Nyitókép: topky.sk

 

Az, amit most látunk, semmi más, mint a koalíciós partnerek kölcsönös zsarolása.

 

A fő probléma abból adódott, hogy Bugárék rájöttek, a közös paplan alatt Ficoék már Kotlebáékkal hancúroznak. Azaz, a Smernek lényegében megvolt a szükséges parlamenti többsége ahhoz, hogy Robert Ficot a 18 alkotmánybíró jelölt közé válasszák. Mégpedig az SNS-szel, Kotlebáékkal, a kollaboráló függetlenekkel és Boris Kollár pártjának néhány képviselőjével.

 

Súlyos következmények

 hirdetes_810x300  

 

Pont úgy, mint már tavaly októberben is, amikor a mostani választást készítették elő.

 

Gál Gábor csődöt mondott. Bugár és Fico „leszedi a fejét“

 

A gond ott van, hogy nyilvános szavazás esetén senki sem vállalja, ki  kivel feküdt össze a takaró alatt, annak súlyos politikai következményei miatt.

 

Ezt használta ki Bugár, és ha már a bizniszből kimaradt,  – pedig az azóta országos közröhej tárgyává vált szerencsétlen Sárközy Irénnel még azt is elintéztette, hogy Fico egyáltalán alkotmánybírónak indulhasson, hiszen nem teljesítette a szükséges 15 év feltételt  – így inkább úgy döntött, más se gazdagodjon. Vagy egyezzenek csak meg szépen vele is.

 

Fico is megelégelte Bugár húzásait

 

Ezt elégelte meg Fico, aki miután kénytelen volt lemondani alkotmánybírói ambícióiról, súlyos politikai fenyegetésekkel illette Bugárékat. Először is azt mondta, hogy elege van a Most-Hídból, „aki sorozatban saját pártérdekeit helyezi előnybe az országgal szembeni felelősséggel szemben.“ Majd fél mondattal az ŠtB-s múlttal rendelkező alkotmánybíró-jelöltet is felhozta, a Most-Hídas Peter Kresákra célozva. És végül, nyíltan megfenyegette Bugárt, hogy ha nem tér észhez, annak „súlyos következményei lesznek a kormánykoalícióra nézve.“

 

Értsd, a Smer felmondhatja a koalíciós szerződést, és 1- vagy előrehozott választások jönnek, melyen a Most-Híd nagy eséllyel elvérzik, vagy 2- kisebbségi kormányzás következik a fenti összetételben, de már Bugárék nélkül.

 

Bugár Béla. Kép: TASR

 

Meg is ijedtek ettől a vegyes pártban, és az alig egy órára rá sorra kerülő szavazáson bár nyílt voksolást ígértek, végül egyikük sem adott le érvényes szavazatot. Kivárunk, gondolhatta Bugár, amivel csak a politikai alku ára lesz még drágább.

 

A megalkuvás ára

Csakhogy időközben Kotlebáék bejelentették, hogy inkább kivonulnak az egész cirkuszból és a későbbiekben nem vesznek részt az alkotmánybírák kiválasztásában.

 

Itt tart most a történet, mely természetesen még nem ért véget.

 

Csütörtökig tárgyalnak (értsd, egyeztetnek Bugárék újabb megalkuvásának áráról), csakhogy időközben fordult a kocka. Az alku tárgya (Fico) immár visszalépett, és már csak a személyes indíték és a bosszú élteti. Egy nagyobb cél érdekében.

 

Király Zsolt  

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 12 olvasónak tetszik ez a cikk.