A népszámlálásról és a szlovákiai magyar identitásról, az asszimilációról és a hazáról, nemzeti értékrendünkről és a szlovák-magyar kapcsolatokról, az elvándorlásról és a szlovákiai magyar felsőoktatás minőségéről, a közönyről és a példaképekről Mészárosné Lampl Zsuzsanna szociológussal, a Fórum Kisebbségkutató Intézet tudományos munkatársával, a nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem tanárával beszélgettük. Az alábbiakban a három részes interjú első része olvasható.

 

Szociológus szemmel milyenek vagyunk mi, szlovákiai magyarok? Életképes, standard kisebbség vagy kevésbé?

Mihez képest standard?

Mondjuk a többi európai kisebbséghez képest.

Életképesek vagyunk, ezt az bizonyítja legjobban, hogy vagyunk.

 hirdetes_810x300  

A gazdasági kérések mellett a szlovákiai magyarok számára az identitás, az asszimiláció is nagyon aktuális téma. Önnek több olyan könyve is megjelent, melyek a szlovákiai magyarsággal foglalkoznak. Ilyen a „Magyarok és szlovákok” és a „Magyarnak lenni”. Mindkét kötettel foglalkoztunk már itt a Körképen. Kutatnivaló láthatóan van elég. De van elég szlovákiai magyar szociológus is ehhez?

Gyurgyík Lászlóval mi ketten vagyunk olyan szlovákiai magyar szociológus kutatók, akik kutatnak, és itthon kutatnak. Szociológus végzettséggel persze többen is rendelkeznek, de ők nem a szakmával foglalkoznak, vagy csak én nem tudok róluk. De már többen leszünk, mert idén és a következő években  négyen végeznek szociológia szakon. Persze ez nemcsak mennyiségi, hanem minőségi kérdés is. Az említett hallgatókkal már dolgoztam is együtt, ők ígéretes tehetségek.

Ön az egyik tanulmányában azt írja, hogy „A szlovákiai magyarság kétharmada kultúrájából és anyanyelvéből vezeti le nemzeti hovatartozását. A többiek az állampolgárságból és a saját döntésből”. Az identitásunkat tehát elsősorban a szűk értelemben vett kultúra határozza meg, nem pedig az ezen kívüli tényezők, mint például a gazdaság. Mondjuk tehát, hogy elsősorban kultúrnemzet vagyunk, nem pedig kozmopolita?

Az, hogy a szlovákiai magyarok többsége az anyanyelv és a kultúra alapján azonosítja be önmagát, nem azt jelenti, hogy egy teljes mértékben önmagába zárkózó, befelé forduló népességről van szó.Vagyis nem kizárt, hogy egy magát anyanyelve és kultúrája alapján magyarnak valló ember világpolgár legyen. Ennek a fajta önbesorolásnak tehát nem az így értelmezett kozmopolita jelleg az ellentéte, hanem az államnemzeti alapon történő önbesorolás. Ez annyit jelent, hogy van, aki olyan nemzetiségűnek tartja magát, amilyen államnak az állampolgára. Ez a szlovákiai magyarokra nem igazán jellemző. Bár a kilencvenes évektől egyfajta eltolódás tapasztalható az államnemzeti identifikáció felé, a Fórum Kisebbségkutató Intézetben végzett felméréseim szerint a szlovákiai magyarok közt ez még mindig marginális jelenség. Ugyanakkor ez az asszimiláció egyik mutatója. S visszatérve a kultúrnemzeti önbesoroláshoz, ez természetesen azzal sincs ellentétben, hogy például a gazdasági vagy más kérdések iránt is érdeklődjünk.

Szlovákiai magyarnak vagy felvidéki magyarnak tartjuk magunkat? Melyik megnevezéshez ragaszkodunk inkább?

Leginkább magyarnak és szlovákiai magyarnak tartjuk magunkat, a harmadik leggyakoribb megnevezés pedig a felvidéki magyar. Egyébként ez nem mindegyik kárpát-medencei magyar kisebbségre érvényes. Például a vajdasági magyarok esetében legutóbb a regionális identitás volt a legerősebb.

