A DAC és a Slovan 50. találkozóját a sárga-kékek nyerték az utolsó pillanatokban rúgott góllal Šafranko révén. A mérkőzés végig kiegyenlített volt, egyik csapat sem tudott felülkerekedni a másikon. Egy-egy helyzetet láthattunk mindkét oldalon, de a kapusok bravúrral hárítottak.

 

Az első félidő különösebb szabálytalanságok nélkül telt, a második 45 percben mind a két oldalon kiosztott a játékvezető 2-2 sárgát.

 

Így szólt a Nélküled a mérkőzés elején:

 hirdetes_810x300  

 

A mérkőzést eldöntő győztes gól Davis beadásából érkezett, melyet Šafranko juttatott be az ellenfél hálójába a 92. percben. A stadionban mindenki tombolt:

 

Kép: Körkép.sk

 

A Körkép.sk az elmúlt napokban kiemelt figyelmet szentelt a mérkőzésnek, és beszámolt a csapattal és a derbivel kapcsolatos történésekről.

 

Összeállításunkban a mérkőzés kezdetére várva olvashatnak arról, hogy ki hogy várja a rangadót, az elmúlt közel 30 évben a két csapat meccseit érintő érdekességekről, biztonsági előírásokról… A mérkőzés közben pedig helyszíni képekkel, hangulatvideókkal jelentkezünk, utána pedig rövid összefoglalóval. Kövessen bennünket! Hajrá DAC!

 

Frissítve 18:28

 

Nézze meg összeállításunkat, melyben helyet kaptak a mérkőzés során készített képek és videók is!

 

Vége! Hazai pályán, teltház előtt győzött a DAC. Köszönjük, hogy végig követtek bennünket!

 

Teltház előtt áldotta meg Isten a magyarokat:

 

 

Daccal nyertünk!

 

92. perc – Šafranko góóólt rúg!

 

 

A 90. percben Vida Kristopher helyére érkezik Sarr. A játékvezető 2 percet hosszabbít.

 

Még 5 perc a rendes játékidőből. László Csaba lehozza Pačindát, helyére Jakub Brašeň érkezik.

 

Hangulat a 80. perc környékén – A Kárpát-medence legjobb kulisszája:

 

 

10 perccel a vége előtt László Csaba is cserél: Lupták helyére Kontár áll be.

 

 

 

Az M4 Sport kommentártora többször is megjegyzi a mérkőzés közben, hogy mennyire különleges érzés ott lenni Dunaszerdahelyen.

 

75. perc:

 

Ki a legjobb? – Dé – A – Cé

 

 

Íme az új tavaszi nézőcsúcs:

 

 

A 65. percben egyből kettőt cserél a Slovan edzője.

 

 

 

 

A szurkolók magasabb fokozatra kapcsolnak, ha ez még lehetséges. A tavalyi nyár slágere,

 

Az éjjel soha nem érhet véget…

 

szól többezer magyar torokból Dunaszerdahelyen.

 

56. perc: Lupták megkapta a meccs első sárgáját.

 

54. perc: Vidát kaszálja el támadás közben az ellenfél játékosa – Pačinda szabadrúgását Mucha védte.

 

Az M4 Sport összefoglalójában holnap külön helyet kap a mai rangadó – nem csak a játék, hanem az ún. körítés is, azok a plusz dolgok, amik különlegessé teszik a DAC hazai mérkőzéseit.

 

A megszokottak szerint a Székely Himnusszal kezdődik a második félidő. Egyik tréner sem cserélt.

 

 

 

Vége az első félidőnek!

 

 

 

 

45. perc: 3 percet hosszabbít a bíró. Továbbra sincs gól, bár egy-két ígéretes helyzetet azért már láthattunk, mégis sok hibát követtek el mindkét oldalon.

