Vancouver



teliolimpia2010-kicsiMa hajnalban újra fellángol az olimpiai láng. Február 12-től 28-ig Vancouverre figyel a sportvilág. Kicsit úgy érzem távol tőlünk, meg aztán a téli olimpia az mégsem az igazi, de a vérbeli szurkoló számára újra itt az alkalom, hogy TV előtt töltse az éjszakákat, hogy aztán másnap hullafáradtan, sápadtan, de elégedetten induljon dolgára.

teliolimpia20101

A legnagyobb figyelmet, amint azt már megszokhattuk, a jégkorongtorna vonzza, ahol ezúttal is bemutatkozik a szlovák és a cseh válogatott. A szlovák csapatot illetően nem kívánunk találgatásokba bocsátkozni, mindenesetre érdekes lesz figyelni, mire lesz képes az évek óta utánpótlásgondokkal küzdő szlovák hoki a legnagyobbak között. Egy hajnali kávét bizonyára megérnek a csehek és a kanadaiak is.

A műkorcsolyát kedvelők sem hagyják ki bizonyára az olimpiai viadalt, hiszen újra itt lesz például a nagy visszatérő Jevgenyij Pljuscsenko. Az orosz zseni, miután már befejezte pályafutását tért vissza újra, és aki látta az EB-n, az bizonyára egyetért abban, hogy ő még ma is teljesen más szintet képvisel. A magyarok közül a jó formában levő Sebestyén Julinak szoríthatunk, akinek nagy valószínűséggel ez lesz az utolsó világversenye.

Hagyományosan nagy érdeklődés előzi meg az alpesi síviadalokat. A királyinak tartott férfi lesiklás esélyesei között olyan legendás neveket találunk, mint Bode Miller, Michael Walchhofer, vagy Didier Cuche. Nem láthatjuk már Vancouverben a legendás osztrákot, Hermann Maiert, aki a szezon előtt befejezte pályafutását. Hangolódásképpen mégis idézzük fel naganoi es(e)tét. A nők közül a férfimagazinokban is elő-előbukkanó Lindsay Vonn számít a legesélyesebbnek, bár múlt heti könnyebb sérülése kérdőjeleket vet fel. Sokkal prózaibb okokból fogunk izgulni az első iráni női síelőért, Marjan Kalho-ért, aki a műlesiklás és az óriásműlesiklás mezőnyét erősíti majd. Neki szerencsés célbaérkezést, olvasóinknak pedig doppingmentes, izgalmas versenyeket és jó szurkolást kívánunk!

írta: alvó oroszlán / 2010.02.12. - 23:36

juhéé, alig várom. A rajz meg megint szuper :)

írta: nyomkereső / 2010.02.13. - 13:38

Szorítok a hokiválogatottnak a jó (érem?) eredményhez. A nagy generáció utolsó dobását láthatjuk Vancouverben.

írta: nyomkereső / 2010.02.13. - 16:17

Azt hiszem megosztható az alábbi történet:

Szerzőtársunk, Akatika a napokban ugyanazzal a géppel repült Londonba, mint a Vancouver felé tartó szlovák jégkorong válogatott. A véletlen úgy hozta, hogy Akatika pont a legnagyobb sztár, az olimpia megnyitóján a szlovák zászlót is vivő Žigo Pálffy mellé került a repülőn. Bár Katinka elmondása szerint Pálffy kezdetben igencsak pislogott, pechjére nem ismert fel, így a normális esetben elmaradhatatlan autogram is elmaradt :)

Žigonak így nem maradt más hátra, mint végigaludni a repülőutat :)

A magam részéről csak remélni tudom, hogy az eset nem hagyott túlságosan mély nyomot Pálffy egójában az olimpiai éremért vezető göröngyös úton :)

írta: seboka / 2010.02.13. - 23:23

a piros curling figura nagyon jo. :) mindig elfelejtem, hogy ezt a sportot hogy is hivjak magyarul (van magyar megfeleloje).

