Az Országos Meteorológiai Szolgálat kiadásában jelent meg 2004-ben Budapesten Simon Antal Magyarországi meteorológusok életrajzi lexikonja c. munkája és ebben olvasható egy szócikk Tóth Géza meteorológusról is, akinek az élete – mint az alábbiakból kiderül – nagyon változatos volt és nem volt híján az elszomorító eseményeknek sem.

 

Itt, a Felvidéken általában keveset tudunk azokról a jeles magyar személyiségekről: művészekről, orvosokról, tudósokról vagy sportolókról, akik bár ezen a tájon látták meg a napvilágot, de a sors messzire vitte őket szülőhelyüktől. Közéjük tartozott Tóth Géza is, aki 115 esztendeje, 1901. augusztus 14-én Nyitrán született.

 

Gyerekkorában költözött el Felvidékről

 

 hirdetes_810x300  

Igaz, már gyermekkorában elköltözött családjával a Felvidékről, édesapja református teológus volt és Szentendrén vállalt tanítói állást. A Budapesthez közeli városkában nőtt fel és a szülői házban elsősorban a nyelvkészségét fejlesztette, mivel apja a nyugati nyelvek mellett arabul és héberül is jól beszélt.

 

Tóth Gézát azonban az egzakt tudományok is érdekelték, ezért a Pázmány Péter Tudományegyetemen matematika–fizika szakon szerzett 1926-ban oklevelet, de már diák korában tanársegédként oktatott a Műegyetem matematikai tanszékén, és több mint 20 évig rendszeresen előadott az egyetemen. Közben 1927. június 1-jén megkezdte tudományos pályáját az Országos Meteorológiai és Földmágnességi Intézetben (OMFI) mint kisegítő munkatárs a pozsonyi származású Marczell György (1871–1943) mellett az Aerológiai Osztályon.

 

Ő irányította  az ógyallai meteorológiai és földmágnességi obszervatóriumot

 

Róla tudni kell, hogy a századfordulón ő tervezte és irányította az ógyallai meteorológiai és földmágnességi obszervatóriumot. 1904-ben a budapesti Meteorológiai Intézetbe került, amelynek 1933-tól másfél évig igazgatója volt. Marczell vezette be Magyarországon a mikroklimatikus megfigyelések módszerét és elindította a hazai magaslégkör-kutatásokat is. Tóth Géza Marczell mellett vált meteorológussá és gyakran léghajóba ülve végzett méréseket. Később beleszeretetett a repülőgépekbe is és oktatta a vitorlázó gépek pilótáit, tankönyveket is írt számukra.

 

Tóth Géza 1933-ban elsőként figyelt meg Magyarországon „szokatlanul magas szélsebességeket”. Ezt a viszonylag keskeny csíkként megjelenő levegőréteget futóáramlatnak (jet stream) nevezik. Hossza általában több ezer km, szélessége néhány száz km, vastagsága pedig olykor eléri az 5-10 km-t.

 

Az itt áramló légrétegek sebessége 200-330 km/h körül mozog, de olykor meghaladja a 600 km/órát is. 1943-ban kinevezték a Prognózis Osztály vezetőjévé és mint az említett szócikkben olvasható: a szinoptikus munkában „meghonosította a fizikusi szemléletet, foglalkozott a Kárpátok védőhatásával, a hidegpárna helyzetekkel, a téli jégzajlás előrejelzésével, a repülőgépek eljegesedésével”. Ő vezette be a minimum- és maximum-hőmérséklet számszerű előrejelzését. Morze-kódos rádiójelekből is képes volt időjárási térképeket rajzolni.

 

A polgári repülés meteorológiai biztosításának az irányítója

 

A II. világháborút követően ő lett a polgári repülés meteorológiai biztosításának az irányítója, 1946-ban pedig az intézet főmeteorológusává nevezték ki. 1948. május 13-án átvette az OMFI igazgatói tisztét, de két évvel később, 1950. június 13-án a magyar titkosrendőrség, az ÁVO (az Államvédelmi Hatóság elődje) alantas rágalmak alapján letartóztatta és előbb Kistarcsára, majd a recski munkatáborba vitték.

