Világraszóló sportsiker és a hazai provincializmus
Sportszerető emberként ritkán esik meg velünk errefelé, hogy világszínvonalú eseménynek saját szemünkkel, a helyszínen örülhessünk. Még inkább így van ez, ha első számú sportágunkról, a fociról beszélünk. A bajnoki meccsek nem igazán vonzóak, a nemzetközi kupák sokadik előfordulóinak luxemburgi, andorrai, vagy macedón “sztárcsapatai” sem töltik meg a stadionokat. Afrika meg ugye messze van. Marad hát a kábeltévé, és a hétvégi angol és spanyol bajnokik, melyeket a futballturizmus jegyében olykor azért a helyszínen is megnézünk. Persze mindezt jóval drágábban, mint a szigetországiak, ha hozzánk látogatnak. Plusz itt van a Digi-TV ügye is, mely a következő három évre megvásárolta az angol bajnoki mérkőzések sugárzási jogát. A gond csak ott van, hogy a kecses DIGI tányér alig 300 ezer szlovákiai háztartást díszít, így az ország jó része nem tudja hol nézni, amint a Chelsea idén is tönkre veri az MU-t.
Nagy volt hát az öröm, amikor a kassai FC és az Artmedia Petržalka után idén harmadik szlovák csapatként a Zsolna is bevitézkedte magát a Bajnokok Ligája csoportküzdelmeibe. Ha már a hegy nem megy Mohamedhez, Mohamed megy a hegyhez mondhattuk a sorsolás után, látva a Zsolna-Chelsea-Marseille-Spartak Moskva négyest. Egészen addig, míg a Zsolna hétfőn nyilvánosságra nem hozta jegyárait a hazai meccsekre.
Ezek szerint a standard szurkolói jegyek 300 eurónál kezdődnek, melyet az első kategóriás 400, ill. VIP-s 600 eurós jegyek követnek. A bérletesek “jutányosan”, 150, 200, ill. 400 euróért vehetik meg ugyanezt. Ezen kívül lehet még kakasüllős jegyet venni 50 euróért, valahol az északi és a déli lelátókon. Remek példája a szurkolói hűség díjazásának.
Mert érhetünk mi el szökőévenként sportsikereket, mégis mindig megmutatkozik, mennyire maradiak, provinciálisak is vagyunk, akik legtöbbször csak rövidtávon képesek tervezni. Gondolva itt most a sportvezetésre. Mert ki lesz az az eszement, aki kiad 300, de legalább 50 eurót azért, hogy Drogbát, Lampardot vagy éppen Terryt élőben láthassa? Akkor, amikor ugyanaznap 50 euróért a Placebo koncertezik a Budapest Sportarénában?
A Zsolna egy szlovák viszonyok közt profi menedzsmenttel, évek óta tudatosan építkező kis csapat, melynek egy
gyönyörűen felújított 11 ezres stadionja is van. A gond csak annyi, hogy nem lesz benne hangulat, vagy legalábbis jóval szerényebb, mint ilyenkor illene. A csalódott, anyagilag nem túl eleresztett zsolnai szurkoló ugyanis inkább elmegy a londoni visszavágóra, az olcsóbb. Az Anfield Road-on ugyanis alig 37 euróért nézheti meg kedvenceit, a zsolnai stadion pedig (bár minden bizonnyal telt ház lesz,) maradhat a támogatóknak, szponzoroknak, futballszövetségi nagykutyáknak. Akik az evés, ivás mellett mindent fognak, csak nem szurkolni. Úgy ahogy kellene.
Viszonyításképp: a Chelsea szurkolói a visszavágót 36,55 euróért nézhetik meg, nyugdíjasok és gyerekek alig 18,30 euróért. A Barcelona hazai meccseire 42-től 127 euróig lehet jegyet venni. A szlovák válogatott sorsdöntő, afrikai kijutást érő mérkőzése Lengyelországban 27 euróba került. A zsolnai klub a BL egyetlen meccséért kér 300 eurót, miközben a Wigan szurkoló 347 euróért egész évi bérletet kap, mellyel a világ legerősebb bajnokságát nézheti. És végezetül, a Pravda összeállítása szerint a foci-vb csoportküzdelmeire szóló belépők is jóval olcsóbbak voltak, 53,5-től 107 euróig. Még a vb-döntő legolcsóbb jegye is kevesebbe került (268), mint az itt kért 300 euró.