írta: nyomkereső / 2010.02.14. - 00:00

Első nap, első női sportág, biatlon: Anastasia Kuzmina, Szlovákia - 1. aranyérem!!!!! :))

írta: rigi / 2010.02.14. - 13:58

nem akarok ünneprontó lenni, de a “szlovák biatlon óriási sikere” kommentátori fordulatot egy kicsit erősnek éreztem, tekintettel arra hogy Kuzmina 2008 decemberében kapott szlovák állampolgárságot…

írta: tibi / 2010.02.14. - 14:04

nem testi hiba… millio sportolo van, akik nem a szulohazajuk szineiben versenyeznek… igy alakult az eletuk… nem a nemzetiseget kell pontozni es beszelni rola, hanem a sportteljesitmenyt…

írta: tibi / 2010.02.14. - 14:07

amugy ma a kanada-szlovakia hokimeccsre ebredtem:) … 18-0-as allasnal:) …fel is kialtottam, hogy “jezusmaria” … de aztan gondolkodtam egy cseppet, meg a szemem is kitisztult es eszrevettem, hogy a nok jatszanaka:)

írta: nyomkereső / 2010.02.14. - 17:19

Rigi, ugyanezt a vitát pár szlovákkal én is lefolytattam tegnap a facebookon.

Tibi, egyébként a szlovák női hokiválogatott tartja a pozitív gólcsúcsot is, a bolgároknak berámolt 82 !! góllal.
A női boksz és hoki az a két sportág, amit nem igazán értek, minek kell erőltetni.

írta: tibi / 2010.02.15. - 00:43

hat hogy szoktassak a noket a hoki- es a focimeccsek nezesehez;) … nincs is jobb annal, mint gyertyafeny mellett romantikazni focimeccs nezese kozben:)

http://www.youtube.com/watch?v=mclOxbMyMBI&feature=player_embedded

írta: nyomkereső / 2010.02.15. - 01:17

A cseheknek is megvan az első arany. Az előbb gyűjtötték be, 3.000 méter gyorskorcsolyában.

Szlovákia férfi biatlonban is jól teljesített, Hurajt 7. helyen futott be, miközben a nagy Bjoerndalen is csak a futottak még kategóriában végzett.

írta: dóra / 2010.02.15. - 15:10

a curlingnek állítólag nincs magyar megfelelője, utánanéztem: http://www.curling.hu/bevezeto ezekszerint nem jégteke, nem is jégkugli, de még csak nem is csúszókorong… hanem curling. :) de miért kéne mindent magyarosítani? a jégkorongot is hívjuk hokinak minden további nélkül. :)

írta: seboka / 2010.02.16. - 11:01

van valami regebbi szo, majd elobanyaszom valahonnan. egyebkent jo jatek, en mar jatszottam. :)

írta: dóra / 2010.02.17. - 15:44

na, kíváncsian várom. :) hol lehet kipróbálni? Bp? Ba?

írta: seboka / 2010.02.17. - 17:00

Pesten a XXII keruletben, ha jol tudom. en Kanadaban jatszottam, resze a “cultural heritage” orak tananyaganak kozepiskolaban.

írta: dóra / 2010.02.17. - 19:35

ejj, de rossz valakinek… :)

írta: seboka / 2010.02.18. - 13:38

ez tobb, mint 10 eve volt. ;)

írta: nyomkereső / 2010.02.25. - 12:16

Alakul az a hokis érem, alakul :)

írta: Berlin / 2010.02.25. - 14:15

Nincs elég bajunk, Nyomkereső?
Remélem Kanada helyreállítja a világ rendjét, a bronzért pedig egy fáradt és motiválatlan szlovák csapat játszik majd.

írta: nyomkereső / 2010.02.25. - 15:10

Berlin, Hossáék sikere részben az enyém is.

írta: Berlin / 2010.02.25. - 15:27

Játszottál a cserecsapatban, vagy te hímezted a mezükre a címert?

írta: nyomkereső / 2010.02.25. - 15:32

Mint állampolgár, képes vagyok nekik szurkolni. Ennyi.

írta: Berlin / 2010.02.25. - 15:42

Komolyra fordítva.