Könyvében azt írja, hogy a Szlovákiával mint hazával való azonosulásban hatalmas ugrás tapasztalható. Míg 1997-ben 12,5% szlovákiai magyar tartotta Szlovákiát hazájának, addig 2007-ben már 41,2%. Mi ennek az oka? Az asszimiláció?

Szerintem ennek több oka van. Azok az emberek, akik a felmérésekbe bekerülnek, legnagyobb részt (97–99 százalékuk) magyarnak tartják magukat. Rájuk nem mondhatjuk, hogy asszimilálódtak. Ők olyan emberek, akik magyarnak tartják magukat, de ez a másik kötődés is nyilvánvaló. Én azt gondolom, hogy ha valaki magyarnak tartja magát, még nem kell, hogy kizárja azt, hogy Szlovákiát a hazájának tartsa. Tény, hogy mi itt születtünk, itt élünk. Függetlenül attól, hogy vannak bizonyos dolgok, amikkel nem értünk egyet, nagyon sokan a hazánknak tartjuk ezt az országot. Nem biztos, hogy ezt meg lehet konkrét okokkal magyarázni, ennek érzelmi vetületei vannak.

Sok magyar szlovák identitásúnak vallja magát. A kutatás során milyen módszerekkel lehet megállapítani, hogy mennyi magyar ember is él valójában Szlovákiában?

A szociológiai kutatás nem a magyarok számát hivatott megállapítani, inkább az identitás kérdésével foglalkozik. A legegyszerűbben persze a deklarált identitás követhető. Vagyis az, hogy amikor „színt kell vallani“, mint például a népszámlálás vagy a lekérdezés alkalmával, akkor milyen nemzetiséget jelölnek be az emberek. Ennél sokkal bonyolultabb a nemzeti értékrend és nemzeti identitás vizsgálata.

A nemzeti értékrend a magyarsághoz való érzelmi viszonyulás. Ezt többek között úgy vizsgáljuk, hogy megkérdezzük, milyen érzés magyarnak lenni, hogyan érzi, lehet-e Szlovákiában magyarként boldogulni, vagy szégyen-e az, hogy magyar. Vannak emberek, akik magyarnak vallják magukat, ugyanakkor hátránynak érzik, hogy magyarok, de vannak olyanok is, akik előnynek érzik, és büszkék a magyarságukra..

A nemzeti identitás több, mint a deklarált identitás, több, mint a nemzethez való érzelmi viszonyulás. Bár szorosan összefügg ezekkel, alapvetően azt jelenti, hogy bizonyos helyzetekben hogyan vélekednek, hogyan döntenek, mit tesznek, és hogyan indokolják meg a cselekedeteiket az emberek. Vannak például, akik baráti társaságban a „legnagyobb magyarok”, de lehet, hogy népszámláláskor szlováknak vallják magukat.

Azt, hogy mennyi magyar él Szlovákiában, a népszámlálás fogja megmutatni, s annyian leszünk, ahányan magyarnak valljuk majd magunkat a népszámlálás során. Nem értek egyet azokkal a véleményekkel, amelyek szerint a népszámlálás adatai nem tükrözik a valóságot.  Az önbesorolásnál jobb kritériumot nem tudok, hiszen nem mondhatom valakiről, hogy magyar, ha a népszámláláskor ő maga nem vallja annak magát. S kinek áll jogában másnak minősíteni valakit, mint akinek ő minősíti magát. Ebből kiindulva azt gondolom, hogy annyi szlovákiai magyar van, ahányan annak vallják magukat. Az, hogy mennyi magyar anyanyelvű ember él Szlovákiában, vagy hányan érzik magukat szlovákiai magyarnak, teljesen más kérdés, főleg népszámlálás idején. Mert itt nem az fog dönteni, hogy hányan érzik magukat szűk családi körben, baráti társaságban, sörnél magyarnak, hanem nagyon komoly területeken az lesz a döntő, hogy hány ember vallotta magát magyarnak a népszámláláskor.

