Ha az amerikai történelemből csak a vietnami vereséget néznénk, akkor az USA vesztes nemzetnek számítana. Mindenki tud a „katasztrofális” augsburgi magyar vereségről, a tájékozottabbak a merseburgi vereségünkről is hallottak már, de abszurd módon, legtöbben csak a fejüket vakarnák, ha győztes csatánkat kéne említeni abból a korszakból, amikor egyébként győzelmet győzelemre halmoztunk.
Arról, hogy ez miért van így, leginkább a magyar iskolarendszer mesélhetne, de most inkább nézzük, hogy a két vereségen kívül mi volt még!
1108 évvel ezelőtt, ezen a napon nagy volt a nyüzsgés a Duna völgyében, a mai Alsó-Ausztria tartományban. A pozsonyi csatából menekülő, kilométerről kilométerre kisebb létszámú német sereg reménytelenül próbált elfutni az üldöző magyarok nyilai és szablyái elől. Végül csaknem mind odavesztek. De lássuk, mi történt!
Honfoglaláskori csúcslogisztika
Őseink köztudomásúan 895 folyamán keltek át a Kárpátokon, és telepedtek le ott, ahol ma is élünk. Ez így nagyon egyszerűen hangzik, de nem igazán közismert a honfoglalás elképesztő logisztikai teljesítménye, és sajnos e téren sem túl közlékenyek a tankönyvek.
100-150 ezer főnyi magyarság tette meg az ezer kilométeres utat szekereken, magával hozva a jurtáit, felszereléseit, személyes holmijait, és a hatalmas embertömeggel együtt baktatott az akár egymilliós juh-, marha-, ló-, teve- és sertésállomány is. A rend fenntartása végett pontosan le kellett osztani, hogy kik melyik hágón vagy szoroson fognak átkelni, és további nehezítő körülményként, csak a tavaszi olvadás okozta sár felszáradása után indulhattak, és meg kellett érkezniük az őszi esőzések előtt, vagyis az egész műveletre legfeljebb öt hónapjuk volt.
A 20 ezres hadsereg a menetoszlop elején, végén és oldalain is biztosította, hogy a nép épségben megérkezzen az új hazába. Hogy mindezt kétfrontos háborúban is sikerült elhanyagolható népi és tűrhető katonai veszteséggel végrehajtani, az tükrözi a korabeli magyarok harcászati és logisztikai tudását. Ezt a tudást aztán a kalandozásoknak nevezett hadjáratok során is rengetegszer megcsillantották.
Már a kalandozások kifejezés is félrevezető, hiszen afféle csínytevésekkel tarkított, pajkos lovaglókörutakat sejtet. A valóság ezzel szemben az, hogy a magyar hadjáratok évtizedekkel késleltették a veszélyes nyugati szomszéd, az erős német birodalom kialakulását, ráadásul a honi kincstárakat is feltöltötték. Eközben külső támadás csak egyszer érte hazánkat…
A pozsonyi csata
Az egyre egységesebb Keleti Frank Királyság német fejedelmei 907-ben hatalmas hadsereget gyűjtöttek össze, hogy eltöröljék a föld színéről Magyarországot, lehetőleg a magyarokkal együtt.
A hadsereg a Duna mentén, két részre osztva haladt Magyarország felé, hogy így kivédje a gyors mozgásra és folyókon való gyors átkelésre alapozó nomád harcmodort. A nagyobbik rész a bal parton haladt Luitpold bajor őrgróf, a kisebbik rész a jobb parton Theotmar salzburgi érsek vezetésével, a két sereg utánpótlását pedig Sieghardt herceg hajókonvoja szállította a Dunán.
A németek valószínűleg Árpád fejedelem év eleji halála miatt gondolták időszerűnek a leszámolást. Nem jól gondolták. A nagy túlerőben levő támadók a magyar elővéd szétszórása után, alkalmas időben egyesültek volna a végső csapásmérésre. A magyar fősereg azonban megakadályozta ezt, és Pozsony környékén, egyenként leszalámizta az ellenséget: július 4-én elpusztította kisebbik seregrészt, majd égő nyílvesszőkkel felgyújtotta az utánpótlást szállító hajókat, július 5-én pedig a Dunán észrevétlenül átúsztatva, a nagyobbik német sereget is tönkreverte. Az utóvédharcok július 7-ig tarthattak, honvédő háborúnk teljes sikert aratott.
A következő napokban veszett menekülés vette kezdetét a Duna völgyében; a német katonák, nyomukban az őket kaszaboló magyar harcosokkal, a 250 kilométerre nyugatra levő Ennsburg váráig iszkoltak – már akik egyáltalán eljutottak odáig. Ott a magyarok – tetézve a megsemmisítő győzelmet – kicsalták a vár helyőrségét, és őket is megverték egy búcsúcsatában, végül elfoglalták a várat, és egészen odáig tolták ki az ország nyugati határát.
Luitpold, Theotmar, Sieghardt, valamint 3 további püspök és 35 gróf esett el német részről, amíg a magyar veszteségek nem voltak jelentősek. A németek ezután 123 évig nem merték megtámadni Magyarországot.
