Hogyan tovább, szlovák - magyar párbeszéd?

Múlt pénteken, október 30-án került sor a Fórum Kisebbségkutató Intézetben a “Nemzeti populizmus és interetnikus kapcsolatok Szlovákiában (2006 - 2009)” című szakmai konferenciára, - Petőcz Kálmánt ezúton is elismerés illeti érte - melynek keretén belül a szlovák - magyar kerekasztal megalapításának lehetőségei is megvitatásra kerültek. A Vox Juventae polgári társulás, mint legutóbb, két fővel ezúttal is meghívottak között volt. Az alábbiakban  a társulás nevében felszólaló Király Zsolt szövegének szerkesztett változatát közöljük.

Hogyan tovább, szlovák-magyar párbeszéd?

Jelzésértékű, hogy a nemzeti populizmus Szlovákiában mostanra vált fenoménná, 2006 - 2009 ugyanis a Robert Fico fémjelezte kormánygarnitúra választási időszakára esik. E három év alatt egyértelműen megtapasztaltuk - és néhányan bizony a saját bőrükön is megérezték - hogy a nemzeti populizmus valójában a nacionalizmus és a populizmuson alapuló választói mobilizáció kombinációja, mely nálunk szorosan összefükk a szlovák-magyar kérdéssel. A magyar kártya napjainkra afféle Halley-üstökössé vált,  mely rendszeresen, minden választás előtt visszatér, legyen szó akár kommunális, parlamenti, köztársasági elnök, vagy európai parlamenti választásokról.

A magyar szlovák párbeszédnek csakis akkor van reális értelme, ha nem csak akadémiai szinten, hanem a politikusok, polgárok között, tehát a szélesebb közvélemény előtt is beindul. A fóbiákat, előítéleteket csak hosszas, türelmes munkával lehet ledönteni.

Kérdés viszont, milyen esély van a szlovák-magyar nemzetiségi ellentét feloldására, ha az ennek kulcsát képező érzékeny témák, múltbéli sérelmek megbeszélése és lezárása eleve tabutéma. Nem megvitatásuk, ha úgy tetszik jegelésük pedig a szlovákiai magyarok számára alapfeltétel minden egyes kormányba lépésnél.

Mint szlovákiai magyart,  zavar az ún. lojális állampolgár címkéje is. Magyarán,  csak akkor vagyunk elfogadható “fasza gyerekek”, ha kussolunk, és hanyagoljuk tabutémákat (még a demokratikusan gondolkodó szlovákság előtt se, lásd 2002 – 2006-os kormányidőszak).

Nyílt, konstruktív vitára van szükség, melyhez partnerek kellenek. Belőlük viszont sajnos nagyon kevés van. Pozitív példaként szolgálhat pl. Ondrej Dostál, aki a nyelvtörvény elfogadása után szlovákként egyedül képes volt hangot adni véleményének, és felszólalt a magyar katlanban Dunaszerdahelyen. Mindezt  anyanyelvén, szlovákul, egy stadionra való magyar előtt, és láss csodát, túlélte. Sőt, ő kapta a legnagyobb tapsot. De ugyanílyen pozitív példaként szolgálhat Milan Nič is, a Pontis Alapítvány munkatársa, aki szintén a felvilágosult, fóbiáktól mentes új szlovák generáció tagjai közé sorolható.

Mint látható, szlovák - magyar megbékélés feltehetően csak egy új generáció felnövése után, vagy a maiak nagyobb bátorsága esetén lehetséges, akiket már nem súlyt a múlt terhe, akik képesek az együttműködésre, és akik az itt élő más nemzetiségekre nem mint potenciális veszélyforrásra, hanem mint partnerre tekintenek.

Ehhez viszont nekünk, magyaroknak is fel kell nőnünk, hogy partnerek lehessünk. Át kell lépnünk saját árnyékunkat, képesnek lenni arra, hogy az ország egészét érintő kérdésekhez is hozzá tudjunk szólni. Le kell vetnünk provincializmusunkat ahhoz, hogy elfogadjanak.

További pozitív példaként említhető a rendkívül aktív blog szféra, vagy az internet adta egyéb lehetőségek, melyek modern kommunikációs eszközökként  felhasználhatók arra, hogy közös szlovák-magyar kérdéseket vitassanak meg. Nyitva a másik oldal felé, nem pedig sak elbeszélve egymás mellett.

A nyitást mielőbb el kell kezdeni, mert a magyar kérdésből, magyar kártyából megélhetési politikát folytató oldal sem alszik. Lásd az egyik nem is olyan régi felmérést a szlovák lakosság körében, melyben az általános iskolák diákjai minden nemzetiség közül a magyarokat tartották a legellenszenvesebbnek. Ez pedig valljuk meg, nem kecsegtet pozitív jövőképpel.

A helyzet ismert, a megoldási javaslatokkal is többé-kevésbé tisztában vagyunk, hozzá kell hát végre fognunk a megvalosításukhoz, kilépve az akadémiai diszkusszió falai közül.

A szlovák-magyar vegyes bizottságok nem megoldások, ugyanúgy a közös történelemkönyvek sem, hisz hiába készülnek el, ha forgalomba kerülésükhöz hiányzik a kellő politikai akarat. Nekünk azt kell elérnünk, oda kéne eljutnunk, azt a generációt kellene kinevelnünk, mely képes lesz forgalomba hozni ezeket a tankönyveket. Ez pedig csakis kitartó és türelmes kommunikációval, egymás megismerésével, valamint az ellenségkép ledöntésével lehetséges.

Javaslatok: magyarországi vendégpolitikusok a szlovák televíziókban és fordítva, magyarországi történészek, közéleti személyiségek, újsagírók fellépései oda vissza alapon.  Könnyen emészthető, rövid, velős, érdekes és figyelmet lekötő üzenetekkel.

Sajnos be kell látnunk, hogy Szlovákia és Magyarország viszonylatában egymás szomszédjaiként szinte alig tudunk valamit egymásról, mert egyeseknek ez nagyon is megfelel. Mi pedig gyakran csak tehetetlenül asszisztálunk ehhez a helyzethez. Pedig a civil kurázsi, összefogás sokszor csodákra lenne képes. Egy kis akarat mellett donorokat találni az ilyen projektre nem volna probléma.

A jövő (remélhetőleg) nekünk dolgozik, hisz gazdasági, civilizációs, és minden más értelemben úgyis egymásra vagyunk utalva.

U.I. A szöveg szlovák nyelvű verzióját holnap közöljük.