Az év gyávája versenynek már most megvan a nagy esélyese. Nigel Farage megszökött, ugyanis „újra vissza akarja kapni az életét”. Ezzel minden naiv számára megmutatta, hogy a nagy ambíciókkal rendelkező pszeudopolitikusoknak nem kifizetődő hinni.

 

Beteljesült küldetés?

 

A küldetés beteljesült, elköszönök. Megközelítőleg így szól az Egyesült Királyság Függetlenségi Pártját vezető politikus üzenete.

 

 hirdetes_810x300  

Már a küldetés első részében hiba van. Beteljesült küldetés? Felpiszkált közvélemény, megosztott Nagy-Britannia és egy referendum szoros végeredménnyel?

 

Amennyiben ez a beteljesült küldetés, akkor ezek után minden ház befejezettnek minősül azzal, hogy megrajzoljuk, berámázzuk és felakasztjuk az ágy fölé. Az építés pedig másra marad….

 

Hirtelen nincs senki, aki a brexitet megvalósítaná. Előfordulhat, hogy a londoni kormánynak az unióval egyezkedők helyeire felvételi meghallgatást kell kiírnia, ami azzal fenyeget, hogy nem lesz ilyen jelentkező.

 

(….)

 

A Függetlenségi Párt folytatja

 

 Farage nem „külső” téma. Minden európai országnak megvan a maga „Farage-klónja”. Ez alól mi sem vagyunk kivételek.

 

Az ordítozás szakemberei sosem lesznek szakemberek az állam irányításában. Önfeláldozásuk abban a másodpercben véget ér, amikor rájönnek, hogy nincs senki, aki ellen harcolhatnának.

 

Ezután pedig előtör belőlük minden, amit egész idő alatt magukban hordoztak. Az önző személy, akinek arra van szüksége, hogy „újra visszakapja az életét”.

 

Farage-dzal kapcsolatban az egyetlen fejtörést az okozza, hogy mi lesz a pártbéli gyermekével. Az Egyesült Királyság Függetlenségi Pártjának egy olyan halastavat kell majd kiválasztania, amelyikben a jövendőbeli választóira kell majd halásznia.

 

Vagy előhozakodik a szabadpiaccal és az alacsony adókkal, vagy rázendít az oltalmazó államról szóló szövegre, amely oly kedves a munkásosztálybéli választóknak.

 

(…)

 

Aktuality.skĽubomír Jaško: Súťaž o zbabelec roka

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!