Megsemmisítő győzelmeink
Nem úgy a magyarok, akik előtte és utána is a nyugat-európai történelem tevékeny szereplői voltak. Még közvetlenül a honfoglalás után, 899-ben, a Brenta folyó-menti csatában úgy megverték az itáliai longobárdokat, hogy az ellenségből csak néhányan élték túl. A csata után Velencét is majdnem elfoglalták úgy, hogy levegővel teli bőrtömlőket kötöttek a lovakra, és átúsztattak a csatornákon a város felé. Csak a velencei flotta tudta visszafordulásra bírni a rámenős magyarokat.
Az ezutáni években a magyar sereg szinte haza járt Itáliába, és Berengár király általában készségesen fizette a hadisarcot, hogy elkerülje az újabb bajt. A pozsonyi csatában a németek számára roppant gyászosan végződött hadjárat is válaszért kiáltott.
Egy évvel később, 908. augusztus 3-án az eisenachi csatában a thüringiai őrgróf seregét semmisítették meg őseink, az őrgróffal együtt, 910 júniusában pedig a Keleti Frank Királyság főerőit verték szét teljesen: 12-én Augsburgnál a sváb, 22-én Rednitznél a frank sereget.
Csatataktika
A brentai, pozsonyi, eisenachi, augsburgi és rednitzi győzelmeink hasonló taktikájából és lefolyásából valószínűsíthető, hogy ugyanaz a név szerint sajnos nem ismert, zseniális magyar hadvezér aratta őket. Az összes felsorolt csata az ellenség teljes pusztulásával végződött, beleértve a fővezért is, mivel a magyarok nagy gondot fordítottak a menekülők üldözésére és levadászására.
További azonos vonások az ellenség és a harcmező pontos felderítése, az ellenség megtévesztése, altatása, majd rajtaütésszerű elpusztítása, csapatok elrejtése, majd az ellenség feléjük terelése, a színlelt visszavonulás tökéletes alkalmazása, gyors csapatmozgások és az ellenség által lehetetlennek tartott átkelések nagy folyókon, elképesztő rendezettség és nem utolsósorban végtelen türelem, amellyel akár hetekig kivártak a legmegfelelőbb támadási alkalomra.
A felsorolt jellemzők tették oly félelmetessé a magyar seregeket a nyugatiak szemében, míg a magyarok ellen induló hadvezérek rendszeres halála nyomasztó jövőképként nehezedett mindazok vállára, akik ugyanerre vállalkoztak. És ekkor még hátra volt 45, Nyugat-Európa számára meglehetősen nehéz év…
Egykori erősségeink
A 907. július 4-7. között lezajlott pozsonyi csata nem csak azt érdemli meg, hogy a valaha volt egyik legnagyobb katonai győzelmünkként, arany betűkkel írjuk be a magyar történelemkönyvekbe. A korabeli Európa által rettegett harcmodorunkban számos olyan magyaros vonás volt, amelyek mára nem számítanak az erősségeink közé.
Fáradságot nem kímélő munkával felderíteni az ellenfél hibáit és gyengéit, türelmesen kivárni a legjobb alkalmat, végül tökéletes pontossággal végrehajtani a feladatot – csupa olyan jellemzők, amelyekről jó ideje nem saját népünk jut eszünkbe, és amelyek megléte sok későbbi kudarctól megkímélhetett volna minket.
Ha viszont annak idején megvoltak ezek a képességeink, amikor a magyarság még a saját szabályai szerint szervezte meg magát, akkor a lehetőség most is adott.
Vésey Kovács László
Ne maradj le semmilyen újdonságról – kövess minket Facebookon, Twitteren, és Tumblren is! Ha pedig kíváncsi vagy a szerkesztőségi kulisszatitkokra, látogasd meg Instagram oldalunkat!
Megosztás:
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.
Kommentek
Kommentek
Geonczeol Gyula
2015. júl. 08. 11:33Mivel a pozsonyi csata mítosza egyre terjed, az egészet VÉGRE vissza kell helyezni a TÖRTÉNELMI alapokra és HELYSZÍNEKRE. IGENIS NAGY, DÖNTŐ hadjárat volt 907-ben, de ennek előzmenyei vannak, amelyek NEM a felvidéki Pozsonyhoz kötődnek. Nekünk magyaroknak valódi történelmi eseményekre visszatekintő mítoszaink vannak és nincs szükségünk téves, vagy hamis történetekre. 907-ben a magyarok az avarok hibájából tanulva, akik mindhárom frank ék ellen egyidőben védekeztek és így megosztották erőiket, a déli, Száva alatti területeket Sirmium központtal elveszítették; A magyarok ezért egyenként, túlerővel, és azt meglepetéssel párosítva támadták, mindhárom frank hadseregcsoportot egyenként bekerítették és megsemmisítették, és ezzel visszaállították Pannonia, tehát a Kárpát-medence ősi pannon, szkíta, szarmata, hun, avar, magyar hegemóniáját. Erről szól a 907-es hadjárat, tehát sokkal többről, mint egyetlen győztes csatáról. Ezer évre dőlt el a Kárpát-medence sorsa és ebbe a korabeli Alpok feletti barbár Európának bele kellett törődnie. A Magyarok 907-ben külön – külön végeztek a déliekkel, amely a mai Klagenfurt felé nyomult Bajorország, tehát a Duna felől, ez volt a déli bajor ék. Az északi éket később pusztították el a Duna fölött. A Déli ék 907 Július 4-én pusztult el, az északi egy napra rá, Július 5-én Ezt abból tudjuk, hogy a parancsnok, Liutpold palatinus halálát, Július 5.