 

Akkoriban gyakran megesett, hogy valakit egyik napról a másikra elhurcoltak és ítélet nélkül évekig fogva tartottak. Tóth Géza esete azonban akár mosolyt is fakaszthatna, ha nem tudnánk, hogy ezekben a lágerekben milyen viszonyok uralkodtak, az ott fogva tartott emberek milyen megaláztatásoknak voltak kitéve. Abban az időben a recski munkatábor „lakója” volt a jeles költő és műfordító, Faludy György is, aki Pokolbéli víg napjaim c. visszaemlékezés-kötetében Tóth Géza alakját is felidézte, akit a fogolytársak a háta mögött egyszerűen Északkelti Betörésnek neveztek.

 

„Vojacsek nem tudta felfogni, miért került közénk, nem is nagyon törte a fejét. Egy budapesti textilgyárban betörésen érték(…) Amikor letartóztatták, azzal számolt, hogy legrosszabb esetben sem kap többet egy hónapnál. Legnagyobb csodálkozására, államellenes szabotázzsal vádolták. Az a vég posztó ugyanis, amit el akart lopni, orosz jóvátételre ment (…) Tizenöt évre ítélték, azon a címen, hogy a rablást az amerikai követség felbujtására követte el, és a szovjet-magyar jó viszonyt akarta megrontani (…)

 

Olyan bizalommal viseltetett irántam, hogy minden alkalommal megkérdezte: ugye Gyurka bátyám, leszek én még szabad ember? Legjobb meggyőződésem ellenére többször megesküdtem: biztosan szabadulni fog (…) Inkább az Északkeleti Betörés mellett döntöttem. A pillanatot amúgy is alkalmasnak találtam, hogy a különböző felhőalakzatok nevét, a ciklont, anticiklont, a szélerősséget és hasonlókat elmagyaráztassam magamnak. Eddig elmulasztottam ezeket, és meteorológiai műveltségem pótlására az Északkeleti Betörésnél alkalmasabb férfi Magyarország kilencmillió lakosa közül nem akadt.

 

Az Északkeleti Betörés az első sorban állt, Egri Gyurka mellett. Nyájas és jóindulatú férfinak ismertük, óriási fejével és hatalmas állával, mely elfedte nyakát, sőt melle egy részét is, ő volt a tábor legkisebb embere; az egyetlen, aki az alsó ágysorban egyenesen ülni tudott, anélkül, hogy beverte volna a fejét. Polgári nevén Tóth Gézának hívták; szemtől szembe Géza bácsinak szólítottuk, de háta mögött mindenki Északkeleti Betörésnek mondta. Az öregúr a Meteorológiai Intézet egyik vezetője volt. Letartóztatását és csúfnevét annak köszönhette, hogy az általa szerkesztett meteorológiai jelentésben másnapra »lágy nyugati szellőket« ígért, a következő két napra pedig »északkeletről, a Szovjetunió irányából közelgő fagyos légrétegek betörését« jósolta.

 

Ha jósolta, kétségtelenül így volt, mert az öregúr millibar fokokban, szélsebességben és hasonlókban nem ismer tréfát. A következő napon elvitte az ÁVO, »a meteorológiai jelentésbe csempészett imperialista propaganda- és kémtevékenység« címén. Czebe Valér vezérkari százados, aki a katonapolitikai osztályon dolgozott, s akit rögtön Géza bácsi után tartóztattak le, azt állította, hogy a nevezett két napon, a fagyos légrétegekkel együtt, egy-egy szovjet hadosztály érkezett Magyarországra.

