ígéretesen kibontakozó folyamatot azonban Csehszlovákia felbomlása és a második világháború kitörése megszakította, és 1945 után erre már nem nyílt többé lehetőség. Azóta a mindenkori csehszlovák, majd szlovák hatalom nagyon ügyelt arra, hogy a felvidéki magyarság gazdaságilag ne tudjon önállóvá válni, és ezt látjuk ma is, amikor feltételezzük, hogy Dél-Szlovákia gazdasági háttérbe szorítása egy tudatos, bár hangosan sohasem deklarált politikai program része.

A felvidéki magyar tőkecápáknak elfogadhatatlan az autonómia

Ráadásul a felvidéki magyarság politikai érdekérvényesítő képességének – elsősorban bizonyos felvidéki magyar gazdasági érdekcsoportok nyomására végrehajtott – meggyengítésével olyan helyzet alakult ki, amelyben a lepusztuló dél-szlovákiai térséget „tőkecápák” veszik birtokba és egyfajta csúcsragadozókként élet és halál uraivá válnak. Számukra az autonómia eleve elfogadhatatlan lesz és mindent elkövetnek, hogy a sajtót is felhasználva a saját érdekeiknek megfelelően manipulálják a közgondolkodást.

simon_gyurovszky
Simon Zsolt és Gyurovszky László

Ilyen ellenszélben kellene sikerre vinni az autonómiagondolatnak már az elfogadtatását is a felvidéki magyarság körében. És akkor még nem beszéltünk a többségi nemzetről, amely eleve bizalmatlan minden magyar törekvéssel szemben, az autonómiától pedig úgy fél, mint az ördög a szenteltvíztől.

A felvidéki magyar politikának azonban nemcsak a jelenlegi helyzetre kellene hivatkoznia, hanem össze kellene számlálnia mindazokat a jogsértéseket, amelyeket Trianon óta elkövettek ellenünk. Mert akkoriban elfogadtak bizonyos kisebbségvédelmi cikkelyeket is, amelyeket az utódállamokban sohasem tartottak be, sőt a tömbmagyarság tudatos felaprózásával, a különböző kisebbségellenes rendeletekkel fokozatosan alakították ki azokat a természetellenes állapotokat, amelyeket sokan manapság a „történelmi fejlődés” természetes velejárójának tartanak.

Szákonkérni a jogsértéseket, befejezni a köntörfalazást

Politikusainknak – és ezt hivatalos szlovákiai és külföldi fórumokon egyaránt meg kellene tenniük – számon kell kérniük az elmúlt közel 95 év során bennünket sújtó jogsértéseket, amelyeket a nyugati hatalmak közömbös hallgatásával végre is hajtottak, miközben állandóan igyekeztek bennünk táplálni a bűntudatot, hogy mi voltunk a felelősek a szlovákok elnyomásáért, Csehszlovákia felbomlásáért és még ki tudja, mi mindenért.

bugar-berenyi1-620x290

Ha komolyan szeretnénk megvalósítani a felvidéki magyar autonómiát, akkor nincs értelme a köntörfalazásnak, a szóvirágokkal leplezett semmit mondásnak és nyíltan rá kell mutatni arra is, hogy azok, akik a politikai harcban szlovák szavazatokkal akarnak a másik fél fölé kerekedni, nem képviselhetik hitelesen a felvidéki magyarság ügyét.

HOMÉROSZ

Ne maradj le semmilyen újdonságról – kövess minket FacebookonTwitteren, és Tumblren is! Ha pedig kíváncsi vagy a szerkesztőségi kulisszatitkokra, látogasd meg Instagram oldalunk!

A sorozat korábbi részei itt olvashatók.

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!