-ben jelölik meg a frank iratok. Az északi ék valahol Ennsburgtól északra a Duna északi oldalán táborozott. Frank szokás szerint a hadjáratok előtt az északi germán tartományok fegyveres alakulatai (az alamanni-k, svábok, szászok, csehek, északi viking germánok) a császár, a király, vagy a palatínus parancsára Regensburg mellett gyülekeztek, különösképpen a dél - nyugati hadjáratokhoz, aminek célja a Dráva és Száva vidéke volt. NEM tudni pontosan, hogy a Liutpold palatinus, Csehország fejedelme 903-tól, Bajorország, Karinhtia őrgrófja által szervezett északi ék pontosan hol táborozott, de az biztos, hogy a had gyülekezőben volt, nagyon magabiztosak voltak, nem tudták, hogy délen a déli ék már elpusztult. A magyarok Julius 5-én tehát meglepték, és elpusztították az északi éket. A csata helyszínét tehát helyesebb Ennsburgtól északra eső helyhez kötni, mert az is a tény, hogy a magyarok a 3. hadseregcsoportot és a hajóhadat is azt követően lepték meg és pusztították el ENNSBURG mellett, amikor a 2. sereget már elpusztították. Ez azt is jelentheti, hogy a csata az északi Liutpold-féle frank ék ellen elég távol volt ahhoz, hogy pusztulásukról az ennsburgiak ne vehessenek tudomást, de a felvonulás együttesen kellett volna történjen, tehát az Ennsburg melleti gyülekezőtáborban be kellett várni az északi éket. Csak együtt vonultak volna dél felé, hogy a Dunán valahol Tullnál átkeljenek és a déli éket segítsék. Így aztán Ennsburgnál a gyanútlan 3. sereget is meglepték és elpusztították a magyarok. A harcias Liutpold őrgróf, majd palatinus, Arnulf császár mellett érte el magas rangjait. Arnulf halálával a kor szokása szerint megszűntek a szerződések Árpád fejedelem és a császár között. Liutpold pedig azonnal ellenségeskedésbe kezdett a magyarokkal. Nem tisztelte az Arnulf császár és a magyarok közötti békeszerződéseket (amelyek idején nem voltak magyar hadjáratok "kalandozások", nyugatra, mint ahogy erről nyugati divatokban szenvedő történészeink félrebeszélnek). Mi több, Liutpold megakadályozta, hogy Arnulf két idősebbik fiának egyike legyen a Kelet-frank király, ami a kor szokásainak megfelelt volna. Mindkét idősebb Arnulf fiúnak a hosszabban tartó béke érdekében Árpád egy-egy leánya volt a felesége, de a béke a magyarokkal a harcias frank "romai egyháznak" nem tetszett és Liutpold vezetésével Gyermek Lajost emelték trónra, miközben Liutpold megkezdte a fegyveres szervezkedést. Arnulf császár 899 december végén halt meg Regensburgban és ott is temették el. Liutpold már 900-ban megtámadott egy Ennsburg mellett a Dunán átkelő magyar alakulatot és mintegy 900 magyart öltek meg. 904-ben Gyermek Lajos a Fisha folyó melle meghívta Árpád fejedelem helyettesét a KURSZA'NT (horkát, karcsát a kendet), arra hivatkozva, hogy a szerződéseket rendezzék, de a frankok orvul legyilkolták a magyar küldöttséget és a Kurszánt. Abban a reményben, hogy a magyarok között az utódlás kérdése miatt viták kezdődnek és a frank támadás idejére nem maradna egységes magyar vezetés. Óriási tévedésben voltak, ugyanis a horka (hun használat szerint), vagy karcsa (a magyar használatban) minden esetben a szakrális fejedelmet képviselte, és mindig tudták, ki az a harmadik személy, aki szükség esetén a helyére lép. Mi több, abban az időben még a kettős fejedelemség létezett: északon (Sziklamező - Felvidék) a hun Fekete Magyarország (Ungria Nigra a latin iratokban), Csaba királyfi népe, élén Csaba fiai (Ed es Edemén) utódjai a Tudun vezetésével, délen a Fehér Magyarország, Árpádék magyarjai. Kund, Korczán, Kundu, Kond, Kurszán volt az, aki az Erdélyből, Dés felől fölvonuló magyarokat a Tisza felé vezette 892 körül a déli Zwentibald szövetség (Bizanciak es bolgarjaik, Észak Itáliaiak, Berengár király csapatai Zwentibald mellett) ellen. A magyarok Szegednél keltek át a Dunán és onnan délre ütköztek meg Csopolug (Zwentibald) kiskirállyal, fejedelemmel (lásd Tárih-i Üngürüsz). Mindezt azonban a magyarok Arnulf kelet- Frank király szövetségeseként tették. "Csopolug" a Száva parti táborból indult és átkelt a Dunán, tehát annak bal partjára, ahol letáborozott. Így szembe került a Szeged felől, északi irányból