Az álomdöntő
Páratlan évszámot írunk, amiről minden tisztességes focirajongónak rögtön az jut eszébe, hogy világ- és Európa-bajnokság híján az év focieseménye a Bajnokok Ligája döntő. Sőt, az idén összejött az oly sokak által várva-várt párosítás: a római Stadio Olimpicoban a Manchester United és a Barcelona méri össze erejét.
Kevesen vitatják, hogy az egész szezonban nyújtott teljesítmény alapján ez a két csapat alanyi jogon megérdemli a döntőt, azt már annál inkább, hogy a Chelsea elleni elődöntőben a norvég Tom Henning Övrebö sípmester ténykedése teljesen pártatlan lett volna. Mindenesetre a Barcelona - mégha nem is döngölte gyepbe ellenfelét, ahogy azt az idei szezonban elvárnánk tőle - sikeresen vette a döntőbe vezető utolsó akadályt is.
Ami számunkra viszont igazán érdekessé teszi a meccset az az, hogy ezúttal a két mára meghatározó játékszemlélet: az angol jégkorongfoci és a latin tánciskola két legjobb, csúcsformában lévő képviselője méri össze erejét. Kiegyenlített csata várható a bukmékerek szerint is: a William Hill például 1,6-1,8-1,6-os szorzókkal néz a meccs elébe és hasonló a helyzet a többi nagy angol fogadóirodánál is.
Ha abból indulunk ki, hogy a Premier League ma vitathatatlanul a világ kiemelkedően legerősebb bajnoksága és a ManUtd menetrendszerűen nyeri azt, akkor az angol csapat számít favoritnak. A vörösök az idén is kényelmesen begyűjtötték a bajnoki címet és még ha láttunk is tőlük gyengébb teljesítményt (Porto), elmondható, hogy biztos léptekkel araszoltak a döntőig a BL-ben is. A manchesteriek ráadásul kiegyenlített és bő kerettel rendelkeznek. Ferguson mester ugyan kissé szomorú arcot vágott, amikor a középpálya biztos tagjának számító Darren Fletchert eltiltották az Arsenal elleni elődöntőben, de jól tudja, hogy csapatában szinte bárki pótolható. Szerény meglátásunk szerint az angol bajnoknál egyetlen ember pótolhatatlan: Sir Alex Ferguson. Kész szerencse, hogy az ő esetében csekély az esélye annak, hogy valamelyik edzésen bokaficamot szenved.
A Barcelona komolyabb ellenállás nélkül nyerte az idén a Primera Ligat, maga mögött tudja a kupagyőzelem mámorát, sőt helyenként olyan szemet és lelket gyönyörködtető (és hatékony) játékkal rukkolt elő, hogy talán még a Real-drukkerek is elismerően bólogattak. Az igazsághoz azonban az is hozzátartozik, hogy - bár minden tiszteletünk a királyi gárdáé - a katalánoknak az idén nem volt ellenfelük a hazai bajnokságban. Pepe Guardiola hetek óta félgőzön játszattja kulcsjátékosait, és ez persze meg is látszik az eredményeken. Vajon sikerül-e a döntőre felráznia fiait?
A Barcelona ereje a támadójátékban és az egyéni tudásban van, a Manchester viszont taktikailag és szervezettségben sokkal érettebb csapat. Megkockáztatom, a Barcának (kapus es edző leszámítva) minden poszton egyénileg képzettebb játékosa van, mint az MU-nak. Ezzel szemben Guardiola nyilvánvalóan nincs egy súlycsoportban Fergusonnal. De szüksége lenne-e a Barcelonának egy Fergusonra? Nyilvánvalóan nem. Ezt a Barcelonát így szeretjük, ahogy van. Eltúlzott taktika nélkül, töredező védelemmel, bakizó Victor Valdes-szel zseniális támadásaival. Persze “okos” játékkal, masszív védelemmel, kellő brutalitással, hibátlan hátsó sorokkal, a taktikai utasítások száz százalékos betartásával ez a Barcelona megfogható (mint ahogy ezt tette kishíján a Chelsea), de egy nyíltsisakos küzdelemben ennek vajmi kevés az esélye. De tegyük gyorsan hozzá, hogy a legnagyobb esélye erre villámgyors támadásaival a Manchester United-nek van. Ronaldo, Rooney, de még a hajdanán sebesebb Giggs is várhatóan komoly gondot okoz majd a Barcelona védelmének, és mi kíváncsian várjuk, hogy a katalán hátsó sor ezúttal melyik arcát mutatja.
A Barcelona ma az a csapat, amely egyedüliként alternatívát kínal az angol klubfoci hegemóniájával szemben. Nem a taktikára, nem az edzőre, nem a hibátlan kapusra, az atlétákból álló védőfalra épít, hanem a kreatív játékra. A maga nemében már ez is felér egy győzelemmel. Dehát, ahogy most sokan mondanák: a focit gólokra játszák! Egyetértünk. Hajrá Barca!


Először a délutáni focin kaptok tízet, ezután felüdülés lesz, ha a Manchester csak hármat vág a Barcelonának :D Egyébként nagyon jó kis összefoglaló.
jó írás, minden szavával egyetértek. és hajrá Barca!
Hm…az iras jo, jo subjektiv…haha…hajra MU