Tévedésben van, aki Szlovákia lehetséges sportsikerét részben a szlovákiai magyarok diadalának is tartja. Pont a fordítottja az igaz. A szlovákiai magyarok az ország sikereiben, és az ezzel óhatatlanul együtt járó szlovák nemzeti büszkeség feldagadásában ellenérdekeltek. Különösen most, választások előtt. Az emberek tisztánlátását ugyanis - dacára minden rossznak - a legutolsó napok, órák pozitív történései könnyen elhomályosítják. A pusztulásra érett Fico-kabinet tovább vakíthat a “sikeres Szlovákia” hazug szólamaival, ami aligha lehet a magyar érdeknek megfelelő állapot.

Egy csúnya vereség, megalázó szereplést követő letargia a változtatás igényét erősítené.

írta: tibi / 2010.02.25. - 15:48

:)

írta: kovax / 2010.02.25. - 17:00

Örülök, hogy nyomkereső a mieinknek szurkol, de nem értem. A szlovák csapat a szlovák zászlónak, szlovák himnusznak, a szlovák Szlovákiának szerez diadalt.

Én örülök, hogy a szlovákoknak vannak ilyen jelképeik, de ezek szlovák jelképek. Én szeretem a szlovákokat azért szurkolók nekik. legjobban szlovák-magyar megértést szeretnék, sajnálom, hogy nincs most, de ezért nem fogom nem szeretni őket. Pont annyi hülye van a szlovákok között, mint a magyarok között, csak másként alakult a történelmünk.

írta: nyomkereső / 2010.02.25. - 17:24

Tavaly, az A-csoportos hoki vb-n a szlovák-magyar meccsen viszont Magyarországnak szurkoltam.

http://korkep.sk/2009/04/25/jegkoronggala-a-svajci-alpokban-svk-hun-43/

Bizony, dilemmákkal teli ez a nemzeti kisebbségi lét…

írta: kovax / 2010.02.25. - 17:34

Én soha semmilyen sportban nem szurkolok a magyar csapatnak. Talán valamikor ezer éve női kézilabdában. Mondjuk nem is érdekel a sport! :-) Pedig elméletileg a Magyar Köztársaság válogatottja, de inkább nemzeti válogatott, mint állampolgári közösséggé.

írta: Berlin / 2010.02.25. - 17:58

Egyre bizonytalanabb vagyok Kovax barátunk identitását illetően. Nyomkeresőé valamivel egyszerűbb. Ő “szlovmagy”. Ami, ugye, a helyi bloggerközösség egyöntetű véleménye szerint cool dolog!
Nos, szerintem nem dilemmákkal szembesülünk, hanem kollektív skizofréniával. Az se kutya.

írta: kovax / 2010.02.26. - 08:39

Én “mármagyar” vagyok.
Őseim elmagyarosodtak, tehát én is magyar vagyok. Nyelvi szinten nincs is ezzel gond: magyar az anyanyelvem, nem kértem, így alakult. Magyarul hallottam a történeteket a német és szlovák nyelvű felmenőimről, meg a nevet magyarosító oldalágakról.
Én a magyar anyanyelvemet nem a szlovákok gyalázására használom, én nem a hunokig vezetem vissza a családfámat, engem hidegen hagy a turul és a kettős, hármas honfoglalás elmélet. Normális kapcsolatokat szeretnék különböző nyelvű emberek között.

írta: jürgen / 2010.02.26. - 10:20

Berlin: “Szlovákia lehetséges sportsikere” annak a diadala is, aki nekik drukkol. Nehogy má a szlovákiai magyarok, ellenzéki szlovákok ne drukkoljanak a csapatuknak, csak mert itt pár hónap múlva választások lesznek… Egy olimpiai éremre - bármilyen fémből - még évtizedek múlva is emlékezni fognak, amikor Fico és bagázsa már csak egy rossz álomnak fog tűnni. Pont hogy nem szabad, hogy az aktuálpolitika beférkőzzön a sportba (és egyéb közéleti és kulturális szférákba). És a kollektív skizofréniának ehhez semmi köze.
Kovax: nem tudom, mit értesz “szlovmagyar” alatt. De ha olyan szlovákiai magyart, akinek nem kell a magyar identitásához az, hogy utálja a szlovákokat és Szlovákiát, akkor bátran sorolom magam én is a szlovmagyarok közé. És hidegen hagy, hogy ez cool vagy se. :)

írta: kovax / 2010.02.26. - 11:18

mit értesz “szlovmagyar” alatt”

Én nem írtam le ezt a szót. Gondolom a szlovákiai magyar rövidebb formája, bár engem a “romungro” szerkezetre emlékeztet. (elmagyarosodott cigány, cigány szemszögből) bár úgy inkább rám lenne igaz.

