Rajmund, Zelma
  • HUF: 358.66
  • USD: 1.13
  • -6 °C
  • 1 °C

Hirdetés (X)

aktuality.sk

Peter Bárdy: A nap, amit vissza kell adni az iskolásoknak

Az alkotmányt már annyiszor megtaposták, hogy kérdésessé vált az is, van-e egyáltalán mit ünnepelni.

 

Őszintén, hányan ünneplik közülünk az alkotmány napját? Szerintem nincsenek sokan. Én sem származok azok közül az ünneplők közül, akik a mai napot a Szlovák Köztársaság Alkotmányával kötnék egybe.

 

Nem kételkedem a fontosságában, de én az első szeptemberi napot az első iskolai nappal kötöm egybe, vagy azzal, hogy ezen a napon támadta meg a náci Németország és a szövetségesei (a Szlovák Állam is) Lengyelországot. Tehát szeptember elsejét a II. világháború kezdeteként tartom számon.

 

Az alkotmány, mint az állam alaptörvénye, a legmagasabb szintű jogi norma a politikusok kezében csupán egy játék, egy értéktelen papírdarab, amit éppen úgy adnak elő, hogy az az aktuális és konkrét érdekeiknek éppen megfeleljen. Szlovákiában az alkotmánynak messziről nincs olyan súlya és tisztelete, mint amilyet megérdemelne.

 

Így minden bizonnyal jobb lenne, ha ezt a napot újra visszaadnánk a gyerekeknek, az iskolásoknak. Inkább nekik kén megtanítanunk, hogy milyen fontos is becsülni az alkotmányt. Megismertetni őket azzal, hogy ez egy alaptörvény, és amikor igazságot fogunk keresni, akkor éppen erre az alkotmányra támaszkodhatunk.

 

(…)

 

Emellett pedig azt is megtaníthatjuk a gyerekekkel, hogy a nácizmus egy borzalmas ideológia, amely több millió ártatlan embert küldött a halálba – civileket, értelmiségieket, nőket, gyerekeket….A II. világháborúnak még mindig annak a fontos dolgokra emlékeztető jelnek kellene lennie, amely tudatosítja az emberekben, hogy néhány ember hova tudja juttatni az egész világ társadalmát.

 

Adjuk vissza szeptember 1-jét az iskolásoknak – legalább szimbolikusan. Ők egy napon lehet, hogy mindezt visszaszolgáltatják az alkotmánynak.

 

Aktuality.sk, Peter Bárdy: Deň, ktorý treba vrátiť školákom

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!

Kommentek

Hirdetés (X)

Kövessen minket