Feszület, tündérkerti család, tavaszi képek. Agyagmunka és ecsetvonás. A muzsika kisérte kerámia és festészet bűvölete Dunaszerdahelyen.

 

Teltház a múzeumban

 

A Csallóközi Múzeum kiállítótermében Agyag és ecset címmel március 22-én csütörtökön nyitották meg Csukás Varga Edit és Cseh Péter tárlatát. A kiállításmegnyitón A. Szabó László Dunaszerdahely alpolgármestere, a város katolikus egyházának képviseletében Mons. Szakál László, Dr. Görözdi Zsolt a helyi református egyházközség lelkésze, és Dr. Zsigmond Tibor a múzeum igazgatója is megjelent.

 

A város alpolgármestere (J) is megnézte az alkotásokat

 

 hirdetes_810x300  

Almási Róbert festőművész a tárlat méltatása során elmondta, hogy a kiállításon két különféle kifejezési móddal találkoznak – festészet, kerámiaművészet. „Lehet, merésznek tűnik ez a kompozíció, de nem! Így teszi még izgalmasabbá az egész tér benyomását és a két művész „egymásra talál” ezekben a munkákban.” – hangsúlyozta. „A teremben lévő harmóniát az agyag és az akvarell összhangja váltja ki” – tette hozzá.

 

Almási Róbert méltatja az alkotásokat

 

Beszédében így vélekedett a két művész munkásságáról: Csukás Varga Edit akvarellképeinek megtekintésénél nemcsak a látvány, hanem az alkotás mélysége is magával ragadja a nézőt. Cseh Péter keramikus kiállított munkái sok mindent tárnak a szemlélődők felé – politikai karikatúra, kancsó, Szűz Mária… Almási Róbert kiemelte, hogy a tárlatot maguk a kiállítók szervezték meg.

 

A képek varázsa magával ragadta a jelenlévőket

 

A Csallóközi Múzeumban így hazai földön valósult meg a kiállítás, hiszen a 89 képet és festményt 700 km-ről szállították Dunaszerdahelyre. A fiatal művész elmondta, hogy a tűz, víz, föld munkája a kerámia, s a kiállított munkák az agyag szépségére mutatnak rá.

 

Csukás Varga Edit beszámol egy élményéről

 

Csukás Varga Edit akvarell festőművész a Körkép.sk kérdésére az ihlet és ötletmerítéssel kapcsolatban így fogalmazott: „Nagyon különböző. Függ a hangulattól, a motivációtó,  de valamikor mindössze az agyamban hosszabb ideig motoszkáló téma, ami nyugodni sem hagy, ad ihletet. Van, hogy képről, van, hogy fényképről, de akár egy színes újságban látott gyönyörű tájképet is lefestek. Sosem lesz ugyanaz, mert éppen az a szép benne, hogy áttranszformáljam a művészeti oldalára, ugyanis a fényképet könnyű elkészíteni.

 

Cseh Péter ismerteti munkásságát

 

Cseh Péter művész keramikus az ihletének forrásával kapcsolatban hírportálunknak a következőket mondta: „Imádom a kerámiát és a földet. S hogy mi ihlet? A kritika, a körülmények, sokminden… Kemény munka, de imádom!” Hozzátette, a kerámiaművészet fizikai és technikai foglalatosságot is igényel, s nagyon nehéz ezekkel az anyagokkal dolgozni.

 

Alkotások varázsa magával ragadta a jelenlévőket

 

A kiállítás április 28-ig tekinthető meg.

 

Kisgyermekek is gyönyörködtek az alkotásokban

 

Laky Erzsébet

Nyitókép és képek: Laky Erzsébet

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.