 

39. perc: Az első igazi gólhelyzetben Slávik, a hazaiak kapusa bravúrosan védte Oršula próbálkozását, amire szinte rögtön jött a válasz a DAC-tól – sajnos gól nélkül. Ljubicic vágta rá mintegy 6 méterről, sajnos mellé.

 

A slovan-ultrák jöttek, láttak, hazamentek – közben pedig megrongálták a vendégszektort.

 

 

A DAC szurkolói mindenesetre a lelátón már nyertek – a Slovan 150-200 szurkolójának gyorsan kellett elhagynia a stadiont.

 

Priskin egyelőre nem találja a helyét – talán megfogadta a DAC-szurkolók kérését?

 

 

A VIP szektorból követi a mérkőzést a Most-Híd „vezérkara”. Láthatjuk Bugár Bélát, Érsek Árpádot, Solymos Lászlót, Bastrnák Tibort, Csicsay Gábort… Ugyanakkor kilátogatott a mérkőzésre Dušan Galis (Smer) sportért felelős kormánybiztos, a szlovák válogatott egykori edzője.

 

A VIP szektor

 

 

Kövér László, a magyar Országgyűlés elnöke, Menyhárt József, az MKP elnöke és Őry Péter, az MKP OT elnöke a Most-Hidas VIP helyett inkább a szurkolásra koncentrált. Kép: Facebook

Mintegy 15 percnyi játék után befejeződött a mérkőzés a Slovan szurkolói számára. A Körkép kérdésére a tűzoltóság emberei elmondták, hogy a vendégeket fel kellett szólítani, hogy hagyják el a stadiont, mivel füstbombát használtak, amit tilt a szabályzat.

 

A vendégszurkolók kisebb felfordulást keltettek, miközben a rohamrendőrök megpróbálták kitessékelni őket – repkedtek a székek.

 

Auf Wiedersehn – szól a B-közép

 

Legalább most nem a magyar szurkolókat hajtották a rohamrendőrök…

 

 

Akik az M4 Sporton követik a mérkőzést, meghallgathatták a Nélküledet és a Magyar Himnuszt is – Libabőr még a tévén keresztül is. A DAC szurkolói különleges koreográfiával készültek a mai meccsre: Két oldalról piros-fehér-zöld keretbe fogták a város látképét.

 

A DAC kezdőcsapata:

 

 

Még 10 perc a kezdésig, de a hangulat őrületes!

 

 

 

Exkluzív! László Csaba a helyszínen a Körképnek:

 

Ilyen hangulat csak Dunaszerdahelyen lehetséges! Győzni fogunk!!!

 

 

A Slovan ultrái is elfoglalták helyüket a stadionban

 

 

A Ligás Klubok Uniója a „Hónap mérkőzésének” kiáltotta ki a mai rangadót.

 

 

Kmotrík a Körképnek a helyszínről:

 

A hangulat szuper. Ezért élünk mi klubtulajdonosok és a játékosok is. Győzni szeretnénk.

 

 

Lassan megtelik a magyar katlan. Még fél óra a kezdésig.

 

 

Elképesztő biztonsági intézkedésekről érkeznek hírek. Körülbelül 2-300 Slovan-szurkolő van a helyszínen. A stadiont körbezárták. A két tábor szurkolóit teljesen elzárták egymástól – esélyük sincs találkozni a stadionon belül. Mindez hihetetlenül megnehezíti az újságírók dolgát is, akik így csak kb. egy kilométeres kerülővel tudnak közlekedni.

 

 

 

A Slovan már leadta a kezdőnévsort. Priskin Tamás és Saláta Kornél is a kezdőcsapatban lép pályára.

 

 

A sportfogadók is kíváncsian várják a mérkőzés végét. DAC-ra fogadók 3,20-as kurzussal fogadhattak, míg a Slovan győzelmére 2,20-at adnak. Egy döntetlen szintén 3,20-as nyereséget hozhat.

 

Fő a biztonság…(?)

