Sokunkat elgondolkodtat, hogy miért lehet az, hogy sok felvidéki magyar ember csatornát vált a tévékészülékén, amikor a szlovákiai politikai hírözönben felbukkan rajta Bugár Béla, a Most-Híd párt elnöke. Mások (egyre kevesebben) viszont ugyanakkor teljesen felerősítik készülékeiket, hogy minden szavát jól érthetően hallják, mert számukra ő jelenti a kizárólagos hitelességet. Ez utóbbiak ilyenkor akár közelebb mennek a tévéjükhöz, megsimogatják a képernyőt, míg  a csatornaváltók mintha egy pimasz legyet akarnának elzavarni, odacsapnak.

 

Aztán arra is gondolhatunk, hogy mindez azért van így, mert a felvidéki magyarság legfőbb megosztó tényezője maga a pártelnök személye, Bugár Béla!

 

Nem a Most-Híd, nem az MKP az összefogás gátja, hanem ő maga! Egyszemélyes párttá silányodott a Most-Híd a keze alatt! Simon Zsolt távozásával még inkább! Minden olyan pártban ehhez hasonló helyzet állhat elő, ahol egyszemélyes döntések dominálnak, a pártvezér ellentmondást nem tűrően, diktatórikus módszerekkel igyekszik mindenben a saját véleményét átültetni, mindent a saját képére formálni.

 

 hirdetes_810x300  

Eddig ezt Bugár lazán megtehette, hiszen népszerűségi mutatói szlovákiai viszonylatban is meglepően magasak voltak. Volt úgy, hogy ő volt a második vagy harmadik legnépszerűbb politikus Szlovákiában (lesújtó kép!). Ez viszont már a múlté, dicsősége leáldozóban, politikai fénye, tündöklése megkopott. Történt mindez abban a pillanatban, amikor pártját bevezette ebbe a kormánykoalícióba. Bugár szerint minden idők legstabilabb szlovák kormányába kerültek, ami most ugyanúgy recseg- ropog, mint egy berezonált híd vagy egy berezelt Most-Híd szokott az összeomlás előtti pillanatban. A mostani kormánykoalíciós szerepvállalás a legsúlyosabb hiba politikai pályafutása során!

 

Folytatás kattintás után…

 

[stw]

 

Az MKP dacos cserbenhagyása, dafke pártalapítása még talán megbocsátható is lenne, ha egy prosperáló, magyarok érdekeit és Dél-Szlovákia gazdasági felemelkedését egyaránt szem előtt tartó pártot hozott volna létre. De nem azt, dadus! A hatalom birtoklásának vágya volt az elsődleges cél, ez homályosította el éleslátását, vezette zsákutcába a vegyespártot. Azt gondolta, hogy a szlovákok majd megbocsátják neki a Fico-frigyet, a magyarok pedig megbocsátják neki a Slota utód Danko- frigyet.

 

Egy frászt, nem felejtünk! Öndicsőülésének csúcsán azt is gondolhatta, hogy mind a szlovákok, mind a magyarok egyaránt elnézik neki a kormány korrupciós ügyeinek eltusolási szándékát, lásd a Kaliňák és Plavčan botrányokat. Ilyenkor, válság idején a kormány megmentő szerepében tetszeleg, ő a nagy koordinátor vagy inkább konspirátor, de mellényúlt, mert sokkal többen kívánják ezt a koalíciós tákolmányt a politikai süllyesztőbe, mint az ország élére.

 

Aztán azt is gondolta, hogy amikor már nagy a baj, előrántja és meglobogtatja a felvidéki magyar összefogás zászlaját, ami újra könnyen a szlovák parlamentbe vezetheti őt és pártját! Eddig ezt miért nem tette meg, miért nem óhajtotta ilyen intenzitással régebben az együttműködést az MKP-val? Mert nem volt vészhelyzet, szlovákjaival simán bekerültek mindhárom parlamenti választáson a törvényhozásba! Most viszont már nagy szüksége lenne az MKP-ra, amit szeretett volna előbb elnyűni, majd lenyúlni, de nem járt sikerrel egyik próbálkozása sem!

 

Összefogás igen, Bugár nem!

 

Lehet, sőt kívánatos is lenne a szlovákiai magyarság összefogása, csak nem Bugárral, nem az ő irányítása alatt, mert azt már egyszer átéltük 1998-ban az MKDM, Együttélés és MPP fuzionálásánál. Azóta ő a felvidéki magyarság mindenható politikusa, ezért ő a felelős jelenlegi megosztottságunkért, jelenlegi helyzetünkért! Most viszont vigyáznunk kell, mert a jelenlegi kormányválság akár előrehozott parlamenti választásokat eredményezhet Szlovákiában! Akár eltusolják, akár nem…

 

Bugár Bélának a felvidéki magyarság jövője és saját gerince további görbülésének elkerülése érdekében erősen el kellene gondolkodnia lemondásán és távozásán a szlovákiai politikai életből. Annyi minden más foglakoztathatná, olyan nyugodt lenne az élete! A miénk is nélküle! Amennyiben erre képtelen, akkor a pártjának kell lépnie! A Most-Hídban végre tudatosítani kell, hogy amennyiben komolyan gondolják az összefogást, meg kell szabadulniuk Bugár Bélától! Egyébként nem megy!

 

Száraz Dénes

Nyitókép: Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!