Szerintem Trianontól függetlenül közösségben, szomszédságban élünk, éltünk, fogunk élni, nem kell egymás legyőzésével próbálkozni.

írta: Berlin / 2010.02.26. - 11:31

Jürgen!

Meglehetősen figyelmetlenül olvasol. Ha nem így lenne, nem tulajdonítanád Kovaxnak, amit én írtam feljebb. Nem kíséred megfelelő figyelemmel Körképes bloggertársaidat sem, akik magyarországi kollégáikkal sízés közben jutottak arra a meglepő megállapításra, hogy, idézem: “Szlovmagynak” lenni cool!” Tessék náluk érdeklődni!

Ami Szlovákia sportsikereit illeti, a magyarok számára hosszabb távon sem lesz benne köszönet. Félő ugyanis, hogy az egyébként is ingatag felvidéki magyar identitás további sebeket kap, ha mind többen kezdik vallani: “Szlovákia sikeres (legalábbis Magyarországnál sikeresebb), szlováknak lenni, szlovákká válni jó!”

Szlovákgyűlölet nélkül kérdezem, érdekünk ez nekünk?

írta: nyomkereső / 2010.02.26. - 11:39

@Berlin - Megtisztelő, hogy ennyire követed az eseményeket minálunk. De ha nem tévedek, az ominózus “Szlovmagynak” lenni cool!” megfogalmazás magyarországi barátaink tollából született.

Egyébként egyetértek, valóban figyelmesebben kéne olvasni sokszor. Egy dologban szállnék csak vitába veled: ami engem illet, egy sikeres Szlovákia még nem tesz szlovákká engem. Az öntudatos, szlovmagyar érzetet viszont erősíti bennem. Ami különbség.

Végezetül, ha megengeded, mivel a témába vág, figyelmedbe ajánlanám egy korábbi írásomat is.
http://korkep.sk/2009/01/05/a-gyermekkor-vege/

írta: tibi / 2010.02.26. - 11:40

Berlin, te is erdeklodhetnel nalunk a temaban, mielott hulyesegeket allitasz;) … ha ilyen figyelmesen olvasol minket, es mindenre emlekezel, amit leirtunk, akkor azt is tudod, hogy mi az en velemenyem azokban a temakban, amikben irogattal… a masodik bekezdesben igazad van, de elvagy tajolva ezzel a futurisztikus eltulzott elkepzeleseddel… most sem igy van, es sosem lesz igy

írta: kovax / 2010.02.26. - 11:49

Berlin@

Felvidéki?
A történelmi Magyar Királyságnak VOLT Felvidékje, a mai Szlovák Köztársaságnak magyarok lakta déli sávja van.
A Felvidék egy történelmi kifejezés. Ma “egykori Felvidék” van csak.
Fölöslegesen irritáló, pökhendi kefejezés. Lehet, hogy bátornak, öntudatosnak érzed tőle magadad, de szerintem ettől nem vagy az.

írta: Berlin / 2010.02.26. - 11:55

Nyomkereső!
Lehetséges, hogy a vitánk részleges tárgyát képező idézet a magyarországi vendégbloggerek véleménye, de nem emlékszem rá, hogy annak igazságtartalmát bármelyikőtök vitatta volna, gondolom általános egyetértésetek miatt.

Abban talán nem lesz köztünk vita, mennyire deformált a szlovákiai magyarok énképe, milyen veszélyes méreteket ölt az önkéntes asszimiláció. Ezért kétlem, hogy egyenes kiállásod (egy sikeres Szlovákia még nem tesz szlovákká engem) magyarok tömeges támogatását élvezné. Átkozottul sokan vannak, akik másképp tesznek. Miattuk fáj a fejem.

