Nyitókép: thenextweb.com
Vajon ki ne találkozott volna azzal a helyzettel, amikor egyik ismerőse csökkentett hangerővel kezd bele egy történetbe, majd pár szemérmesen elharapott félmondat és hosszas unszolás után szinte fröcsögő szájjal meséli el a legszaftosabb pletykákat. Mindeközben persze gondosan ügyel arra, hogy hozzátegye a varázsszavakat: állítólag, azt hallottam, azt beszélik és sorolhatnánk. De miért is okoz számunkra örömet a pletykálkodás és ami talán még fontosabb, miért vagyunk olyan hiszékenyek, ha pletykáról van szó? Erre keressük a választ cikkünkben.
A pletykálás evolúciós értelemben véve valószínűleg a magasabb státuszú egyedek viselkedésének követéséből alakulhatott ki. Evolúciókutatók rámutattak, hogy egyes majmok csoportjaiban is előfordul hasonló tendencia. Azt talán nem is olyan nehéz elképzelnünk, miért jelenthet előnyt szőrös rokonainknak a sikeres egyedek viselkedésének másolása az őserdők lombjai között, de vajon mi miért hódolunk oly elszántan ennek az ősi „hagyománynak”?
Az evólúciókutatóknak erre is megvan a válaszuk. Az ilyen emberek életének nyomonkövetése segíthet megérteni a magasabb társadalmi státuszuk mibenlétét és így talán számunkra is könnyebbé válhat bizonyos képességeik eltanulása.
Ha azonban egy röpke pillantást vetünk a legforrób pletykák táptalajául szolgáló celebvilág felemás megítélésű palettájára, valószínűleg inkább a Michigan Egyetem kutatói eredményeinek tulajdonítunk majd nagyobb szerepet. Ők ugyanis arra hívják fel a figyelmet, hogy a pletykálás jelentősége sokkal inkább abban rejlik, hogy egy könnyed témát biztosíthat számunkra, amelyen keresztül nagyobb energiabefektetés nélkül tudunk mindennapi kapcsolatokat teremteni, akár számunkra ismeretlen emberekkel is.
A pletykálás tehát a legegyszerűbb közös nyelv, ami biztosíthatja a könnyebb eligazodást a szociális hálózatban. Lényegében kicsit sarkítva ami a majmoknál a tetvészkedés, az nálunk a pletyka.
Pletykának hinni emberi dolog…
A berlini Humboldt Egyetem kutatói a pletyka egy másik aspektusát vizsgálták. A kutatásban résztvevőknek ismeretlen arcokról mutattak fel képeket, majd megosztottak róluk egy információt. Míg a résztvevők egy csoportjánál az adott információt, mint tényt közölték, addig másoknál ugyanahhoz a tulajdonsághoz jól érzékelhetően hozzátettek egyet a média híradásokban is egyre divatosabbá váló szókapcsolatok közül:
valószínűsíthető
gyanúnk van feltételezni
állítólag
Ezek után a résztvevők agyi aktivitását mérték elektroenkefalográfia (EEG) segítségével. Az elemzés során arra jutottak, hogy a vizsgált érzelmi reakciók között nem volt különbség a tényként közölt és a pletykaként felvillantott tulajdonságokat mutató emberek megítélése között. Ez pedig annyit jelent, hiábavaló az óvatos fogalmazás, agyunk könnyedén hoz ítéletet félinformációk alapján is.
Eredményeik és a fentebb taglalt evolúciós háttér azt is segítenek megérteni, miért olyan hatásosak a vírusszerűen terejedő állhírek. Elég ugyanis csak egy jó helyen, jó időben elejtett félmondat és a közösségi médiának hála, pillanatok alatt erről beszélhet az egész világ.
A pletykálkodás hálójának ragadós pókfonalai ugyan társadalmunk egyik összetartó erejét képezik, de ha túl nagy teret engedünk nekik életünkben, könnyen gúzsba köthetnek. S bár néha-néha jól esik elterelni figyelmünket saját problémáinkról egy szaftos pletykával, lebegjenek szemünk előtt Deák Ferenc intő szavai.
„Ha… rosszat hallasz valakiről, óvakodva hidd el. A hírnek s pletykának gyakran semmi alapja nincs s a legtöbb esetben nagyítva s eltorzítva terjed tovább. Az emberiség általában és az egyes emberek is nem ritkán olyan jók, minők lehetnének s lenniök kellene, de ritkán oly rosszak, minőknek őket a gonosz akaratú rágalom festi.”
Kováč Barnabáš
Megosztás:
Címkék: hiszékenység pletkya rágalom társadalom
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.