Nyitókép: teraz.sj

 

Nem kellene ezt tennie, de valami miatt mégis mindig megteszi. Bugár Béláról van szó, aki ha nyilvánvaló mocsokságot kell elfedni, mindig kéznél van.

 

A helyzet ugyanis az, hogy mindkét leginkább medializált, és problémákkal szembesült kormánypárti politikus alkotmánybíró-jelölt Bugárnak köszönheti a közbenjárást. Robert Ficonak a Most-Híd Sárközy Irénje segített elfogadtatni a parlament alkotmányjogi bizottságában, hogy 13,5 év szakmai pgyakorlat az lényegében 15 év.

 

Pénteken pedig a szintén alkotmánybírónak javasolt Peter Kresákot (Most-Híd) védte meg Bugár azzal, hogy hisz neki, pedig Kresákról maga a Nemzeti Emlékezet Intézete mondta ki, hogy a csehszlovák kommunista titkosszolgálat ügynöke volt.

 hirdetes_810x300  

 

Ehhez már gyomor kell

 

Béla mégis inkább neki hisz, és nem a tényeknek. Hiába állt elő egyértelműnek tűnő bizonyítékokkal Igor Matovič arról, hogy Kresák évekig „énekelt.“ Az a  Kresák, aki a jelek szerint épp ezért az alkotmánybírói állásért lépett be a vegyespártba, és maradt ott akkor is, amikor már Žitňanskának és Šebejnek sem volt gyomra ahhoz, ami történik.

 

Igen, arról a Peter Kresákról van szó, aki néhány éve saját pártja ifjúsági szervezetének vezetőjétől kérte számon, hogy közösségi oldalán magyarul kommunikál. „Egy polgári pártban ezt nem így kellene“ – fogalmazott akkor az ŠtB-listás alkotmánybíró-jelölt, Kresák.

 

Semmi keresnivalója a közéletben

 

A lényeget vele kapcsolatban a Nemzeti Emlékezet Intézete szakértője mondta ki azzal, hogy a múlt lezárása és az elszámoltatás érdekében a csehszlovák kommunista titkosszolgálat tagjainak és titkos ügynökeinek egyáltalán nem volna szabad közéleti szerepet betölteniük. Értsd, nemhogy az Alkotmánybíróságon, de még a közéletben sem volna szabad, hogy keresnivalója legyen az ilyennek.

 

ppeter
Kép: szelepcsenyi.hu

Duray Miklós még 2007-ben mondta ki, hogy Bugár Béla karrierjét kezdetben egy ŠtB ügynök segítette. A kommunista titkosszolgálat ügynök, nevezetesen Püspöki Nagy Péter irányította Bugárt a 90-es évek második felében, nyilatkozta Duray még 2007-ben a Magyar Fórumnak. Az MKP-ból akkoriban távozi készülő Bugár perrel fenyegette meg Durayt, de erre végül mégsem került sor. Duray azzal védekezett, hogy csak a tényeket közölte.

 

 

 

Zárásként: Püspöki Nagy Pétertől Peter Kresákig szép kerek karriert láthatunk Bugár Béla esetében is.

 

Király Zsolt

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.