Kollektív bűnösség már a sportban is?

Miután az orosz atlétákat a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) kizárta az augusztus 5-án rajtoló riói olimpiai játékokról, várható volt, hogy a döntést a sportbíróság (bonyolult nevén a Sport Állandó Választottbírósága) is jóváhagyja, mert szerinte bizonyítást nyert, hogy az orosz sportolók körében államilag támogatott módon általánosan elterjedt a doppingszerek használata.

A páratlanul szigorú döntést pár nappal a játékok nyitóünnepsége előtt hozta meg a szervezet, megfosztva ezzel számos sportolót – doppingolót és nem doppingolót – a részvételtől, attól, hogy négyéves kőkemény felkészüléséről, lemondásokkal járó munkájáról számot adjon.

Sokuk számára bizonyára ez lett volna az utolsó lehetőség, hogy sportágukban csúcsra érjenek, mert egy olimpiai érem semmi mással sem mérhető, még világbajnokival sem.

   

Profi és amatőr doppingoló-trükközők

Biztos vannak az orosz atléták között olyanok, akik tiltott szerekhez nyúltak ugyanúgy, mint más nemzetek is teszik szinte minden olyan sportágban, amelyben a tehetség és állandó edzés mellett erő és kitartás is szükséges.

Lehet, hogy ők ügyesebben, korszerűbb laboratóriumi körülmények között teszik, profibb orvosok közreműködésével, de csinálják, mert azok hiányában, természetes módon, mai ésszel felfoghatatlan eredményeket érnek el. Gondoljunk csak a kerékpározókra, például a francia körversenyre, a Tour de France-ra, amelyen idén is 22 nap alatt, két pihenőnappal általában 3 500 kilométert tekernek le hegyen-völgyön át iszonyatos tempóban.

Iszonyatos sportteljesítmény a legjobbaktól, miközben néha lehull a doppinglepel a legjobbakról, például a sokszoros nagy bajnok, Amstrong esetében, vagy trükközésekről is rebesgetnek: apró kismotorok beépítéséről a vázakba, stb.

Vagy élénken élnek az emlékezetünkben (csak a nevük nehéz megjegyezni) a pekingi olimpia csodái, a kínai úszólányok, akik nyomán szinte „piroslott” a frissen átömlesztett vértől a medence. Nyertek sok aranyat, aztán eltűntek ugyanolyan gyorsan, mint ahogy berobbantak az élvonalba közvetlenül az olimpia előtt.

A doppingolást ma már tudományos szinte űzik!

Viszont a korunkbeli sportrajongókban még élénken él a szovjet Onyiscsenko esete Balczó Andrással az 1972-es müncheni olimpián, amikor a kiváló magyar sportoló olimpiai aranyérmet nyert öttusában, nagy szovjet ellenfelét pedig kicsinyes csaláson érték tetten.

Történt ugyanis, hogy az öttusa vívószámában úgy próbált a szovjet előnyhöz jutni, hogy pengéjébe apró kütyüt helyezett el, ami a markolatba rejtett gomb nyomására jelzett találatot az asszó során. Az egyik olimpiai csörtéjében viszont Onyiscsenko elszámította magát és lebukott, mert akkor is találatot jelzett, amikor az ellenfél még a pást közelében sem volt. Képtelenség, hogy ma már ilyen átlátszó trükkökkel próbálkoznának az olimpikonok.

Lesz orosz válaszlépés?

Viszont az orosz atléták kollektív kizárása a riói olimpiai játékokról az IAAF doppingőreinek, nyomozóinak tehetetlenségét is bizonyítja, mert nem voltak képesek az ellenőrzések során egyenként kiszúrni a vétkes orosz sportolókat, ezért kizárták mindet, az ártatlanokat is, mert bizonyára voltak köztük ilyenek is.

És milyen lesz az orosz válaszlépés erre a kissé politika ízű döntésre, ami esetleg még fokozható is a teljes orosz olimpiai csapat kizárásával is, és a laikusok szerint akár össze is függhet az Oroszországgal szemben alkalmazott gazdasági szankciókkal. Hiszen volt egyszer egy olimpia Los Angelesben oroszok és barátaik nélkül, aztán volt egyszer egy olimpia Moszkvában amerikaiak és barátaik nélkül…

Kollektív bűnösség? Kollektív ártatlanság?

Kollektív bűnösség? Ismerős, fikción alapuló, jogalkalmazási gyakorlat felvidéki magyarokra vonatkozóan is, melynek következményei máig érvényesek. Úgyhogy a mi példánkból kiindulva a szovjet atlétikai szövetség a közeljövőben ne is álmodjon a tiltás feloldásról!

Ha van kollektív bűnösség, akkor ennek ellentéteként léteznie kellene a kollektív ártatlanságnak is. Pedig ilyen nincs, mert egy sportnemzet sem mondhatja el magáról, hogy olimpikonjai minden sportágban, mind egy szálig csak filmekben láttak tiltott szereket!

„Ilyen nincs, és mégis van!” – idézni lehet az eset kapcsán Török László rádiós sportriporter klasszikus szavait, amelyek Egerszegi Krisztina egyik olimpiai győzelme után hangzottak el!

Száraz Dénes

Nyitókép: mno.hu