felvonuló magyarokkal. Szemelye azonos azzal a Szalan vezerrel aki Titelnel taborozott a Tisza torkolatanal a Dunaba es a csata Anonymus szerint Alpar mezej;n zajlott le. (Ha "Szvatopluk" a felvidéki Nyitráról indult volna és átkel a Dunán, akkor annak jobb partjára került volna valahol Komárom körül, képtelenség, hogy megütközzön délen a magyarokkal, illetve ilyesmiről adat nincs). Zwentibald 889 körül a bécsi erdőnél találkozott Arnulffal, akinek a pápa üzenetét vitte. A pápa arra kérte Arnulfot, hogy hadaival vonuljon Itáliába, ahol ellenségei és az észak-itáliai federáció és különösképpen Berengár és Lambert miatt az életéért rettegett. Egyúttal, ha Arnulf Rómába ér, császárrá koronázza, üzente Arnulfnak Formosus pápa. Arnulf elmondta Zwentibaldnak, hogy katonailag nem elég erős. Ezért Zwentibald, aki frank helytartó volt Sirmiumban, vagyis a Száva parti Szávaszentdemeterben, a mai Sremska Mitravicában, gondolt egyet, összefogott Bizanccal es az észak olaszországi frank fejedelmekkel, elsősorban Berengár itáliai királlyal. Nem számított arra, hogy Arnulf segítséget kér a magyaroktól, akik már ott tanyáztak Erdélyben. A megdühödött Arnulf ezért a dánok feletti győzelmét követően Dyle mellett, 891 őszén, Ulm-ba ment karácsony táján (írja az Annales Fuldenses) és megpróbált Zwentibalddal találkozni. De Zwentibald fölmondta hűségesküjét és minden ígéretét megtagadta. Arnuld ezért Ottingent érintve Február 15-én sürgősen tovább sietett és Hengisfeldonban találkozott BRAZLAVO (Braslav, latinosan Vratislav, Pereslav: erre fogta Bugar Bela, hogy Pered neve szarmazna ebbol) fejedelemmel (duke), hogy megbeszéljék a morva (terra Maravorum) terület megtámadását. Hengisfeldon Stájerországban van ahol a Mura folyó kitör a Graz-i medencéből. Brazlavo a Száva felső folyásának a fejedelme volt. Onnan Arnulf Regensburg felé sietett, és 892 április 25-én ért oda. Összeszedte hadait, frankokat, bajorokat és alamannikat, mondja az Annales Fuldenses - fuldai évkönyv, és 892 júliusában Marava városához érkezett (Maravam venit), ahol csatlakoztak hozzá a magyarok is. Négy hétig maradt ott. Akkora serege volt, hogy mindent fölégetett, írja az Annales, majd szeptemberben követeket küldött hajón az Odra, Kulpa, és a Száva folyón haladva, gazdag ajándékokkal Laodomir Bulgár királynak, hogy a korábbi békét felújítsák. Követeit nagy tisztelettel fogadták a bulgárok. Tehát Arnulf a Száva déli szakaszán lévő és Zwentibalddal határos bulgárokkal köti meg a békét. És nem az északi Nyitrán. Wiching püspök, aki a frank egyházat képviselte, és akit Arnulf nevezett ki Nitrawába, ami Sirmium része volt - Metód szlávul téritő görög papjai ellen (Metódot Sirmiumba nevezte ki a pápa a Szávától Délre elterülö Pannoniába, ami Pannonia ULTERIOR!!!) és nem a felvidéki NYITRARA, ami hazugság) - a harci cselekmények miatt hagyta el a déli Nyitrát-Nitrawa-t/Sirmiumot, Raztiz ("Rastislav") régi városát (Urbs antique Rastizi). Zwentibald pedig kiűzte a szlávul éneklő görög papokat "Moráviából". Rastizt Regensburgban keresztelték meg, aminek régi kelta neve Radasbona, latin Castra Regina 179-ben, a Regen folyó melletti vár, Ratizbon. Innen eredhet "Rastislav" neve, hogy "Rastiz" a latin iratokban. Regensburgból indul frank helytartónak a mai Belgrád alá a Margens folyó (ma Morava) melletti szlávok köze, akik a folyó neve után lesznek "morvák" száz év alatt: lásd még: esclavi margenses, maharenses maravienses, stb., és később így alakult ki Rastiz neve alapján a Rascia, Ráczország, Szerbia, majd a szerbek régi neve a ráczok. Rastiz sem járt sohasem az északi Nyitrán, nemhogy Pozsonyban. Zwentibald/Csopolug/ a csehek romantikus "Szvatoplukja", Sphendoplokos, a görögöknél 894-ben szerencsétlenül pusztult el a fuldai évkönyv szerint. A Tárih-i Üngürüsz szerint a veszett csata után az üldöző magyarok elől észak felé menekült - Sirmiumban már Arnulf frank csapatai tanyáztak, arra nem menekülhetett - és Vácnál át akart kelni a Dunán Buda felé, de megfulladt. A harcok 895-ben még tartanak, de Arnulf király Lambert és Berengár ellenében, magyar segítséggel, képes behatolni Itáliába. 