A Zsolna remek példája a felénk dívó posztszocialista mentalitásnak. Érhetünk mi el olykor világraszóló nagy sportsikereket, mentalitásban továbbra is provinciálisak vagyunk.
Csütörtökön déltől nyílnak a pénztárak, lehet jegyeket venni. Sorok sajnos valószínűleg nem fognak kígyózni.
Király Zsolt
Ha tetszett az írás, csatlakozz a Körkép Facebook-rajongói oldalához!


hiaba a hazai szinvonalat meg kell fuzetni;) … meg lehet, hogy ugy gondolkodnak a szervezok, hogy az elkovetkezo 20 evben nem lesz meg egy ilyen lehetoseg:)
én a Placebo jegyet venném- ott a pont :)
Mi is! A két Placebo jegy már itt figyel :)
erre de el kéne menni…csak ne lenne ilyen lehetetlen időpontban. azért remélem post lesz róla
A Chelsea stadionja a Stamford Bridge, nem az Anfield (az Anfield a Liverpoolé).
Valóban, ezt benéztem. Köszönöm a pontosítást.
A Chelsea-MU meccs prognózisát én is kétségbe vonnám :) egyébként szóról szóra egyetértek a cikkel, a zsolnaiak túl nagyot akarnak markolni.
[…] egy Placebo-szurkoló olvasva nyomkereső jogos kiborulását a Zsolna -Chelsea BL jegyek árával kapcsolatban felvetette, hogy mi lenne, ha írnék róla egy beharangozót. Vagyis […]
Én részben egyetértek a zsolnai klub vezetésével, egyértelmű a szándék, hogy a hazai szurkolók helyét biztosítsák a lelátókon, bár tény, hogy ezt lehetett volna elegánsabban is kezelni…
Az 50 eurós jegyár elfogadható BL-mérkőzésért, hisz ki tudja mikor játszanak ilyet megint. Az “idegenek” jegyárait pedig elég magasra kellett szabni ahhoz, hogy ne vásárolják ki azonnal a hazaiak elől az összes jegyet (az idegenek alatt olyanokat értek, akik nem Zsolna-szurkolók és a Chelsea miatt mennének a meccsre)…
Ez az indok persze nem magyarázza a hazaiaknak szánt I. és II. kategóriás jegyeket, amelyek 150, illetve 200 euróba kerülnek…
sokkal elegánsabb lett volna annyi jegyet forgalomba hozni 50 eurósból, amennyi bérletes és helyi klubtag van, a többinek meg kínálni ugyanezt mondjuk 100-ért.
A barcelonai és madridi, vagy londoni jegyárakhoz azonban ne hasonlítsuk a zsolnait, mert azért ott nem 10 ezres stadionokról van szó…
Egy csöppet megdöbbenve olvasom az árakat. Erdélyből, Kolozsvári Vasutasok (Cfr Cluj 1907) szurkolójaként írok.
2008-ban, a Bajnokok Ligája mérkőzéseken belül, nálunk járt a Chelsea (plusz AS Roma és a Girondins de Bordeaux). A három jegy ára 100 euró volt (és még nem volt krízis:D). Ebből a Chelsea mecsre 40 eurót kellett fizetni. A stadionunk 23 ezer férőhelyes.
A Stamford Bridge-en pedig 30 euró volt az ár (idegen szektorban).
A mostani 3 jegy ára, - csak informative -(a héten vettem meg): 70 euró. (FC Bayern München, AS Roma(már megint:D) és a Basel)
Ezek az árak a középszektorra vonatkoznak (ennél van olcsóbb is). A legdrágább a VIP szektor: 270 euró.
Azt hiszem, ez nálatok nem védekezés a kivásárlás ellen, hanem pofátlan lehúzás.
Hajrá Zsolna, hajrá Kolozsvár.
@müller: nálunk már csak így megy ez :( Jó vitézkedést a Kolozsvárnak. Ahogy nézem, erős keretetek van, csak kár, hogy olyen kevés benne a hazai.
Voala, a nagy kritika hatására a mai nappal a Zsolna csökkentette a belépőjegyek árát: 50 eurósat már a szurkolói kártyával nem rendelkezők is vehetnek, az eredetileg 300 ill. 600 eurós jegyek pedig “már” 100 ill. 150 euróért kaphatók.
Nem nagyon fogyhattak…