Nyitókép: Branislav Wáclav/Aktuality.sk

 

Kuciak újságíró, Lipšic exminiszter, Žilinka, később pedig Šufliarsky ügyész… Így nézett ki azoknak az embereknek a listája, akire fizikai likvidáció várt Zsuzsová és a csapata megszervezésében. Csak azért, mert Kočnerre nézve veszélyesek voltak. A lista hihetetlennek tűnik, de csak az első látásra.

 

A Lipšic és Žilinka meggyilkolásának előkészítése ügyében indított büntetőeljárás nem kitalációkon alapszik, hanem a nyomozók konkrét megállapításain. Zsuzsová állítólag már az „árjegyzéket“ ellenőriztette. Az exminiszter Daniel Lipšic meggyilkolása 200 ezer euróba került volna. Žilinka ügyészé pedig 70 ezerbe.

 

 hirdetes_400x285  

(…) A gyilkosságok nem voltak a forró előkészítés stádiumában, inkább előzetes megfontolás volt.

 

Kočner ellenségei

 

(…)

 

Eléggé naiv dolog lenne azt feltételezni, hogy Kočner mind a három „ellenségét“ egymás után akarta likvidálni, mégpedig ugyanazokon a végrehajtókon keresztül.

 

Sokkal valószínűbb, hogy Kočner és az emberei a végső megoldáson – a gyilkosságon – a büntetőeljárás nyomása alatt kezdtek el gondolkodni. Azzal, hogy csak egyetlen áldozat lesz. Mégpedig az, aki a legnagyobb veszélyt jelenti. A „fejet“, aki a többieket ösztönzi.

 

Büntetőeljárás Kočner ellen

 

Kočner büntetőeljárással kapcsolatos problémái – ami 15 évre börtönbe juttatta volna és megfosztotta volna a vagyonától – 2017 első felében kezdődtek. Azoknak a dóvali szállodáknak a fiktív eladásairól volt szó, amelyeken keresztül Kočner milliókra tett szert. Az ügyre Ján Kuciak két oknyomozó írásában hívta fel a figyelmet. (…)

 

Nem sokkal ezután az ügyészség nyomást gyakorolt arra, hogy eljárást indítsanak Kočner, illetve azok ellen a korrupt rendőrök ellen, akik  nem vizsgálták ki ezt az ügyet.

 

(…)

 

Kočner az ellene indított „vadászat“ megszervezésével Daniel Lipšicet gyanúsította. (…) Lipšic már belügyminiszterként veszélyt jelentett Kočnerre, amikor felhívta a figyelmet a Privatbankával (Penta) kapcsolatos kétes milliós tranzakcióira.

 

Kočner a Kuciakkal és más újságírókkal folytatott kommunikációja során nyíltan a tudtukra adta, hogy Lipšic csordájának tartja őket. Más szóval: abban bízott, hogy Lipšic irányítja őket, és ő az, aki olyan információkat adott ki, ami miatt eljárást indítottak ellene. Ez hiba volt. De erre Kočner csak később jött rá.

 

(…)

 

Kočnerék Kuciak figyelése és lenyomozása után jöttek rá arra, hogy Kuciak és Lipšic egyáltalán nem kommunikálnak egymással (nem is ismerték egymást személyesen). Kiderült, hogy Kuciak önállóan dolgozik, és az oknyomozó felfedezéseivel sokkal veszélyesebb lehet, mint Lipšic.

 

(…)

 

Idegek, megfigyelés és fenyegetőzés

 

2017 végén Kočner már elsősorban Ján Kuciak miatt volt ideges. Mégpedig amiatt a „nem irányított lövedék“ miatt, ami végzetes következményekkel járt volna a számára. (…)

 

Kočner és Bödörék abban az időben már intenzíven figyelték Kuciakot. Minden bizonnyal a NAKA-s és a rendőrségi (Gašpar) bábuikon keresztül, akik a rendőrségi adatbázisban nyomozták le Kuciakot.

 

Lipšic és Žilinka mellékvágányra került. Már nem voltak a célkereszt közepében.

 

A történet folytatását pedig már ismerjük.

 

(…)

 

Aktuality.skKomentár Daga Daniša: Vražda Lipšica mala stáť 200-tisíc eur

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!