896 február 21-én ostrommal beveszi Rómát, kiszabadítja az Angyalvárba szorult Formosus pápát, aki február 22-én császárrá koronázta. Tulajdonképpen arról van szó, hogy Arnulf a rendet Európában a magyarok segítségével tartja fenn, nem véletlen, hogy Berengár ellen 899-ben is ő engedi át a magyarokat az Alpok nyugati szorosain (a brentai csata). Formosus azonban annyiban jelentős pápa, hogy Itália egyesítését szorgalmazza, és Arnulf segítségét ehhez kérte. A magyarok mindvégig a Karolingokat segítik Európában, illetve a pápákat, akiket a Karolingok ellenségei a saját hatalmuk alá akartak hajtani. Az erősödő német birodalommal szemben a pápák keresték a magyarok szövetségét. Arnulf Caroling volt, Carloman, Bajorország királyának fia, és Moosburgban született, Karnburg mellett. Ezért Karnburgi Arnulfnak is nevezik. Anyját Carloman feleségül vette, hogy Arnulfot legitimizálja. Moosbug ma Klagenfurt észak-nyugati oldalán van, az osztrákok kiásták. Klagenfurt észak-keleti oldalán van Maria Saal. Moosburg neve szlávul Blatograd. Prüm apátja, Regino mondja: Arnulf Moosburgban, ebben a Carantaniai erődben (castrum munitissimum) rendezkedett be, (876-ban, amikor apja Carloman ide nevezte ki Kocel karinthiai és Alsó - Pannoniai területeinek élére), mert annak erős falait áthatolhatatlan mocsarak vették körül, írja az apát. Tehát nem lehet Moosburgot összekeverni Zalavárral. Karnburg közvetlenül Moosburg mellett van és a kelta királyság, majd Noricum központja volt a római időben. Innen irányitották Bajorországot. 788-ban Nagy Károly császári központtá tette és csak 976-ban választották le Bajorországról. 907-ről a legmegbízhatóbb forrás az Annales Iuvavenses maximi, amelyet Klebel fedezett fel 1921-ben. A forrás arról tudósít, hogy katasztrofális csatára került sor (bellum pessimum) 907. Július 4-én, Brezalauspurc mellett, ahol elpusztult Theotmar Salzburgi érsek és két suffragenus (püspöke) Uto Freisingenböl és Zachary Sabenból. Jóllehet más forrásokból tudjuk, hogy elpusztult Liutpold őrgróf és sok bajor, azonban arról az egyéb források nem tudósítanak, hogy ők hol pusztultak el. Klebel azonban tévesen Pozsonnyal azonosította Brezalausburgot, majd rájött arra, hogy a "Brazlavo" név Szlovénia hercege nevéből keletkezett, aki Arnulf egykori szövetségese volt a Száva mentén, és akit Arnulf bízott meg azzal, hogy védje meg Moosburgot (Pannonia cum urbe Paludarum). A 11. századbeli Chronicum Herimanus Augiensis-ben fordul elő a Brezesburg es Brezisburg név. Ezt azonban nem lehet összehozni Brezalauspurc- nevével, és a cseh Bretislav-ra utal, aki a lengyeleket 1030-ban kiverte a Morva völgy északi részéből. De nem szerencsés idekeverni Szilézia fővárosát Wroczlav-t sem, amelynek Thietmar 11. sz.-i krónikaja Wrotizlava nevet ad, és amelynek cseh neve Wratislavia, Vratislavia. Pozsonyt összekeveni ezekkel a nevekkel a német krónikafordítások alapján Aventinus-bol, akik Brezalausburc-t 1590-ben TEVESEN Pressburgnak forditottak, hamisitasnak felel meg, vagy legalabbis forditoi onkenyeskedesnek, amelyek Ortvay Tivadart is megtéveszették. Ideje rendet csinálni ebben a zűrzavarban. A salzburgi névhasználatban Brezalauspurc és az urbs Paludorum Pannoniában egymásra utal és nem a Dunától északra eső Pozsonyra. A Salzburgban készült Conversio 11. fejezetében ezt az erődítményt civitas Privinae (Pribina városa) -nak jelöli meg majd a 13. fejezetben castrum Chezilonis noviter Mosapurc vocatum-nak. Ezért egyértelmű, hogy miért nevezte az Annales Iuvavenses maximi szerzője ezt az erődítményt (Brazlavo - burgnak), tehát Brezalauspurc-nak, hiszen annak Brazlavo volt a helyőrség parancsnoka, 896 óta. Johannes Turmair udvari történész, aki humanista szokás szerint nevet választott és AVENTINUS néven írt, bajor forrásokból dolgozott. Jóllehet tudósítását sokan kritizálják, mert szerintük Aventinus Nagy Károly 791-esz avarok elleni hadjáratának leírását az Annales Regni Francorum nyomán sok tekintetben figyelembe vehette, a valóság az, hogy Liutpold Nagy Károlyéhoz nagyon hasonló stratégiát használt. Aventinus szerint azonban 907-ben a két frank ék elvesztette egymással a kapcsolatot, de a déli ék elérte célját: Aventinus szerint ugyanis: Liutpold serege a Duna északi oldalán vonult, ugyanakkor a három püspök hadserege a Dunától délre haladt, ahol elérték Vratislavia-t és letáboroztak. Aventinus csak ezt küvetően ír a harmadik seregről, amelyik a Dunán lefele hajózik. Vratislavia azonban nem lehet Pozsony neve Aventinusnál, mert ugyanabban a könyvében a magyar Pozsony név latinos nevét használja: Posonium, vagy Pisonium formában. Vagyis számára "Vratislavia" egyértelműen egy másik, a Dunától DÉLRE eső helységnév volt, míg Pozsony a Dunától ÉSZAKRA fekszik. Aventinus ismerte Brazlavo