 

Kíváncsian várjuk, hogy vajon előkerül-e Božena…

 

18 tonnás szlovákiai monstrum a futballhuligánok ellen

 

A Slovan játékosai már megérkeztek az Arénába, ahogy érkeznek a slovan-ultrák is rendőri felügyelet mellett.

 

 

 

Fokozott biztonsági ellenőrzések. Bízunk benne, hogy nem úgy végződik a meccs, mint 2008-ban…

 

 

Egy biztos: a szurkolókon nem fog múlni.

 

 

A mai rangadón a Nélküled lesz a játékosok bevonuló zenéje. Portálunk információi szerint azért változik a megszokott rend, hogy a mérkőzést közvetítő szlovák közszolgálati tévé ne tudja reklámmal megszakítani a DAC szurkolói himnuszát.

 

 

Megérkeztek a Fradi-szurkolók is – Igazi Csíki Sörrel

 

 

Úton-útfélen a város több pontján „melegítenek” a szurkolók. Még másfél óra a kezdésig…

 

 

Abszolút teltház

 

A mai rangadóra körülbelül 13 ezer jegyigénylés érkezett (ebbe nem számítjuk bele azokat, akik bár szerettek volna ott lenni a mérkőzésen, nem jelezték azt az FC DAC felé), ami azt jelenti, hogy ha már kész lenne a DAC-Aréna, akkor is teltház előtt játszana a két csapat.

 

Ma minden sárga-kék Csallóköz szívében

 

A dunaszerdahelyi Turul bár, az YBS DAC fanklub törzshelye jelenleg Kárpát-medencei magyarok gyülekezőhelye lett. 2 órával a mérkőzés előtt már nincs szabad hely a bárban.

 

 

A város is tele van DAC-sálas szurkolókkal.

 

 

Tudtad-e, hogy…?

 

Ez lesz az 50. DAC-Slovan találkozó
A Ligás Klubok Uniója a „Hónap mérkőzésének” kiáltotta ki a mai rangadót
Most először játszik a Slovan az új DAC Arénában
Mind a két csapat jó ideje veretlen a bajnokságban – A DAC-tól 9, a Slovantól 7 forduló óta nem tudott senki sem 3 pontot rabolni
A DAC eddig csak nyolcszor tudott győzedelmeskedni a Slovan ellen
Legutóbb 2015-ben, idegenben volt sikeres a DAC az égszinkékek ellen (nem bajnoki meccsen)
A két csapat először 1988-ban találkozott az élvonalban a Téglamezőn, ahol gólnélküli döntetlent játszottak
49 mérkőzésen összesen 134 gól született, ebből 41-et rúgtak a sárga-kékek
A legtöbb gól 1996-ban született, mikor a Slovan 7:1-re győzte le a DAC-ot
Az utolsó öt bajnoki során egy döntetlen és négy Slovan-győzelem a mérleg

 

Nagy a készülődés 

 

Több okból is történelmi pillanat a mai nap, hiszen a szlovák közszolgálati tévén kívül a magyar M4 Sport is élőben közvetíti a rangadót. Erről bővebben itt olvashat.

 

Komolyan készülnek az év meccsére a csapat tagjai és a szurkolók is. Kifejezetten ennek a derbinek a kedvéért készült egy szurkolói videó, melyen megszólalnak az YBS DAC fanklub vezérszurkolói:

 

https://youtu.be/xu5gKZfbTSY

 

 

“A DAC az életünk. Ha a csapatunk játszik, számunkra az a nap ünnep. 2008 óta a Slovan nem rivális, hanem ellenség.” – Domonkos Roland

 

A mérkőzés előtt nagyinterjút készítettünk Priskin Tamással, magyar válogatott csatárral, a Slovan játékosával aki elmondta, hogy szeretne a DAC ellen is betalálni.

 

A teljes interjú itt érhető el.