Tibi!
Nagyvonalúan átugrom lehülyézésemet, és - utolsó mondatodra gondolva - remélem neked lesz igazad!

írta: tibi / 2010.02.26. - 12:01

ok, bocsanat, koszonom… en csak a ““Szlovmagynak” lenni cool!” ” dolgon vontam fel egy cseppet a szemoldokom

írta: nyomkereső / 2010.02.26. - 12:06

@Berlin - Nem vitatom, hogy sokan vannak, akik a mindenkori nyertes oldalára állnak.

Kérdés, hogy ha egy gazdaságilag prosperáló, és morálisan erős Magyarország mellett élnénk, az nem gyorsítaná-e az elvándorlást innen, és a Kárpát-medence kiürülését. Erről lehetne vitázni. Én mindenesetre szeretnék itt maradni, mégpedig minél több szlovmagy társammal egyetemben.

Fuh, jó messze kerültünk már Vancouvertől

írta: kovax / 2010.02.26. - 13:29

Berlin@

szlováknak lenni, szlovákká válni jó!”

És ez így megy, elég háromig számolni! :-)

Szlovákká teljesen a harmadik generáció válhat.

írta: jürgen / 2010.02.26. - 15:47

kovax: bocs, elnéztem, azt tényleg nem te írtad!
Berlin: nem gondolom, hogy a “Szlovákia sikeres (legalábbis Magyarországnál sikeresebb), szlováknak lenni, szlovákká válni jó!” felfogást csak úgy lehet elkerülni, hogy “Utáljuk Szlovákiát és a szlovákokat!” jelszavakat kiabálunk. A cél egy sikereres és fejlett Szlovákia, ahol jó szlovákiai magyarnak lenni! Pont ez a kihívás, megértetni: a szlovákokkal, hogy az nekik is jó, ha levetkezik a magyarellenes komplexusaikat, a szlovákiai magyarokkal, hogy merjenek Szlovákiában magyarok lenni. Riogatni a másikkal meg uszítgatni könnyü, de hosszú távon nem vezet sehova.

Ja, igen, Berlin, és még mindig teljesen hidegen hagy, ki szerint mi cool vagy mi nem.

írta: Berlin / 2010.02.26. - 16:44

Jürgen!

A cél egy sikereres és fejlett Szlovákia, ahol jó szlovákiai magyarnak lenni!”-írod. A sikeres és fejlett Szlovákia legfeljebb eszköz lehet, megmaradásunk, gyarapodásunk eszköze. A cél a magyar nemzet Szlovákiába kényszerült részének prosperitása. Mindenki a magáéval törődjön! Eleget dolgoztunk ennek az országnak a talpra állításán minden ellenszolgáltatás nélkül, legfőbb ideje, hogy saját célokat kövessünk.

Ami az általad vázolt kihívásokat illeti, egyetértek. Kérdés, van-e annyi időnk, míg a szlovák levetkezi minden magyarellenes komplexusát, a magyar meg természetes módon vállalni meri identitását.
Az a szomorú helyzet, hogy tízévente tíz százaléknyi magyart veszítünk közösségünkből. Szóval, ami a hosszabb távot illeti, épp a hurráoptimista “szeressük Szlovákiát, majd csak visszaszeret!” dogmája tűnik céltalannak. Legalábbis nekem.

írta: jürgen / 2010.02.26. - 17:27

Berlin: “A cél a magyar nemzet Szlovákiába kényszerült részének prosperitása. Mindenki a magáéval törődjön!” - így van! És ami az állampolgárok prosperitását növeli, az növeli az országét is, nem? Ezt a részét kell megértetni a szlovákokkal. A magyarokkal meg azt, hogy a “prosperitáshoz” nem kell szlovákká válni. Ez a békés út mindkét félnek elönyös. A szembefordulás egymással mindkét félnek káros.
Nem értek egyet azzal az állítással, amit te is sugallsz, hogy csak akkor maradhat meg a szlovákiai magyarság, ha elhatárolódik a szlovákoktól, söt, ellenségként néz a szlovákokra és Szlovákiára. Nekem ez tünik céltalannak.