fejedelem (dux) kilétét és ezért neki a latinosított Vratislaus nevet adta. Vratislavia tehát egyenértékű a civitas Vratislaus-al, vagyis Vratislaus városával, Bresalauspurc-al az Annales Iuvavenses maximi -ben. Megmaradtak Aventinus feljegyzései is: Excerpta Aventini ex Annalibus Iuvavensibus antiqui derivati néven, amiben azt írja: 907: Bajorokat öltek meg Braslavespurc-nal. Tehát Aventinus Vratislaviát a Dunától DÉLRE helyezte. A három püspök által vezetett sereg érkezett Vratislavia alá, ahol tábort vertek. A csata délen folyt le, és annak Liutpold nem volt részese, mert ő északon maradt a másik egységgel (exercitus). Ezek a seregtestek Aventinus szerint nem álltak egymással kapcsolatban. Miután a magyarok a püspökök seregét délen megverték, az éjszaka leple alatt átkeltek a Dunán és rátámadtak a gyanútlan bajorokra, és kivégezték őket álmukban a táborhelyükön, ami a hajnali meglepetésszerű támadás klasszikus esete, és amit nehéz végrehajtani, mert ki kell játszani az őrszemeket és előőrsöket, hogy azok ne értesítsék a tábort. Majd megtámadták az utánpótlást és megpróbálták elfogni a hajókat. Ez Aventinus tudósításának lényege. Tehát szó sincs benne Pozsonyról, ellenben HÁROM NAGY ÜTKÖZETRŐL, amit a magyarok mind sorban megnyertek, az ellenséget pedig megsemmisítették. Nem lehetetlen az sem, hogy két magyar sereg támadott, északon a TUDUN Fekete Magyarországa, délen a fehérek, a frissen érkezett Arpád magyarok, okosan koordinálva. Megmarad a kérdés, hogy akkor mi volt a helyzet a DUNA fölött Északon, Pozsonytól KELETRE a Kárpátok alatt és különösképpen Nyitrán? Az egyetlen eset, amikor magyarokról adat van, hogy a Dunától északra tevékenykednének az említett átkelésükről szól Ennsburgnal, 900-ban, amikor Liutpold megtámadta őket. Mivel a régi Moraviát (megale Moravia: a "megale" régit, egykorit jelent görögül és nem “nagyot”) 905-re a magyarok mar teljesen elfoglalták, annak délen kellett lennie. Magyar tevékenységről északon csak 906-ban hallunk, amikor magyar csapatok Szászországot támadták. Ez azonban azt is jelenti, hogy megfélemlítették a cseh egységeket is, mert szabadon átjártak Csehországon, amikor a zsákmányt és a szász foglyokat magukkal vitték Pannóniába és a csehek nem támadták meg a magyarokat. A Gesta Hungarorum Anonymi Belae Regis tartalmaz adatokat a magyarok északi tevékenységéről. Anonymus szerint (Athila rex) Attila halála után a “csehek fejedelme” megtámadta a Garam és a Vág közötti területet és egy bizonyos Zuburt tettek meg fejedelemmé (dux Nitrensis). Azt követően Zubur a cseh csapatok segítségével megpróbálta a magyarokat megelőzni és abban, hogy a Nyitra folyón átkeljenek, de csapatai súlyos vereséget szenvedtek és elmenekültek. A szerencsétlen Zuburt elfogták és egy hegyen felakasztották. (Ez lenne a Zobor hegy). Mindez 906-ban játszódott le, amikor Csehország fejedelme Liutpold volt, aki azonban a Babenberg belháború miatt nem kísérte el a cseheket, akik aztán vezérük nélkül szétfutottak. Tehát a hódoltatott cseheket kivezényelte a magyarok ellen, akik a cseheket szétverték, majd rátámadtak Szászországra. Mindez azután történt, hogy 904-ben a Fisha folyónal Kurszánt a frankok vendégségbe hívták és meggyilkolták. Egyértelmű, hogy ennek következtében TELJES háború robbant ki a magyarok és a frankok között. Ennek egyik első fejezete a csehek támadása volt a Dunától északra, de FRANK szolgálatban és Liutpold fejedelmük vezérlete alatt. A Gestában azonban, mint arra Boba figyelmeztet "athala" forma jelenik meg, ami arra utal, hogy nem egyszerűen csak Attila királyról van szó, hanem tisztségről, amelyben az Attila valóságban ATYÁT jelent, a legfőbb vezetőt. Anonymus nem tud Svatoplukról, amit a csehet nagyon felróttak neki. De Anonymus nem foglalkozott romantikus történelemírással és kútfőidomítással. Ő csak az eseményeket írta le. Zuburra azért haragudtak a magyarok, mert Attila örökségét a Felvidéken Csaba fiai őrizték, idősebbik fia vezetésével a hunok visszatértek a Kárpát - medencébe, krónikainkban kunokként szerepelnek, és akik fogadták a magyarokat. Ők a "fekete magyarok". A Felvidéken egészen észak-Erdélyig vezetőjük a TUDUN és utódai voltak, akit az avar kagannal együtt Nagy Károly is meghívott Quedlisburgba, 811 táján a frank krónikák szerint (Enginhard, Frank Annales 11: Jöttek Pannóniából az avarok hercegei és Tudun) miután belátta, hogy nem győzheti le őket. Egy hétig vadásztak aztán csak megindult