 

Portálunknak ugyanakkor exkluzív gyorsinterjúkat adott többek között László Csaba, Ifj. Ivan Kmotrík, Vida Kristopher,

 

László Csaba, a DAC vezetőedzője:

 

„Úgy megyünk ki a pályára, hogy meg akarjuk, meg kell és meg fogjuk nyerni a mérkőzést. Nem akarom elbagatellizálni, de nálam minden mérkőzés, minden bajnoki nagyon nagyon fontos. Tudjuk, hogy a Slovan ellen egy derbit játszunk, mely mindenben más. Jönnek mellé emocionális dolgok. Ezt a mérkőzést ezért  nagyobb figyelemmel kíséri mindenki.”

 

Ifj. Ivan Kmotrík, a Slovan Bratislava tulajdonosa

 

“Maximális odaadással és teljesítménnyel egyértelműen győzni szeretnénk. Ez a mérkőzés mindig különleges volt atmoszférája, jelentősége és a rivalizálás miatt. Nagyon örülök ezért és várom már.”

 

Vida Kristopher, a DAC középpályása

 

„Egy kemény és jó meccsre számítok, ahol mi jövünk ki győztesként. Egy DAC- Slovan mérkőzés a játékosoknak az év meccsét jelenti. Tényleg ez az ország rangadója és nem mindenki mondhatja el, hogy játszott ezen a meccsen. Nagy jelentőséggel bír. Olyan szempontból más hogy erre a mérkőzésre mindenki kíváncsi. A szurkolók mindent megtennének azért, hogy mi ezen a meccsen győztesként hagyjuk el a pályát.”

 

Bővebben itt.

 

A DAC frissnek tekinthető igazolása, a magyar U21-es válogatott Mervó Bence eddig sérülése miatt nem tudott játszani, azonban még ma sem kap játéklehetőséget, így a lelátóról szurkol majd csapatának.

 

Mervó Bence: Ezt a mérkőzést presztízsnek élem meg

 

Biztonsági előírások

 

A DAC-Slovan mérkőzést a rendőrség kiemelt kockázatú sporteseménynek nyilvánította. A mérkőzés előtt, alatt és után szigorú biztonsági intézkedések lesznek foganatosítva úgy a szervező, mint a rendőrség részéről.

 

A törvény értelmében a kockázatos mérkőzéseken a büntetések megduplázódnak, az elkövetőt akár öt év mérkőzéstől való eltiltással is büntethetik.

 

Fokozott rendőri jelenlét a stadion környékén

 

Az YBS DAC fanklub facebook-oldalán felhívta a szurkolók figyelmét, hogy tartsák be a biztonsági előírásokat – külön felszólítottak mindenkit, hogy ne vigyen magával pirotechnikai elemeket a meccsre.

 

„Megalapozottnak látjuk, hogy a hazai, minőségi, szervezett, egységes, DAC-hoz méltó szurkolói kultúránkat a megfelelő keretek között valósítsuk meg, „zárt” közösségünket megtartva, egységnyi megbontásunkat nem hagyva!”

 

A sárga-kékek legnagyobb szurkolói klubja híres a fegyelmezett szurkolásáról, ezt jól is példázza felhívásuk folytatása:

 

„A látványosságról és élvezhetőségről gondoskodunk, ezért megkérünk mindenkit, hogy magánakcióba senki ne kezdjen. A B-Középből ill. az egész stadion területéről az azonnali kitiltáshoz hozzásegítjük.”

 

 

Útlezárások:

 

A vendégszurkolók érkezése során, kb. 13.45 órától lezárásra kerül a motoros és gyalogos forgalom számára a Sport utca azon szakasza, mely a Bonbon hoteltól a stadion VIP parkolójáig vezet, illetve a Štefánik utca egy szakasza a Sport utca és Szent István tér között.

 

A Vásártérre való behajtás csak a közelben található parkolók megteléséig lesz lehetséges, ezt követően szintén lezárásra kerül a motoros forgalom előtt.