 

E kínos koincidencia okozta, nézete szerint, Géza bácsi vesztét; de azért óvakodott, hogy e feltevését – mely az öreget végső kétségbeesésbe kergette volna – közölje vele. Az Északkeleti Betörés derűsen viselte sorsát. A Mátra vidéke Magyarország klimatikusan legérdekesebb pontja: a legtöbb csapadékkal, váratlan felhőátvonulásokkal és egyéb meteorológiai fenoménekkel, melyek újabb és újabb gyönyörűséget szereztek néki.

 

Aprócska testének a sovány koszt elegendő táplálékot biztosított; a munkánál erdei manóhoz hasonlított, vagy kerti törpe szobrához, mely megelevenedett, és gigantikus szerszámokat – fűrészt, ácsbárdot, baltát – emelget. Közben-közben gyors és átható pillantásokat vetett a felhőkre. A barakkban is folyton tett-vett, fúrt-faragott: polcot gyalult fekhelye mögé, libellával egyenesre szintezte, zöldre festette: mindenféle tárgyakat gyűjtött, melyeket gondos elrendezésben rakott ki, hogy – mint mondani szokta – »mentől otthonosabban érezhessem magamat«.

 

Csak éjjel ült néha ágyán, hatalmas állát kezébe temetve. Egyszer megkérdeztem, min töri a fejét. Elmondta, hogy ötszobás, rendkívül drága házbérű lakásában hagyta feleségét. Kétségtelen, barátai álltak össze, és fizetik a lakbérét. A kérdés, amely nem hagyja nyugodni, a következő: ha majd 10-15 év múlva szabadon engedik, miből fizeti vissza barátainak horribilis tartozását? Felszólítottam, magyarázza el a különféle felhőalakzatokat. Az Északi Betörés megbiccentette lófejét, és elmosolyodott örömében. Szárazon, elég körülményesen beszélt, de rövidesen vagy harmincan tolongtak körötte: az időjárás mindenkit érdekelt.”

 

1953-ban szabadult

 

Eddig az idézet Faludy György 1989-ben megjelent könyvéből. Tóth Géza végül nem töltött 10-15 évet Recsken, 1953. szeptember 13-án szabadult. Többé már nem tért vissza a Meteorológiai Intézetbe, hanem szakfordításból élt és egy számítóközpont vezetőjeként tevékenykedett. Közben felvették a Geofizikai Intézetbe, ahol közelebbi kapcsolatba került egy újabb tudományterülettel, a geofizikával. Munkatársai nagyra értékelték matematikai tudását, nyelvismeretét (németül, angolul, franciául tökéletesen írt és beszélt), és Magyarországon az elsők között mélyült el a számítástechnika korszerű módszereiben.

 

1971-ben Barta György professzor nyugállományú munkatársként meghívta az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Geofizikai Tanszékére, ahol kiépítette a tanszék minden igényt kielégítő könyvtárát. Csaknem haláláig ő vezette be a hallgatókat a szakirodalom használatába, igazította el a könyvtárba látogató kollégákat. Már túl a hetvenen geofizikai szakfolyóiratok külsős szerkesztőjeként, geofizikai konferenciák szervezőjeként vagy éppen tolmácsként igyekezett magát hasznossá tenni.

 

A Magyar Tudományos Akadémia doktora lett

 

92 évesen, 1993-ban a légkörtudományban elért eredményeinek alapján lett a Magyar Tudományos Akadémia doktora. Sajnos korábban negyven éven át nem kapta meg munkája méltó elismerését, de bocsánatot sem kértek tőle sohasem, emiatt azonban egyszer sem panaszkodott. „Szerény volt és csendes, de aki vele találkozott, hamar megérezte benne az emberi nagyságot.”

 

A halál 1995. június 4-én, 94 éves korában, Ausztráliában, Adelaidéban érte utol: ott élő lányánál volt látogatóban, amikor örökre lehunyta a szemét. Földi maradványait Budafokon szülei mellé helyezték el.

 

LACZA TIHAMÉR

 

Nyitókép: archívum

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.