Számszerűen mekkora a kettő közötti eltérés?

Nincs olyan hatalmas eltérés, de jelzi, hogy azok között is, akik már nem vallják magukat magyarnak, vannak olyanok, akik még legalább annyira kötődnek a magyarságukhoz, hogy nem tagadják le, van-volt hozzá valami közük. De ez a „valahol kötődnek a magyarsághoz” egy nagyon képlékeny kategória. Az össz-szlovákiaimagyarság érdekérvényesítésének szempontjából ez a csoport mintha nem is lenne.

Szociológiailag lehet azt befolyásolni, hogy minél többen vállalják magyarságukat?

Sokakkal ellentétben én azt gondolom, hogy nagyon fontos a most induló népszámlálási kampány. Fontos, mert vannak emberek, szervezetek, akik ezt fontosnak tartják, s később lelkiismeretfurdalásuk lehetne, hogy nem tettek semmit. Ugyanakkor objektív szempontból is fontos, mert van kit megszólítani, és szerintem sok ember igényli a segítséget és az útmutatást. Továbbá azért is fontos, mert soha nem lehet tudni, hogy a kampány kiket szólít meg. Természetesen mindenkit nem tud megszólítani. Sok esetben viszont olyan kérdésekre adhat választ, amelyek egyébként is fölmerülnek az emberekben, de nincs kivel beszélniük ezekről. Vagy akikkel megbeszélnék, esetleg nem jó irányba terelnék őket. Ezért inkább nem is beszélnek ezekről a dolgokról.

Szociológiai eszközökkel nem lehet közvetlenül befolyásolni az embereket. Viszont ki lehet tippelni bizonyos célcsoportokat, ezeket föl lehet térképezni, meg lehet állapítani, hogy mi a fontos számukra, és ez alapján fel lehet építeni egy kampánystratégiát. Ezen bell mindenképpen a sokrétű megközelítést kell alkalmazni.

Ilyen tekintetben nagyon fontosak lennének a pozitív, követendő példák. Egyfajta szlovákiai magyar márkát kéne teremteni, ahogy Ön is fogalmazott korábban, amivel könnyebben azonosulnának az itt élő magyarok. Éppen a Magyarok és szlovákok című könyvében írja, hogy mennyire megosztottak a szlovákiai magyar hallgatók a honi személyiségek tekintetében. A diákok fele azt sem tudja, hogy vannak ilyen személyiségeink, a pozitív példák iránt sem fogékonyak. Nem érdeklődnek azok iránt a csatornák iránt sem, ahol ezen személyiségek megjelennek. Mit lehet ezzel kezdeni?

Ha valaki egyáltalán nem érdeklődik, azzal nagyon nehéz valamit kezdeni. Csak reménykedni lehet, hogy egy idő után mégiscsak érdeklődni fog. A fiatalok tekintetében ez elképzelhető, hiszen jól tudjuk, hogy ezt a korcsoportot általában nem a közélet foglalkoztatja a leginkább. Idővel viszont változhat, és változik is az érdeklődési körük

Azt pedig, hogy a fiatalok, de az idősebb lakosság egy része is teljesen figyelmen kívül hagyja a szlovákiai magyarokról, köztük a hazai személyiségekről szóló információkat, tudomásul kell venni. Nem kötelező ezek iránt érdeklődni. Ugyanakkor sok embert nagyon is érdekelnek ezek a témák. De talán a szlovákiai magyar médiában is kiegyensúlyozottabban kellene kezelni ezt a kérdést. Hiszen a szlovákiai magyarságnak nemcsak írói és humán szakemberei vannak, hanem vannak nagyon jó orvosok, közgazdászok, genetikusok, matematikusok, stb. is. Az ő népszerűsítésük hiányzik.

Czímer Gábor és Király Zsolt. Utómunka: Halász Dávid.

A beszélgetést autorizáltuk. Lampl Zsuzsanna az átiratban semmit sem változtatott.

Ha tetszett az interjú, csatlakozz a Körkép Facebook-rajongói oldalához!

Kapcsolódó írások:

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!