 

Azok a személyek, akik láthatólag alkohol vagy egyéb szerek befolyása alatt állnak, nem lesznek beengedve a stadionba; ugyanez azokra is érvényes, akiknél az előbb említett anyagokat találnak a szervezők. Minden transzparens és zászló is ellenőrzésre kerül, amelyek nem lehetnek szilárd rúdon, és amelyek esetlegesen fegyverként használhatók.

 

Abban az esetben, ha az említett tárgyak gyalázó, gúnyolódó szavakat, illetve olyan képeket tartalmaznak, amelyek alkalmasak a köznyugalom megzavarására, elkobzásra kerülnek, és a tulajdonosaikat nem engedik be a stadionba.

 

fcdac.sk

 

Érdekes kísérőprogramok a kezdés előtt

 

Több okból is megéri időben érkezni a meccsre, ugyanis a rendezőség érdekes kísérőprogramokkal készül. A stadion kapui 13:30-kor nyitnak, a lelátók alatt már ekkortól lehet élni az arcfestés és hajszínezés lehetőségével. Az így „megjelölt” szurkolókat a DAC fotósai kiemelten fogják keresni a mérkőzés alatt, hogy jövő héten egy verseny során szavazhassanak a szurkolók a „Legjobb maszkra”.

 

15 ezres lövés a félidőben

 

A Fortuna Liga tavaszi idényében ÚJ szabályokkal tért vissza a versengés, és bárki részt vehet benne, aki kilátogat a rangadóra. Mindössze annyi a teendő, hogy még a találkozó előtt meg kell találni a Fortuna dresszébe öltöztetett csinos hoszteszeket, válaszolni egy egyszerű kérdésre, és a mérkőzés 15. percéig kisorsolják a három szerencsést, akik versenyre kelhetnek a részesedésükért a 15 ezres lövésből.

 

fcdac.sk

 

Az a versenyző, aki a 16-os vonaláról elvégzett öt lövésből legalább egyszer betalál a kapun elhelyezett kosárba, azonnal 500 euróval gazdagodik, ráadásul részesedik a 15 ezer euróból is, amelyet a Fortuna Liga 2016/17-es évadjának 33. fordulója után osztana szét a sikeres versenyzők között.

 

Aki nem talál be, annak sincs oka szomorkodni, hiszen a Fortuna által felajánlott 30 euró értékű fogadási kredittel lesz gazdagabb.

 

Új szlogennel az ősi rivális ellen

 

Ahogy arról portálunk is beszámolt, az elmúlt hetekben a szurkolók lehetőséget kaptak arra, hogy szavazzanak a klub új szlogenjére. Az öt lehetőség közül a legtöbb a szavazatot a

 

Határtalan szenvedély

 

Kapta.

 

Mutasd meg magad az egész stadionnak!

 

A DAC vezetői egy interaktív újdonsággal is előrukkolnak a mai mérkőzésen. A lényeg, hogy a meccs során készített fotókat meg kell/lehet osztani az Instagramon, vagy egy facebook-kommentben az FC DAC fb-oldalán. Ezek közül a képek közül a sikeresek kikerülhetnek a meccs során a nagy LED kivetítőre, így az egész stadion láthatja.
A képhez mindenképpen csatolni kell az #fcdac vagy a #hajradac hashtaget.

 

(Sz)épülő stadion

 

Folyamatosan szépül a DAC-Aréna, melyről portálunk is folyamatosan tájékoztatja olvasóit. Míg a részben a slovanistáknak készülő téglamezei stadion építési munkálatai a kedvezőtlen időjárási viszonyokra hivatkozva csúszásban vannak, addig Dunaszerdahelyen nincsenek ilyen problémák.

 

 

 

Körkép.sk, fcdac.sk

Nyitókép: fcdac.sk

Megosztás:
Címkék: DAC Főoldal Slovan

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!