ellenük, kikapott, aztán a frank fővezér is alaposan kikapott és aztán a frankok örökké békén hagyták az avarokat és hunokat (fekete magyarokat). A bekenek megfeleloen az avarok visszakaptak a BECSI medencet. Pannonia tehat NEM kerult frank uralom ala, Zalavar sem! A “bajor geografus” 840-870 elmodja, hogy Csehorszaggal hataros Marharii 11 varral. Ezek a Tudun varai. Maig megvannak egyes a nevek: Uherske Hradiste: Magyar var, Uhersky Hradek: Magyar erod, Uhersky Brod: Magyar atkelo, Uhersky Ostroh: Magyar ek. (Bar a hunok hoztak magukkal szlavokat, ettol meg a Tudun orszaga nem let szlav allam). Ettől kezdve a frankok csak délen háborúztak Rastiz és Sventoplokos helytartóval, akik a frank avarellenes szláv éket képezték. Mivel Zubur idején az "athala" méltóság nem volt betöltve, tehát a TUDUN méltósága, aki királyi helytartó, vagyis horka volt. Attila örökében nem maradhatott áruló, és ezért a Kárpátok mögül az egykori hódoltatott avar területekről, amelyeket meg Nagy Károlyék dúltak fel, nem tűrhettek meg árulót és ezért Zuburt a magyarok fölakasztották. A frankok Nagy Károly hadjáratát követően az avarok ellen a szlávokból vazallus államokat hoztak létre délen, hogy az avarokat, hunokat zaklassák. (Samo kereskedőt az avaroktól elszökdösött karinthiai hegyek között szervezkedő vendek, vagyis szlovének választották meg királyukká majd vezetésével Wogatisburgnal 631-ben ellenálltak I. Dagobertnek. Nevezzük ezt az első felvonásnak. Ezt a Wogatisburgot Csehországban nem találják, de a franciák Kaaden-sur L'Oder-nek nevezik, és az Odera a Kulpa mellékfolyója, ott kellene keresni. Tehát Samo sem járt sohasem a hunok által ellenőrzött Sziklavidék - Felvidéken). Amikor azonban Zwentibold megjelenésével a szlávok kinőtték kereteiket, és veszélyeztették a frankok érdekeit, a frankok pontosan azokat hívták segítségül, akik ellen ezeket az államokat szervezték: az avarokat, hunokat (fekete magyarokat, Nesztornál fordítva) és a magyarokat Szkítáiból visszatérésükkor Pannóniába, hogy segítsenek. Arnulffal történt meg ez a fordulat, de Liutprand nem tagadta meg önmagát és visszatért a régi kerékvágásba. Vesztére. A frank egyház is arról beszéljen, hogy hányszor bujtogatott, ájtatosan lóbálva a keresztet. A 907-es súlyos vereséget a magyarok büntető hadjáratai követték a megmaradt Arnulf, Caroling leszármazottak védelmében és az agresszorok ellen. Ez azonban NEM "kalandozás" volt Hunnia őstelepes pannon-szkíta, turáni őstelepes népei részéről, hanem a történelmi események kikerülhetetlen folyamata. Pontosan átgondolt, kőkemény katonai diplomácia, honvédelem, a hun-magyar-avar-szarmata-szkíta-őspannon Kárpát-medencei geopolitikai egyensúly védelme. Az írástudók és fogadatlan prókátorok hazudozására pedig mindig rá kell mutatni, hogy megszégyenüljenek és ne határozzák meg mindennapjainkat és jövőnket. Ez 907 ÖRÖKSÉGE. 2013. Július 2-3, Geönczeöl Gyula Fekete Magyarország, vagyis Sziklavidék.
István Tóth
2016. jan. 30. 14:21A szövegben egy helyütt "A magyarok Szegednél keltek át a Dunán" állítás szerepel, ami elírás lehet. Szegednél a Tisza folyik.
1.paris
2016. jan. 30. 16:55Csak annyit tennék hozzá, hogy Szegednél a Duna átkelhetetlen. " A magyarok Szegednél keltek át a Dunán és onnan délre ütköztek meg Csopolug (Zwentibald) kiskirállyal, fejedelemmel (lásd Tárih-i Üngürüsz)."
kerékgyartó Árpád
2016. jan. 31. 10:40Geonczeol Gyula a hazug szöveg tömegével nyomja el azt amit már nem lehet. Lányomék Olasz országban dolgoztak rövidebb ideig. Ott a Pozsonyi csatát, mint napjainkig ható jelentős történelmi eseményt tanítják, és azon csodálkoztak az olaszok, hogy nálunk nem Piros betűs ünnep július 5-e. Akkor, amikor 1100 éve évfordulója volt az eseménynek, több megemlékezés is született. Lehet mondani ezek a nemzetünk ellenesek "délibábos", azaz nacionalizmussal túlfűtött történelemnek titulálják. és ezzel mindent elsöpörnek. Azt állítva semmi írott, vagy tényleges bizonyítéka nincs az eseménynek. Akkor a Magyar Honvédség elektronikus lapja is megemlékezett. Természetesen visszafogottabban, és a bizonyított tényekre hivatkozva csak. És korabeli bizonyítékokat tényeket tárt az olvasói elé. Hát ezek nem a korabeli német dicsőséget hirdető írások között találhatóak, hanem az akkor nagyobb városokban is szokásban volt évkönyvek emlékeztek meg tragédiáról. Igenis vannak írott és korabeli és hiteles bizonyítékai ennek a történelmünket igen is nagyon meghatározó csatának!!!
