(…) Recep Tayyip Erdogan török államfő az igazi győztese az éjszakai puccskísérletnek.

 

Mára már nincs az országban számottevő politikai ellenfele, aki képes lenne tömegeket megmozgatni. Az elmúlt éjszaka után pozíciója még erősebb. Bebizonyította, hogy még a hadsereg sem árthat neki.

 

A hadsereg volt Erdogan legnagyobb ellenfele. Amíg ő egy tipikus (mérsékelt) iszlamista politikus, addig a hadsereg inkább a szekuláris államhoz áll közel.

 

 hirdetes_810x300  

2013-ban több mint 270 ember (köztük több katonai vezető) került börtönbe egy állítólagos puccs előkészítése miatt. Nagy büntetéseket róttak ki – életfogytiglani börtönbüntetéseket is. Ebben az évben a bíróság az ítéleteket eltörölte. A legyőzött puccs azonban, úgy tűnik, lezárta az Erdogan és a hadsereg közti harcot az ország vezetéséért.

 

A politikai elit az egész világon egy emberként ismétli, hogy Törökország demokratikusan megválasztott vezetése mellett állnak. És ez érthető, azt gondolnak erről az egészről, amit akarnak. Törökország, és persze Erdogan is az EU stratégiai partnere és a NATO tagállama.

 

Eddig Erdogannal az Iszlám Állam ellen harcoló kurdok bombázását, az újságírók és politikai ellenfelek, az IÁ elleni lanyha fellépést kritizálók (…) bebörtönzését kapcsolták össze.

 

Hogy mi következik az elmúlt éjszaka után, azt senki sem tudja megtippelni. Erdogan török elnök a 21. század szultánjává válik. Abszolút uralkodóvá bármilyen ellenzéki erő vagy ellensúly nélkül.

 

Aktuality.sk, Peter Bárdy: Sultán Erdogan

Nyitókép: strategic-culture.com

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!