A nemrég nyilvánosságra hozott dokumentumok alapján Rökk Marika, a náci Németország kedvenc színésznője volt, de az 1940-es évektől kezdve titokban a szovjeteknek dolgozott.

 

Rökk Marika 1913-ban, Kairóban született magyar szülőktől, a gyerekkorát pedig Budapesten töltötte. Karrierje az operettben indult, később pedig majdnem negyven filmben szerepelt. 2004-ben, 90 éves korában halt meg.

 

A menedzsere szervezte be

 

 hirdetes_810x300  

A Guardian tudósítása szerint Rökk az 1940-es évektől kezdve a KGB kötelékéhez tartozott és folyamatosan szivárogtatott információkat Moszkvának a Harmadik Birodalom szívéből. A cikk szerint minden bizonnyal Heinz Hoffmeister menedzsere szervezte be, aki szintén a szovjet titkosszolgálatnak dolgozott. Minden bizonnyal férje, Georg Jacoby filmrendező is kémkedett.

 

Rökk Marika. kép: The Guardian / Getty

 

A színésznő számára az 1935-ös Leichte Kavallerie (Könnyű lovasság) című darab hozta meg neki az országos hírnevet. Később a férje által rendezett zenés produkciókban lépett fel, osztrák és német filmek népszerű sztárja lett, de szerepelt Joseph Göbbels propagandafilmjeiben is.

 

Rökk Marika a Kronának nevezett szervezet tagja volt, amely fontos katonai tervekről szállított információkat, mint a Barbarossa-hadművelet vagy a kurszki csata. A csoport vezetője a legendás szovjet ügynök Jan Csernyak, az „árnyék nélküli ember” volt.

 

Sikerei csúcsán vonult vissza

 

Az egyelőre nem világos, hogy pontosan mi volt Rökk Marika feladata, illetve, hogy milyen információkat szivárogtatott ki a szovjeteknek. Először 1951-ben jelent meg a nyilvántartásban egy feljegyzés Rökk Marikáról. A Bild most egy olyan dokumentumot hozott nyilvánosságra, amelyet ötven évre titkosítottak, és amelyből egyértelműen kiderülnek a színésznő szovjet kapcsolatai.

 

Rökk Marika (balról), Eisemann Mihály zeneszerzővel, illetve Déry, Sári, Kiss Manyi és Gombaszögi Ella színésznőkkel. forrás: origo.hu/Fortepan

 

Legnépszerűbb előadása a Csárdáskirálynő volt 1951-ben (a világháború után 2 évre eltiltották a színészkedéstől a nácikkal való szoros kapcsolata miatt). Nem sokkal később abbahagyta karrierjét, akkor olyan hírek jelentek meg róla, hogy butikhálózatot akar nyitni. A német titkosszolgálat szerint ez csak arra szolgált, hogy továbbra is kémkedhessen a szovjeteknek.

 

Rökk Marikából a nácik akkora sztárt akartak faragni, sokan Hitler kedvenc színésznőjének tartották. Azt nem lehet tudni, hogy Rökk Marika tudta-e, hogy kémkedéssel gyanúsítják, ahogy azt sem, hogy megpróbálták-e valaha megakadályozni ebben.

 

forrás: The Guardian , Origo
borítókép: telegraph.co.uk

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!