Zvada Róbert
2017. jan. 31. 12:42Kiegészítések az íráshoz: Etele (Attila) Nagykirály halála után a Bizánci Birodalom szlávokat telepített a Balkánra a Hunok ellen, akik kiirtották nyugatra vonulásuk során az ott élő szarmata népeket. Így tűntek el a dák, trák, illír, albán, morva népek. A megmaradt néprészek a kárpát medencei Hun területekre menekültek. Genetikai , régészeti maradványok igazolják ezt. Ők voltak korabeli gyűjtőszóval az Avarok. Más olvasatokban (k)(h)abar, szlávban obar, ober néven is illetik őket. Uralkodó rétegeik összeolvadtak Etele utódaival, és mivel a kárpát medence alapnépessége szintén szarmata volt, a kissebségbe került hunoktól átvették az irányítást. A Balkánra betörő szlávok, és más a bizánciak által oda telepített népek sok esetben a meghódított területek alapján lettek később említve. Lásd makedon-macedon, albán-albániai wlachok, északi mura vagy mora vidék - morava szlávok, röviden morva. Az Avar birodalom határfolyója az Enns volt. Egy szójátékkal utal erre az operenciás tengeren is túl kifejezésünk. A szlávok az avarokat obar, ober néven említették, tehát Avar-Enns folyóról beszélhetünk. A tenger a régi nyelvben népek sokaságát jelentette. A cseh-morva népek a jelenlegi helyükre Géza idején kerültek, aki felesége Sarolt halála után összeomlott ( párhuzam Dobzse Lászlóval), és a hatalom második felesége, a bajor-északi szláv hercegnő (lásd régi lengyel krónikák), Gizella kezébe, és a vele érkezett papi-lovagi réteg kezébe került. Ekkor ürítettük ki az addig magyar cseh-morva és a bécsi medencét. A magyarság eredetileg a a XIX. század végén a cári Oroszország által megsemmisített kaukázusi albán egyházhoz tartozott, ami régebbi volt az örménynél. Ezért is támaszkodtak a pápák a hatalmuk megszilárdítása érdekében az állítólag pogány magyarokra már a nyugati kereszténység átvétele előtt. A magyar uralkodók, mint apostoli királyok, a pápával "egyenértékű" , annak akadályoztatása esetén mint a keresztény világ első fejedelme szerepelt. Zsigmond ezt erősitette meg a pápaság újra egyesítésével. Ellenében nem lehetett pápát választani. Lásd 1905-ös pápaválasztás, ahol Ferenc József mint apostoli magyar király megvétózta a Rotschildok jelöltjét, és új pápát kellett választani. Ez volt az I. Világháboru kitörésének oka. Szlovákok (eredetileg tótok) a XIV. század elején kerültek a felvidékre. A Habsburg családhoz tartozó Anjou Károly Róbert hatalomra kerüléséhez kiirtották merényletek során az Árpád-ház férfi ágát. A rokon főuri családok megpróbáltak ellenállni, de vezetőik sorban hirtelen elhaláloztak. A harcok során Károly Róbert irtóhadjáratai miatt elnéptelenedett a felvidék. Ennek pótlására horvátokat, és szlovénokat (tótokat) telepítettek oda.
Geonczeol Gyula
2015. júl. 08. 11:34lasd fent
Pozsonyi Ferenc
2015. júl. 11. 20:56Nagyon jo volt ez az iras, szerintem ez az igazsag, hala a sok igaz magyar tudosoknak -szakertoknek akiki feltarjak es bizonyitjak a mi igaz multunkat tortenelmunket, nempedig ahogy az iskolakban vezetik es vezettek felre a tanulokat, egyre tobb ember tudja mar az igazsagot, es ami a lenyeg egyre tobb embert erdekel az igazsag.
galgóczy arisztid báró
2015. júl. 27. 23:26A fekete hunok voltak a kunok, a Ciceró kódex szerint. A fehér magyarok a griffes nép a nesztor szerint. A fekete magyarok pedig Árpádék szintén az orosz krónika után. Aba népe az abarok, de egy másik változatban innen jött Magor ága. Tehát a cicero sem egységes ebben. A cicero megemlít 7 magyart akiknek neve nem azonos az ismertekével. Urság vagy Arsak ? vezér, Uz, Komár, Dereg vagy Derék?, Balk esetleg Balog?, Kus vagy Kas és Gud. Ők lennének a griffesek? Mindenesetre a Balk és Arsak a pártusok irányába vezet, akik alkotói voltak a Fehér Hun birodalomnak, Aradi Éva szerint. A P. csatában Árpád nem vett részt, rituális önfeláldozása népért, Álmos sztorijával lett keverve. (Gallus Sándor a titokzatos áélve temetés és méregpohár a holdvilág-árki nővé hazudott Árpád sírban) Zolta fia kiskorú, így ő sem. (Cicero k. ) A támadás feltehetően azért indult, mert Zolta kiskorú volt. (19. századi könyv)
MOÓR FERENC GÉBOR
2018. aug. 04. 14:57Őstelepesek vagyunk ,vagy honfoglalók ? Szerintem mind a kettő ! Ez a Kárpát-medencei kultúra terjedt el az utolsó jégkorszak után a világ négy égtája felé . Leginkább kelet-dél-kelet felé mert a mezőségi talaj volt legalkalmasabb az akkori gazdálkodásra . Így ez a kultúra s nyelv tejed el keleten . Különböző korokban egy-egy csoportok vissza vándoroltak a Kárpát-medencébe ! Ilyen volt Árpád népe is ! Nem volt az török,nem volt az finnugor ! Századokig vándoroltak vissza nyugat felé és más irányba is. a csatlakozó néprészek is rokonok voltak hasonló nyelvjárásokkal !
A kommenteket lezártuk.
