aktuality.sk

Marek Vagovič: Amikor Fico a saját testével védi a maffiát

A volt kormányfő egy olyan videót tett közzé, amelyben ismét agresszíven támadja az újságírókat. Annak ellenére, hogy már hozzászoktunk ehhez, mégsem mehetünk el mellette szó nélkül. Robert Ficot minden bizonnyal valaki rendesen falhoz szorította.

 

(…)

 

Fico képviselő hatalmas nyomás alatt állhat. Az új videójából szinte ordít, hogy mennyire fél a maffiától és az oligarcháktól. A Smer elnöke ugyanis röpke két perc alatt minden olyan személyt megvédett, akinek oka lehetett volna Ján Kuciak elhallgattatására.

Hirdetés(X)

 

Az olaszok

 

Az első másodpercekben azért kritizálta a médiát (Denník N, SME), mert azok összekapcsolták az újságíró-gyilkosságot az olaszokkal és az ő pártjával.

 

„Először az ún. olasz nyomról beszéltek, ami úgy kiégett, mint a fáklya, de sok ártatlan áldozatot hagyott maga után“.

 

(…)

 

A kulcsfontosságú tény azonban az, hogy ha nem is Vadala rendelte meg a gyilkosságot, az olasz maffia jelenlétét a Kormányhivatalban Fico sehogyan sem tudja megmagyarázni.

 

Már ez a Kuciak által feltárt tény is elég ok lenne a távozására. Nemcsak a kormányból, hanem az egész politikából.

 

Fico kiégett, mint a fáklya. Most pedig azzal hozza magát kínos helyzetbe, hogy olyan „ártatlan áldozatokat“ védelmez, mint például Trošková, aki az alvilággal áll összeköttetésben.

 

Kočner

 

Az olaszok után ez a skrupulózusmentes politikus azt a Kočnert is megvédte, akit a média állítólag a „Smer teremtménye”-ként prezentál.

 

(…)

 

Sajnos Fico a „Kočner jelenséget“ sem tudja megvédeni. Ez a szélhámos abban a Smer-korszakban nőtt fel, ami rendkívül kedvezett neki.

 

Éveken át úgy üzletelt, hogy minden takarásban maradt, mivel tökéletes védelemmel rendelkezett nemcsak a politikán, de a rendőrségen és az ügyészségen belül is.

 

Kaliňák, Počiatek, Glváč: olyanok voltak Kočnerrel, mint egy nagy család. Dóvalon találkozgattak, szórakoztak, lakomáztak.

 

Ficoval talán nem voltak olyan jó barátok, holott tegeződtek. De szomszédok voltak abban a lakáskomplexumban, amit a csaló Bašternák építtetett.

 

Kočnert szégyenérzet nélkül védeni, és azt állítani róla, hogy nem a Smer képződménye, ezt csak egy olyan politikus teheti meg, aki nem szabad. Sem a gondolkodásában, sem a tetteiben.

 

Bödör

 

Fico képviselő a befolyásos nyitrai oligarchával, Norbert Bödörrel kapcsolatos cikkek miatt is támadta a médiát.

 

Bödört a Kuciak-gyilkossággal kapcsolatban gyanúsítja a rendőrség (Kočner megrendelésére figyeltette az újságírót).

 

„Ismét találtak egy olyan személyt, akit automatikusan, bizonyítékok nélkül kötnek össze a márciusi eseményekkel. Ezt az embert a Smerrel is összefüggésbe hozzák és hazudoznak róla“

 

– állítja Fico.

 

(…)

 

Ami fontos az az, hogy a Bödör-klán szintén a Smer teremtménye. Fico kormányzása alatt ugyanis úgy ment a bizniszük, mint még előtte soha.

 

Nem beszélve a Bödörék hotelében megrendezett estélyekről és ünnepségekről, ahova a „szociáldemokratáink“ éppen olyan örömmel jártak, mint Dóvalra.

 

Tóth

 

A rövid videójában Fico képviselő egy apró bónuszt is belecsempészett: „Arról már nem is beszélek, hogy az újságírók miként teszik tönkre a nyomozást. Például azzal, hogy nyilvánosságra hozzák egy védett tanú nevét“.

 

A kontextusból a legnagyobb valószínűséggel arra következtethetünk, hogy Peter Tóthra gondolt. Arra a felbérelt zsoldosra, aki pénzért bármilyen piszkos dolgot képes véghezvinni.

 

Ha mindez így van, akkor nem tehetünk mást, mint hogy őszinte részvétet kívánjunk Robert Ficonak. Szisztematikusan egy olyan gödröt ás, amiben egyszer csúnyán bele fog esni.

 

ĎALŠÍ VYMYSLENÝ ÚTOK DENNÍKA NDenník N si našiel ďalšiu cestu, ako útočiť na SMER – SD a vytvárať dojem, že má niečo spoločné s vraždou. Našiel ďalšiu osobu, ktorú, ako to bolo aj v predchádzajúcich prípadoch, automaticky, bez dôkazov spájajú s tragickými februárovými udalosťami. A túto osobu spájajú so SMER-om a samozrejme klamú o nej. Novinári z Denníka N a aj jeho majitelia sú obyčajní mediálni teroristi. A ako sme konštatovali na našom sneme v sobotu, už sa nenecháme opľúvať a čaká nás zaujímavý právny, aby som bol presný, občiansko-právny a trestno-právny súboj s týmito teroristami.

Gepostet von SMER – SD am Donnerstag, 13. Dezember 2018

 

Aktuality.skKomentár Mareka Vagoviča: Keď Fico vlastným telom bráni mafiu

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!

Kommentek

Kövessen minket

Megosztás