A képviselőknek a szlovák parlamenti politikában sikerült új mélységi rekordot dönteniük.

 

A csütörtöki parlamenti ülés, már amennyiben ülésnek lehet nevezni, teljes mértékben felfedte azt, hogy milyen állapotban is van a hazai politikai paletta. Bebizonyosodott, hogy a képviselők képesek arra, hogy kínos helyzeteket idézzenek elő a saját választóik szeme láttára.

 

Lucia Nicholson (Sas) átvette az ülés vezetését, Andrej Hrnčiar (Sieť) segédkezett, egészen addig míg Andrej Danko (SNS) fel nem hívta.

(…)

 hirdetes_400x285  

Én értem, hogy az ellenzék szeretné elérni, hogy a parlament valóban ülésezzen és megkezdődhessen a Robert Fico kormányfő, valamint Robert Kaliňák belügyminiszter leváltásáról szóló tárgyalás, ezért bevetnek minden lehetséges módot arra, hogy ezt elérjék. És értem a koalíciót is, akik ez ellen megpróbálnak védekezni.

 

De mindezt ilyen módon kell csinálni?

 

A választóik többségének szemében (azokéban is, akik választani sem járnak) már így is szócséplő, potyaleső imázzsal rendelkeznek, akiknek a polgárokra csak és kizárólag azért van szükségük, hogy újra megválasszák őket.

 

És az ilyen Marian Kotleba-félék mindezen jót szórakoznak, Az ilyen politikai „öngyilkos” akciók ugyanis kedveznek számukra. Nekik nem kell semmit se csinálniuk – elég, ha csupán csendben maradnak.

 

Aktuality.skPeter Bárdy: Hnus a bieda nášho parlamentu

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!