Publikálta Párkányer on
2010. július 17.
A Híd és az asszimiláció
Sokszor elhangzik, nem csak a leszerepelt MKP-s vezérek szájából, hogy a Híd az asszimilációba vezet. Alátámasztó érveket nem nagyon hallani hozzá, az egész nem több egy misztikus utalásnál a nemzethalálra, lásd Csáky: „A Híd egy olyan tákolmány, amelynek az egyik oldalára felhajtják a megtévesztett magyarokat, hogy azokból a másik oldalon szerencsétlen, asszimilált emberek jöjjenek le. Nemzeti szempontból ez vágóhíd, nem kérünk belőle!” Tovább… »
Publikálta Nemo on
2010. június 15.
Meghalt a király, éljen a király!
A szombati választások eredménye sokkoló: akármennyire is benne volt a levegőben, akármennyire is ráfért a pártra egy pofon, az MKP kiesésével senki sem számolt. Még Bugár Béla sem.
Most lehet elemezni. Az MKP kampánya konfrontatív volt, csak a másik magyar párttal foglalkozott, a program nem volt jól kidolgozva, a párt politikusai pedig sokszor önteltek voltak, nem hallgattak a szavazókra, inkább magukkal voltak elfoglalva. Most, hogy az MKP kibukott a parlamentből, még azt is a fejéhez fogják vágni, amit el sem követett. Tovább… »
Publikálta korkep.sk on
2010. június 8.
Vigyázat! Támadnak a vírusok
Újabb videóval frissítve (június 8. Egy bugár élete).
A Bumm tegnapi cikkében már sorba vette az interneten addig fellelhető, a közelgő parlamenti választásokkal kapcsolatos szlovmagyar vírusmarketing-videókat. Ezek jobbára az MKP és a Most-Híd harcára fókuszálnak. A fentieket most egy újabb, MorciBéka által jegyzett versenyművel egészítjük ki, mely az MKP-s Undergang-feldolgozás apropóján született. 3 műhely, 5 versenyfilm eddig. Kinek melyik tetszik legjobban? Tovább… »
Publikálta nyomkereső on
2010. május 25.
Kettős állampolgárság-vita a szlovák parlamentben – élő közvetítés
A szlovák parlament és a kormány rendkívüli ülésén ezekben a percekben tárgyal a kettős állampolgársággal szembeni szlovák ellencsapás lehetséges formájáról.
11.10 Pavol Paška házelnök (Smer) miközben a kormánypártok nevében beterjesztette az elfogadandó határozati javaslatot. Egyben sajnálatosnak tartva, hogy a 21. században ilyen jogszabálynak, melyet a Magyar Országgyűlésbe beterjesztettek, helye lehet.
“Tartsák, kérem tiszteletben Szlovákia nemzeti és állami jogait” hangoztatta.
A Körkép itt csatlakozik be az élő közvetítésbe, kövesse az ülést velünk!
Publikálta nyomkereső on
2010. május 25.
Fico nyer, de kormányt már nem alakít?
Hétfőn fontos belpolitikai bejelentés történt. A KDH definitíven kizárta annak lehetőségét, hogy a választásokat követően összeálljon a Smerrel. Mivel korábban már az SaS és az SDKÚ-DS is így nyilatkozott, Robert Fico koalíciós potenciálja 20 nappal a választások előtt igencsak lecsökkent. Ha maradt volna az egységes magyar politizálás, az MKP-val immár meglenne a kormányváltáshoz szükséges többség. De nem maradt. Tovább… »
Publikálta nyomkereső on
2010. május 6.
Kivel kormányozhat Robert Fico? – parlamenti választások 2010 (VI.)
Míg előző írásomban a kormányváltás lehetőségeit boncolgattam, ezúttal annak kérdését járom körül, mely pártok lehetnek Robert Fico legesélyesebb koalíciós partnerei. Tovább… »
Publikálta alvó oroszlán on
2010. március 11.
Köszönjük, hogy átadják helyüket!
Az elmúlt hétvége óta akarva akaratlanul is érezzük a mindennapjainkat körülölelő tavaszi kampány illatát. Mint arról bizonyára mindannyian értesültünk, megszülettek a pártok választási listái, köztük az MKP és a Most-Híd-é is. Mivel az ember lépten-nyomon plakátokba botlik, és lassan a csapból is a választási kampány csöpög, legtöbben inkább kerülni szeretnék ezt a hercehurcát, mint foglalkozni vele. Az idei kampány minden bizonnyal a fiatalok megnyerésére fog koncentrálódni. A kérdés csak az, hogy hogyan, milyen eszközökkel. Tovább… »
Publikálta nyomkereső on
2010. február 16.
Nyolcan egy ellen – parlamenti választások 2010 (II.)
