Az elméleti politikai képzésen már az első órán megtanítják, hogy a politikai pártok egyik feladata a hivatalok elfoglalása a választások segítségével. Bugár Béla ezt jól tudja, de nem ez az oka, hogy saját jelöltet akar indítani, függetlenül attól, hogy hogyan dönt Andrej Kiska. Nyilván úgy gondolja, hogy a választások egy verseny, ahol a részvétel kötelező tekintet nélkül a győzelmi esélyekre – melyek a Most-Híd esetében nem túl nagyok.

 

Tény, hogy efféle kategorikus kijelentés szemtelennek tűnhet, hiszen nem tudjuk, kit indítana a párt. Lehetséges, hogy van a talonjában egy népszerű jelölt, de inkább lehet szó valamilyen köztiszteletben álló, intellektuális személyről, mint amilyen Rudolf Chmel vagy František Šebej. Semmi baj velük, a köztársasági elnöki hivatalt bizonyára tisztességesen ellátnák, nem vallanának szégyent. De van esélyük győzni? Ezt azért nem mondanánk.

 

(…) Bugár bonyolult helyzetben van – nehéz elképzelni, hogy támogatná az ellenzék elöltjét, de az SNS vagy a Smer jelöltjét sincs oka favorizálni. De mivel valakit támogatnia kel, a legtisztább, ha saját jelöltet állít.

 

 hirdetes_810x300  

Képzeljük el a helyzetet, ha Kiska mégiscsak indulna. Az egész demokratikus ellenzék támogatná. A választók egy másik részét a szélsőséges front szívná fel, illetve a Smer és az SNS jelöltje. A magyar kisebbséget az MKP magyar jelöltje szólítja meg. Mi marad a Most-Hídnak? Ilyen körülmények között nincs értelme ringbe szállni.

 

Ki tudja, talán a Most-Híd szembe akarja magát helyezni az ellenzékkel és koalícióval, de jobb, ha vigyáz, nehogy lejárassa magát. Ez egy kulcskérdés, amit mérlegelnie kell, ha egy olyan harcra szánja el magát, amit nem nyerhet meg. Mert a kudarc hangulata lemoshatatlan, mint a szurok.

 

Ahogy például Pavol Hrušovský szégyenletes eredménye is része volt annak a mozaiknak a 2014-es választásokon, ami előre jelezte a KDH kiesését a parlamentből két ével később. Igen, Hrušovskýt a „Népi Platform“ (emlékszünk még rá?) keretében a Most-Híd is támogatta, de elsősorban a KDH jelöltjeként tekintettek rá, ezért Bugáréknak nem okozott kárt a leszereplése. Más lenne a helyzet, ha saját jelöltet indítana.

 

Természetesen, ha Kiska nagy meglepetésre mégis megméretteti magát, a Most-Hídnak lenne esélye megmenteni a becsületét. Konkrétan a leghagyományosabb, és sajnos, a legkevésbé jutalmazott politikai nyersanyag segítségével: az ígéretek be nem tartásával. Néha jobb a biztos kudarc helyett elismerni, hogy tévedtünk, és visszavonulót fújni.

 

Sme.sk, Len aby Most nedopadol ako KDH s Hrušovským

Nyitókép: topky.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!