Nyitókép: kfckomarno.sk

 

December 1-jén a KFC Komárom szervezésére U10-es teremfoci bajnokságra került sor a Városi Sportcsarnokban. A meghívásos tornán a hazaiak mellett a DAC, az AS Trencsén, a győri ETO, a Fradi, a Puskás Akadémia, a MOL Vidi és az osztrák Admira korosztályos csapata mérkőzött meg a trófeáért.

 

Gyerekzsivajtól volt hangos a komáromi Sportcsarnok hétvégén, ahol három ország nyolc csapata mérte össze erejét a Slovnaft Indoors Cup 2018 teremfoci bajnokságon. A vegyes mezőnyt két csoportba osztották, az A-csoportban a DAC, a Puskás Akadémia, az ETO FC Győr és a KFC Komárom csapata került, míg a B-csoportban az AS Trencsén, az FC Flyeralarm Admira, és Ferencváros és a MOL  Vidi FC csapatai küzdöttek meg a legjobb négy közé kerülésért.

 

A házigazda komáromiak 7:3-as gólaránnyal, két döntetlennel és egy győzelemmel csoportmásodikként jutottak tovább az elődöntőbe, ahol a MOL Vidi törte meg addigi veretlenségüket.

 hirdetes_810x300  

 

A döntőben végül a Vidi és az ETO párharcából a székesfehérváriak kerültek ki győztesen, így a tornát is megnyerték.

 

A harmadik helyért harcbaszálló komáromiak a végére úgy látszik elfáradtak – a trencséniek 4:0-ás győzelmet arattak felettük, ezzel ők állhattak a dobogó harmadik fokára.

 

fotó forrása: kfckomarno.sk

 

A végeredmény:

 

  1. MOL Vidi FC
  2. ETO FC Győr
  3. AS Trencsén
  4. KFC Komárom
  5. Ferencvárosi Torna Club
  6. FC Flyeralarm Admira
  7. Puskás Akadémia
  8. FC DAC 1904

 

A KFC, melynek kapusát, Rácz Sámuelt a torna legjobb hálóőrének választották, az erős mezőnyhöz képest jól szerepelt, ami mindenképpen bizakodással tölti el a klub vezetését a jövőre nézve.

 

A komáromi ifik, fotó forrása: kfckomarno.sk

 

A komáromi U10-es csapat egyébként a Nyugat-Szlovákiai Bajnokság A-csoportjában a tabella második helyéről várja a tavaszi folytatást 4 győzelemmel és 1 vereséggel 33:5-ös gólaránnyal.

 

A komáromi utánpótlás csapatok a tavaszi szezonkezdetig további tornákon is részt vesznek majd, melyekről a klub megújult honlapján érhetők majd el friss információk.

 

Komjáthy Petőcz Andrea

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!