Alig négy hónappal a parlamenti választások előtt tisztul a kép a szlovák politikai palettán. A versenyzők jól kivehetően felálltak a rajtrácsra, hamarosan indul a futam. Június 12-én egy nagy baloldali párt száll harcba nyolc jobbközéppel (SNS és HZDS is ide számítva), nemzetiségi vonalon ugyanúgy egy magyar párt méretteti meg magát nyolc másik mellett. Egyértelmű felállás, mondhatnánk, előre borítékolható eredménnyel. Fico 40 százalékát, az atomizált jobboldalt, vagy a megosztott magyarokat látva elvileg sírnunk kéne, hisz úgy tűnik, az ország normálisabb fele teljes esélytelenséggel fejjel rohan a falnak. De valóban így áll a helyzet? Tovább… »
Publikálta Párkányer on
2009. december 28.
Honlapok harca avagy miért nincs Csákynak blogja?
A szlovmagyar pártszakadáskor az volt az egyik fő teória, hogy megszűnik a monopolizált közélet és kialakul valamiféle verseny a két párt között, minőségjavulással, programok ütköztetésével, satöbbi. Ebből kiindulva nézzük meg a két párt honlapját, vajon ott már beindult a versengés? Tovább… »
Publikálta nyomkereső on
2009. november 13.
Orbán Viktor: Szlovákia sikeresebb, mint Magyarország
Tegnapi cikkünk után, mint azt igértük, az Orbán Viktorral készült .týždeň interjú teljes magyar fordítását közöljük.
Közép-Európában nincs senki, aki nála hosszabb ideje lenne pártelnök. Eközben energikusnak, és vidámnak tűnik. A magyarországi ellenzék vezére, a jövő évi parlamenti választások szinte biztos győztese. Orbán Viktor. Tovább… »
Publikálta korkep.sk on
2009. október 26.
Kérdezze kedvenc politikusát
Pár napja egy szavazásban arra kértük olvasóinkat, nevezzék meg azt a három szlovákiai politikust, akiket a kedvenceiknek, ha úgy tetszik a szlovák törvényhozás Prima Primissimáinak tartanak. A (nem reprezentatív) felmérés az alábbi végeredménnyel zárult: Tovább… »
Publikálta nyomkereső on
2009. szeptember 8.
Bugár – Csáky 3 – 1
Az elmúlt hétvégén a nyári szünetet követően újra beindultak a politikai vitaműsorok a szlovák televíziókban. Az első adások minden csatornán kivétel nélkül a szlovák-magyar kapcsolatokkal, a szlovák államnyelvtörvény elleni dunaszerdahelyi nagygyűléssel ill. annak következményeivel foglalkoztak. Sportnyelven szólva, a szezonnyitó TV-szereplések eredménye szlovákiai magyar politikusi szempontból egyértelmű: Bugár Béla – Csáky Pál 3 – 1.
A három kereskedelmi TV, a JOJ, a Markíza és a TA 3, ill. műsorvezetői, Daniel Krajcer, Zlatica Puškárová és Ľuba Oravová mind-mind inkább Bugár Béla független képviselőt futtatták Csáky Pállal, az MKP elnökével szemben. Bugárnak és a Most-Hídnak lehetővé téve, hogy az MKP témában kifejtett aktivitásának köszönhetően szerepeljen, hogy ország világ előtt elmondhassa a véleményét az utóbbi hetek vezető közéleti témáiról. Tovább… »
Publikálta nyomkereső on
2009. augusztus 5.
Kell vagy nem kell az MKP – Most-Híd koalíció?
Bár még jóformán el sem váltak, egyesek már össze is boronálnák őket. Az MKP és a Most-Híd esetleges együttműködéséről van szó, mely a napokban merült fel újra a médiában. A Körkép megvizsgálta, volna-e értelme egy ilyen együttműködésnek, és ha igen, mikor, miért, milyen formában. Tovább… »
Publikálta nyomkereső on
2009. június 15.
A szülő, aki elhagyta gyermekét
Tizenegy év után megdőlt a szlovákiai magyar egypártrendszer. Ami Vladimír Mečiarnak köszönhetően 1998-ban összekovácsolódott, azt 2009-re Bugár Béla szétverte. A következő választásokon már két alternatíva, két magyar párt közül választhat a felvidéki magyarság. Tovább… »
Publikálta nyomkereső on
2009. június 7.
Kevesen voltunk, de épp elegen
Frissítve. Szombaton este 10 órakor bezártak a választási helyiségek, Szlovákiában eldőlt, ki az a 13 EP-képviselő, aki a következő öt évben az európai struktúrákban képviselheti majd az országot. Bár a hivatalos eredményekre pár órát még várni kell, kiszivárgott információk szerint az országosan mért 19,63 %-os választási részvétel az alábbi eredményeket hozta: Tovább… »







